Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-03-23 / 12. szám

104 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912 németországi modern protestantizmustól", mely unos-untalan ezzel a jövő ködébe burkolódzó reménységgel mentegeti bénult voltál és a „nép zömének vallási éretlenségét" állítja oda bűnbak­nak. És ha egyesek nem titkolják, hogy a mo­dern protestantizmus még nem jegecesedett ki, nem érte el az érettségnek fokát, miért akarják ránk tukmálni azt, ami még nem érett meg, ránk, akik még „éretlenek" vagyunk?! A nagy War­neck stoikus nyugalommal mondja: „Mindaddig, mig a „modern protestantizmus" tettekkel nem i­gazolja életképességét a gyakorlati keresztyénség munkamezején, addig mi jogosan kételkedünk élet­erejében " Ezzel a „modern protestantizmussal" szem­ben a mi álláspontunk: az „ orthodox óprotestun­tizmus. u Nem szégyeljiik ezt a legújabb nevün­ket Határozottság, erő van benne Igenis „ópro­testánsok" vagyunk, mert a Lutherrel, a legelső protestánssal férfiasan protestálunk az ellen, hogy hitünk alapja a „szubjectiv meggyőződés'' legyen. Oh mi volna hitünk, ha ilyen ingadozó, változó, muló alapon nyugodnék! Lutherrel valljuk, hogy hitünknek csak egy lehet az alapja: Krisztus, a tedté lett Ige, mert csak ez az alap sziklaszilárd, örök, változatlan! Talán szégyenére válik az „ or­thodox őprotestantizmusnak 1', hogy ide s tova négyszázados múltra tekinthet vissza! Semmi két­ség, nagy korát csupán annak köszönheti, hogy a legviharosabb időkben is az evangéliom hű őre maradt. Nem is akar változni, mert a Változatlan szolgálatában áll, de nem is fog megkövülni, mert ez a Változatlan örökéletű. S a 20. században is csak akkor fog sikeresen dacolni a gyűlölet láng­ostorait csattogtató hitetlenséggel s/.emben, ha megmarad az első században vetett alapon: a Szentírásban kijelentett Igén, amelynek diadala érdekében az „orthodox óprotestáns" Luther oly férfiasan protestált. S mert Lutherrel ezen a fun­damentumon állunk s az evangéliomi igazság világos tudata hevít, épen ezért protestálunk min­den emberi tekintély érvényesülése ellen a hit dolgaiban, még akkor is, ha ez a tekintély a legeslegnagyobb: maga a szubjeclum. Mindent az Igével, de semmit sem ellene vagy nélküle! Ez a valódi protestáns elv és akik ellene protestálnak, azok többé már nem protestánsok! S minthogy ez hitvallásunk, tiltakoznunk kell főügyészünknek az egész evangelikus kar lelkipásztori Önérzetét és tisztességót becsmérlő kritikája ellen, mikor azt mondj Í: „ A. fiatal lel­készek közül a lelkiismeretesebbek meghason­lásba jönnek azokkal a tanokkal, amelyekre esküt tettek ós amelyeket meggyőződésük elle­nére másokkal kell vallatniok. Az öregebb lel­készek vagy szuggerálják maguknak az igazhitü­8Óget vagy beleszoknak a lelkijáromba és abba, hogy ennek igy kell lenni, mert ez máskép nem lehet." Talán tudja a főügyészünk, hogy az evan­gélikus lelkész a legjobb meggyőződése szerint tesz esküt az evangélium tiszta s lelkiismeretes hir­detésére s a vállalt hivatással járó egyéb lelki­pásztori teendők hű végzésére! Talán tudja azt is, hogy az ev. lelkész, aminthogy szabad elha­tározásból vállal állást, úgy szabad elhatározásból le is mondhat róla. Senkisem kényszerítheti és nem is kényszeríti, hogy lelkiismerete ellen cseleked­jék, ha meggyőződésével ellenkezésbe jut azzal az evangéliummal, mely egyháza hitvallásának (mióta „kompromisszum" ? ?) fund ímentumát ké­pezi. Vagy azt gondolja róiuiih, hogy bizonyos melléktekintetek kedvéért, „szuggeráljuk magunk­nak az igazhitűségeí és szokunk bele a leJ ki já­romba" ? Hát azt hiszi, hogv az a karéj kenyér, melyet állásunk nvujt, teszi tűrhetővé számunkra a „lelkijármot„ ? 1 'aüjuk, hogy azért hordjuk mi orthodox óprotestánsok" Krisztus igáját, mert az legbensőbb tapasztalatunk s:érint mindenféle mel­lé.ktekintetek nélkül is gyönyörűséges számunkra ! S merthogy így szól vallást ételünk, épen ezért ismételten lelkipásztori önérzettel tiltakozunk fő­ügyészünknek lelkiismeretünk tisztaságát és sza­badságát bepiszkítani törekvő kritikája ellen! És ezzel a tiltakozással nem akarunk egye­bet bizonyítani, mint hogv főügyészünk épen akkor téved a leg szörnyűségesebben, mikor magá­ról azt tartja, hogy ő „az a valaki, aki ebben a Lutherániában megmondani meri az igazságot' 1. De ne ijedjen meg, tiltakozásunk még nem tel­jesíti óhaját: „Ám közösítsenek ki igen tisztelt Uraim !", csak jelezni akarja, hogy mi nem kérünk abból a közösségből, melynek érdekében főügyészünk oly sok szót emel, hanem igenis hiven kitartunk ama közösség mellett, amelyről ami drága Augus­tanu-nk azt mondja: „inqua evangélium recte docetur et recte administrantur sacr amenta 1' . Rátz Vilmos. TÁRCA, Jirisztusvánás. Valahogy lassan szürkület szállt le A lomha, füstös bérpalotákra. Sötét és nehéz, miként as átok, Mely feketén a foganást várja, Hitetlen lelkek s kemény sziveken . . . Penészes falú diákszobában, Hová a napfény csak néha téved, Hogy melegfényü sugárba vonja, A falonfüggö nagy Krisztus-képet S az asztalon a% ócska bibliát;

Next

/
Oldalképek
Tartalom