Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-03-02 / 9. szám
75 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. hazai sajtóorganumokat, de egyúttal kéri a katholikus közönséget, hogy e munkában legyen segítségére és egyrészt juttassa hozzá az ily támadásokat es rosszindulatú ráfogásokat tartalmazó közleményeket eredeti szövegükben, másrészt az egyes felmerülő esetekben személyesen tájékozottak legyenek szívesek gyors felvilágosításaikkal az iroda törekvéseit előmozdítani. A sajtó orgánumok felvilágosításáról, az egyes lapokban szükséges helyreigazításokról és esetleges sajtópörök megindításáról a védőiroda minden ilyen alkalommal gondoskodni fog. Az „O. P. E. N. L 4 az „O. P. E." helyisége minden időben személyes megbeszélések végett és rendelkezésre áll az iroda vezetősége." („Egyházi Közlöny* f. évi 1. száma.) lm a róm. kath. egyház tudva a sajtó nagy hatalmát, mint igyekszik e téren is „a katholikus hitet, vallást és intézményeket, valamint egyházi személyzetet érő támadásokat kivédeni!" És mi mit teszünk s hol tartunk e téren? Bizony-bizony szomorú erre még csak rá is gondolni. A múltban, — a szenvedésekkel és nehéz küzdelmekkel teljes, de dicső mu'tban, — mi protestánsok vezettünk a sajtó terén hazánkban, ma már a hatalmas fegyvert is — ugy látszik — sokkal ügyesebben és eredményesebben használja természetesen a saját javára s a mi nagy kárunkra a mi „ősi ellenünk." Mi tétlenül szunnyadunk, vagy a mi talán még rosszabb, egymás között s egymás ellen agyarkodunk. Legyen szabad csak egyszerűen rámutatnom két mélyen elszomorító tényre. Egyetlen egyházi lapunk van, az „Evang. Őrálló" — s ím ez is plHírrovata tekintetében oly szegény. Miért? Talán mindnyájunkat érdeklő, kedves, örvendetes, avagy szomorú, gyászos esemény a közel 1 millió lelket számláló egyházban nem fordul elő ? De hogy is nem ! Ámde oly közönyösek és közömbösek s oly — bocsánat az igaz kifejezésért — restek vagyunk, hogy egy-egy közérdekű — egyházközségünkben történt esemény megírását és beküldését is elhagyjuk és elhanyagoljuk. Ez már engedelmet kérek nem az élhetetlenségnek, hanem az „élettelenség"-nek szomorú jele és bizonysága. A jelzett lap jelzett rovatának soványsága fölötti szégyenkezés késztetett a közelmúltban arra, hogy innen, hazánk északkeleti határához közel eső helyről más esperességbeli és más egyházkerületi, sőt ép az ország másik határán levő egyházközség beléletében előfordult közérdekű eseményekről a rokonaim s barátaim leveleiben tett említés alapján én küldjek be tudósítást. Hogy „hitünk, vallásunk és intézményeink" ismertetésére s a sokszor előfordult méltatlan támadások visszaverésére mily áldásos s ép azért mily égetően szükséges volna egy evang sajtóiroda felállítása — bizonyításra bizonyára nem szorul. Az egyetemes közgyűlés múlt évi jkönyvének 65-ik lapján olvasom, hogy a „protestáns sajtóiroda" költségeihez az egyet, gyűlés 323 korona „hozzájárulási összeget" szavazott meg. Igazán nem tudtam, hogy ilyen iroda van. Olyan csendben, olyan szerényen és szegényen működik ez (323 koronáért ugyan mit is kívánhatunk tőle!?), hogy létezésétől csak az egyet, közgyűlés jkve alapján veszünk tudomást. (De igy legalább „hivatalosan") Pedig a súlyos, sőt otromba támadások — úgy látszik — a Vatikánban új életre kelt, középkori szellem uralma folytán egymást fogják érni, (Borromeo-encyklica !) Végül az „egyházi személyzetet" érő támadások kivédéséről igazán ne szóljon ajkunk. Hiszen fő gyönyörűségünk, ha egymást üthetjük! Névtelenül inkább, mint nyilt sisakkal. Itt a megbotránkoztatóan szomorú példa : a tiszakerületi püspökválasztás ügye. „Gyanúsítást-tartalmazó, névtelen nyomtatványok, levelek és szemérmetlen nyilt levelező-lapokkal" árasztották el a kerületet, úgy, hogy a debreceni ev. egyház megbotránkozásának adva kifejezést „a névtelen szennyiratok terjesztőinek megfenyitése céljából vizsgálat tartását" kérelmezi. — Ilyen körülmények közepette ugyan ki csodálkozhat még azon, hogy „pusztulunk-veszünk ! ? így valóban beteljesül az amerikai Pather Vaughan szomorú jóslata, hogy a „300 éves protestantizmus sokkal közelebb áll sírjához, mint a 20'X) éves katholicizmus !" * * * nMajláth püspök a kath. Nővédő egyesület és a cselédotthonok ügyében " „Közismert dolog, hogy a cselédleányok a falu tapasztalanságával a városokba kerülnek s vallástalan gazdáik, kapzsi helyszerzök és saját romlott társnőik részéről tömérdek kísértésnek és bűnalkalomnak vannak kitéve. Nagyon sokan közülök a vasárnap délutáni szabadidőt a szükséges pihenés és nemes szórakozás helyett előbb tétlen csatangolásban, későbben az alkohol, s főleg a bűnös hajlamoknak való hódolásban töltik. A romlottság a cseléd útján eljut a gyermekek közé, a családba, a hazatérő munkásnő által a faluba, az előbb tisztalelkű nép közé. Ezen erkölcsi és szociális bajon segíteni óhajt az erdélyi főpásztor. Elvonni a munkásnőket, a még romlatlan, de könnyen befolyásolható cseiédnépet a vasárnapi tétlen semittevéstől. Egybegyűjteni őket, rövid imádsággal, praktikus keresztényoktatással megerősíteni bennük a hitbeli meggyőződést, megtanítani őket arra, hogy napi munkájukat Istennek ajánlják, hogy szeretettel és hűséggel viseltessenek munkaadóik iránt és kerüljék romlott lelkű, erkölcstelen társnőiket. A délután többi részét pedig töltsék ártatlan játékkal, hasznos szórakoztató olvasmányokkal. E célból mindenekelőtt a városi plébánosokat hívja föl az erdélyi főpásztor, hogy használják fel a téli hónapokat arra, hogy városukban a „Kath. Nővédő Egyesület 1'-el és ezzel együtt a »Cselédotthont" megalakítsák ... Az O.thon zavartalan fennállása csakis úgy biztositható, ha annak vezetése a Kath. Nőegyesűlet kezében van . . . A vidéki hitközségekben működő lelkipásztorokat felhívja, hogy farsang valamelyik vasárnapján a keresztény oktatás keretében ismertessék meg híveikkel a Cselédotthon intézményét s hívják fel a szülőket, hogy leányaikat csakis olyan helyre engedjék elszegődni, a honnan vasárnap délután a Cselédotthonba elengedik. A lelkészek lépjenek érintkezésbe az Otthonnak vezetésével, hogy igy kellőleg ellenőrizhessék, kik tagjai községükből az Otthonnak?" („Egyházi Közlöny" 1. száma) A róm. kath. egyház figyelme ime mindenre kiterjed. Az evang. Fliednerek, Wichernek zseniális alkotásait, igy veszi át a kath, egyház s létesít intézményeket, a hivek lelki javára, vallás-erkölcsi életének megvédésére és megőrzésére. És mi mit teszünk a belmisszió munka ezen ágazatában? . . . * * * „A hitoktatás ellenőrzése naplókból. 1 1 „Balázs Lajos rozsnyói püspök legutóbbi körlevelében egy igen fontos rendeletet léptetett életbe. Ugyanis a hitoktatásnak az elemi iskolákban való minél pontosabb,
