Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-02-09 / 6. szám

1911. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 47 Diakonissen ? Erinnerungen und Erfahrungen von den asiatischen Schlachtfeldern* c. munkájában, melyben a harcmezőn és a kórházakban szerzett tapasztalatait az orosz-japán háborúról közli — többek között ezt mondja: „Az idők megváltoztak és - sajnálattal be kell vallanom, — a diakonisszák is. Voltak, kik arról gondoskodtak, hogy világi jellegük megmaradjon : ismerjék korunkat és azt kövessék. De korunk jelszava: Az egyén szabad fejlődése a lehető legtöbb élvezetekkel. De másrészt a betegápolónak synonym fogalmának kell >ennie az engedelmességgel, önmegtagadással és a t akaratának föláldozásával. Ez az oka annak, ho.; nemcsak kevés protestáns diakonisszánk van, har; hogy az anyaházaknak is nagyon engedékenyekig kell lenniök azok fölvételénél, kik még jelentkeznek. A kath. ápoló nővéreknél egészen másképen á!l a dolog. Ezek állhatatosak, rendületlenek, mint változatlan egyházuk oszlopai. A korszellem nem érinti őket. A szükséges fegyelemben, önmegtagadásban a kath. ápolónővérek messze fölülmúlják a diakonisszákat. Náluk nincsenek képzelt szükségletek, világi követelések A beható kath, nevelés előkészítette őket feladatukra, később könnyű nekik saját személyüket és a világot feláldozni, mert fogadalmukkal lekötötték magukat. Azért boldogok, sót háromszor is boldogok azok a kórházak, melyekben kath. betegápoló nővérek, apácák működnek," („Egyházi Közlöny" 40-ik szám) E figyelmeztetést — a lap méltán „nagyon kitüntető bizonyítványnak tartja a kath. betegápoló nővérekre nézve" — bizonyára megszívleli a németországi evang. hatalmas diakonissza intézmény s a mi magyarhoni oly élénk érdeklődéssel kisért pozsonyi diakonissza anyaegyházunk is. * „II. Vilmos császár katholikus-e ?" Egy francia lap hosszabb cikkben foglalkozik Vilmos császár katholíkus szimpathiájával. E témára alkalmat Haeckel Ernő jénai professzornak a „Das Freie Wort" c. lapban megjelent cikke adott alkalmat. „Haeckel ugyanis azért nincs megelégedve a német evangelikus egyházzal, mert az szerinte a legutóbbi két évtized alatt valósággal a reakció citadellájává fejlődött vissza. S ennek oka, Haeckel szerint Vilmos császár, aki teljesen eltért nagyapjának és Bismarcknak egyszerű, minden pompát kerülő jellemvonásaitól. Haeckel szörnyen megbotránkozik a fölött, hogy II. Vilmos magát ;,Isten kegyelméből uralkodónak", „az Ur eszközének" jelenti, aki sokszor emlegeti a trón mellett az „oltárt" is. Mind ebben katholizáló és ultramontán tendenciákat lát s az ilyesmit szive mélyéből utálja. Fölhozza még a császárnak „természetellenes" barátkozását XIII. Leóval és utódjával s ünnepélyes látogatását a Vatikánban s egyebeket. De a legsúlyosabb vádpontot Vilmos császárnak hallgatásából kovácsolja, a Borromeo-enciklika megjelenése alkalmával, holott szerinte a császárnak akkor összes villámaival le kellett volna sújtania a pápára! Az említett francia lap szerint Vilmos császár ezen eljárása „igen egyszerű. A császár először is igen vallásos ember, másodszor pedig jó politikus." Im ez megmagyarázza a császár eljárását. „Érdekes azonban, hogy a jénai „Welträtsei" — megfejtő nem áll egészen magában. Egy Traugott von Koppelow nevű korvett-kapitány szintén kilépett az evangelikus egyházból s ezt egy most megjelent röpiratában ugyancsak a császár vallási magatartásával okolja meg. Koppelow a hires császári jachton : a „Hohenzollern"-en teljesített szolgálatot és nagyon megbotránkozott azon, hogy a császár minden vasárnap reggel rövid prédikációt tartott a hajó népének s úgy látszott, mintha valamikép vonzódnék a katholikus vallás misticizmusához és egyházi pompájához. Szóval ezek az urak nem találják Vilmos császárt eléggé liberálisnak és dühükben ott hagyják az evangelikus egyházat. Ezért azonban a derék Imperator — Rex bajusza aligha fog lekonyulni." („Egyházi Közlöny" 52-ik száma) „Vilmos császár a bibliáról." Stolte protestáns fő szuperintendens a Lindwerdaer Kreisblatt"-ban nyilvánosságra hozza azt a beszélgetést, a melyet Vilmos császárral a vallásról folytatott. A császár többek közt ezt mondotta : „Én gyakran és szívesen olvasgatom a bibliát, a mely ott fekszik éjjeli szekrényemen s pompás gondolatokat húztam alá benne. Nem tudom megérteni, hogy oly sok ember van, aki oly keveset foglalkozik Isten igéjével. A'linden gondolatomnál és tettemnél fölteszem a kérdést, hogy vájjon mit szól hozzá a biblia. Nekem valóságos forrás, a melyből erőt és világosságot merítek. A félelem és aggódás óráiban ehhez a vigasztaló kincshez nyúlok. Nékem ez a nézetem, hogy korunk sok Istentől elfordult embere ismét erős hivővé lett és hogy sokan fognak vágyat érezni Isten után. Mindenkinek kell, hogy legyenek aggodalmas órái, a mikor kevélységünk megalázódik. A megalázkodás azonban nehezünkre esik, mert a magunk urai akarunk lenni." („Egyházi Közlöny" 50-ik száma.) És a hatalmas protestáns uralkodónak eme gyönyörű szavairól nekünk a rom. kath. papság lapjából kell értesülnünk ? * • Városi és falusi pap " Néhány évvel ezelőtt a mi evang. egyházunkban is kezdték már a különbséget egyesek emlegetni, különösen a fizetésrendezés kérdésénél, hivatkozva arra, hogy a városi papnál tekintetbe kell venni a társadalmi állásával járó sajátlagos kiadásokat is. E kérdés — úgy látszik — a róm. kath. egyházban is kisért s vita tárgyát képezi. Bizonyára érdekel bennünket, hogy ők miként gondolkoznak e kérdésről. Előre bocsátom, hogy igen helyesen, a miből mi is okulhatunk. Im az ő nézetük: „Jogos-e az ilyen különböztetés és van-e tényleg ilyen különbség? Bár ne volna itt-ott olyan nagy és feltűnő! Hisz igaz, hogy bizonyos szempontokból nézve más a városi és más a falusi élet; egyiknek is másiknak is mások az igényei, mások a követelményei a hívők nagyobb részének műveltsége, társadalmi állása szerint; az egyszerű földmíves ember más bánásmódot igényel, mint a városi műveltebb hívő» de azért a pap mindenkivel szemben mutassa magát műveltnek. Ne legyen paraszttá a paraszttal szemben, de ne erőlködjék túlhajtott eleganciára, a városiak kedvéért sem; legyen mindenhol és mindenkivel szemben egyformán művelt, de keresetlen igénytelen, Krisztus szolgájához illő egyszerűséggel és szerénységgel. Akár városban, akár falun működjék a pap, óvakodjék az illető közönség gyöngéit magára venni és azok szerint viselkedni. Még a paraszt is megkívánja és elvárja, hogy a pap nálánál finomabb, uriasabb és i