Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-12-23 / 51. szám

481 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. győzelemre, bármely ellenféllel szemben. Ez a szerve­zet tartotta fel a kath. egyházat uralkodó állásában majdnem kétezer éven át. Ez a mesteri szervezet azon­ban érzi, hogy már a néptömegekre van szüksége, ha fel akarja magát tartani és ragaszkodnia keil köröm­szakadtáig erejének azon másik tényezőjéhez is, mely az állami óriási vagyon szabad használatában rejlik. A kath. néptömegek nem utolsó lélektani ereje és ösztönszerű lelkesitője az úgynevezett kath. autonómia, mely a népnek egyfelől uj jogokat igér, másfelől azzal ijeszti a néptömegeket, hogy ha nem tart össze, ha elpártol a papságtól, ha nem küzd a kath. autonómia mellett, mely megóvja az egyházi terhek viselésétől, akkor olyan lesz, mint az eretnekek, akik kénytelenek a népet erősen megadóztatni, hogy egyházukat fentart­hassák ! Ezt az indokolást minden egyszerű észjárású kath. ember is megérti. A falusi lelkészek és káplánok erről a maguk módja szerint és maguk legközvetlenebb ér­dekében könnyen felvilágosítják és összetartásra bírják híveiket. A vagyon tudvalevőleg leghatalmasabb és leg­kívánatosabb eszköz az uralom és jólét fentartásához. A kath. népgyűlések ereje ebben van, ezzel lehet legeredményesebben és legbiztosabban összetartani és lelkesedésre bírni a néptömegeket, és állandóan táplálni az úgynevezett „kath. öntudatot. A protestantizmusnak égyik főnehézsége, terjesz­kedésének és ^elvirágzásának egyik főakadálya a szegény­ség Mindenki elismeri, még a katholikus értelmiség is, hogy a kereszténységnek protestáns formája az evan­gélium hirdetésének és a valláserkölcsi élet fejlesztésé nek alkotmányos alakja jobban megfelel a Krisztus ta­nának, mint a mise és titkos gyónás mestersége. De a protestantizmus drágának tártja az Isten igéjét és az egyházi alkotmány szabadságát. Sokba kerül ugy a gaz­dagnak, mint a szegénynek is. Be kell vallanunk, hogy ezek a körülmények és az ezekből fejlődött viszonyok nagy mértékben nehezí­tik a hóditást. Egészen megfordulna az egyházi élei sorja, ha az 1848: XX. t.-c. anyagi tekintetben is létre hozná a tö­kéletes egyenlőséget és viszonosságot a Magyarországban törvényesen bevett vallásfelekezetek között! Ezt nem tudjuk mi kellően felfogni és még ke­vésbbé tudjuk az emiitett törvény megvalósitasának horderejét mérlegelni és megbecsülni. Pedig ezen for­dul meg népünk és egyházunk sorsa nemcsak anyagi, hanem valláserkölcsi tekintetben is. Nem pedig a kol­dusnak járó „segély", melyről a törvény nem beszél. Megmérhetlen hatalom fekszik azon öntudatban, hogy mi és népünk egyenlő jogokkal és egyenlő köte­lességekkel birunk a római katholikusokkal a haza iránt. Ellenben leverően hat az, ha népünk tömegei tudják, érzik és mindennap tapasztalják, hogy ők anyagilag is büntetve, adóval terhelve vannak azért, mert nem szü­lettek a római egyház kebelében! Semmi sem sérti né pünknek vallási és hazafias öntudatát annyira, mint az, hogy az országnak azon törvényeit, melyek a jogegyen­lőségről és viszonosságról hozattak, évtizedek során sem bírjuk megvalósítani. Nem birjuk megvalósítani azért, mert kisebbségben vagyunk, és mert a kormányok ereje is a többségen alapul. Jól esik tudnunk, hogy a jog, törvény és igazság velünk van, de mindig leverő az a tapasztalás, hogy mi nem tudjuk keresztül vinni azt, hogy a jog, törvény és igazság az életben is nyilvánulom A helyett, hogy igye­keznénk összetartani és egyetértően törekednénk több­ségre jutni, egymás közt meghasonolva élünk. Eröt vesz rajtunk a rideg pártpolitika. Még csak arra seia vagyunk képesek, hogy a magyarhoni evangélikusok összeségét egy táborba hoznók ! Ahány egyházkerület, annyiféle választási szabály és egyéb ezzel járó gyengeség. Sem a református, sem az unitárius testvéreinkkel nem igyek­szünk egyetérteni legalább a nagy kérdésekben ! A nagy többségben levő katholikus vezető emberekkel pedig még csak szóba sem merünk áilani. Pedig, hogy ezek között sok barátunk van, az köztudomásu dolog, de a barátságot nem ápoljuk oko­san. Lám a mult század harmincas éveiben a kath. intelligens elem a törvényhozásban a protestánsokkal tartott, mert a mi apáink okosabbak és ügyesebbek, lelkesebbek és kitartóbbak voltak, mint mi vagyunk. Bizony-bizony sokat, tanulhatnánk ősi ellenfeleinktől! Olvassa el bárki gr. Mailath György elnök meg­nyitó beszédét, micsoda önérzettel és belső örömmel hirdeti, hogy a római egyházban a ''haladás jelei mutat­koznak, ,.a szürke felhőket áttörő néhány fénysugár ra­gyogásában." De a győzelemért — u. m. — még to vább kell küldeni! Harcias hangon ílgyelmezteii közön­ségét, hogy a visszavertnek hitt ellenség leleménye nem fog nyugodni. Ezért keszen kell lenni minden pillanat­ban a harcra. ,,Most az ifjúsági egyesületekben összegyűjtött fiatal emberek összetartó .érzete fogja magasra tartani a ker. világnézlet diadalmas, tiszta zászlaját. Ezeket az egyle­teket kell megszaporítani és összetartani, hogy a kath. népszövetség eredményes munkája biztosítva legyen ! Ezt egészítse ki az ifjúság részére alapított kollégiumok lé­tesítése és a középiskolai Mária-koncregáciők!" így fegyverkezik a r, kath. egyház! És mi? Össze­tett kézzel nézzük a világ folyását, sőt mély álomba merülve — alszunk. A kath, elnök a közös működésben látja az erőt és a diadal biztosítását. Ennek pc-dig alapfeltétele az egymástmegértés, mely fokozottan képes fejleszteni a haladás mértékét és a várt eredményeket. Es mi, magyarhoni protestánsok, ezeket az igaz­ságokat nem akarjuk megérteni! Jól mondja a kath. nagygyűlés elnöke, hogy „ha meg tudjuk egymást érteni, akkor önkényt elérkeztünk azon ponthoz, ahol mind­nyájunk gondolkodása ugyanazon eszmének hű szolgá­latában találkozik, s mindnyájunk ereje ugyanazon cél elérésében összefut. Ebből fog támadni a gondolkodás­nak és felfogásnak fegyelmezettsége." Ez az, amihez mi protestánsok nem értünk! Ta­nuljunk ellenségeinktől is valami jót — akkor lesz jó eredmény. Mindenek felett pedig ott ragyogjon sze­meink előtt ez a szó : Excelsior /" Zsilinszky. Reflexiók . . . Irta: Kiss Béla. Iskolába nem járni s igy nem tanulni — nagy hiba, de iskolába járni s mégis tanulatlannak maradni még nagyobb bűn. Az emberben az állatiasság jellemvonása akkor domborodik ki legerősebben, mikor a külső jelenségekre belső mivolta nem reagál, istenképüsége akkor sugár­zik legszebben, mikor az értéktelen külső jelenségekből értékes eszméket és terveket fejleszt. — Ha valakinek ez állításokat ma mérlegelni kell — nekünk kell azt

Next

/
Oldalképek
Tartalom