Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-11-25 / 47. szám

1911. ;,Ha nektek adunk . . miért kelljen adni azoknak is, akiknek úgyis ezerannyijuk van az állami javakból, mint nekünk? És tényleg ugy van. Evanngelikus tanitók kapnak fizetéskiegészitést, a r. katholikusok kapnak tizszer annyit, mert tizszer annyian vannak; az evang. papok kongruát, a különféle katholikusok százszor annyit és igy tovább. Ez Apponyiók szerint az 1848: XX. t.-c. fokozatos végrehajtása. Fokozatos,, amelynek legutolsó fokán mi állunk, legfelsőbb fokán pedig a r. katholikusok. Igy Ítéletnapig sem érjük őket utói, amikor az Isten még jobban segit aeoknak, akik messze elől futnak, mint nekünk, akik hátul poroszkálunk. Hogy mit kaptak ők eddig; hány százezer hold termőföld, hány millió korona készpénz, hány templomjukat, papjukat, iskolájukat, tanitójukat fentartja és fizeti az erdőkincstár, a városok, mint kegyúr, ez nem jő számításba, hanem csak az: az evangélikusoknak van autonómiájuk, joguk van hozzá a rómaiaknak is; az evangélikusoknak adunk ilyen és ilyen cimen ennyit, amazoknak lélekarányban megrostálva, jól megrázva, tetejébe ennyi jár. Ext persze nem birja el az állampénztár, így én is aláírom. Ez azonban, újra mondom, az 1848: XX t.-c. meghamisítása. Igazság szerint a katholikus egyházaknak addig egy fillér államsegélyhez sincs joguk semmiféle cimen, amig mi evangélikusok, ugyanazon országnak gyermekei, államjavakból, államsegélyből annyit nem kaptunk, mint a mennyit ők már évszázadok óta bírnak. Aránylag mondom. Vagy pedig vegye vissza az állam, mindazokat a birtokokat, javakat, tőkéket, patronátusi jogokat — s aztán egyenlő arányban segítse az összes bevett vallásfelekezeteket. Ezt a segélyezést aztán meg fogja bírni az államkincstár, sőt még marad is belőle valami a kincses láda fenekén. Ez lenne a viszonosság és méltányosság útja. Az eddigi eljárás csak porhintés és ámítás. A tavalyi miniszteri kijelentéseket, ígéreteket, mint sokan mások, reménykedve fogadtam én ÍP. Vártam, biztam s íme, a csalódás teljes. Van ebben az országban még nagyobb hatalom a miniszteri hatalomnál, nagyobb befolyás minden igazságnál. Nem segit ezeken az állapotokon sem Krupecz barátom 100-as bizottsága, sem Lombos Alfréd 8 választott papja, sem kérés, sem fenyegetés, sem sírás-rívás, hanemha a szekularizáció. Szekularizáció — ez legyen válaszunk az ámításokra. Hurtay György, ev. lelkész. * Értjük és méltányoljuk a cikkíró elkeseredett hangját. Sokan talán pesszimisztikusnak is fogják tartani. Ám a jóllakott ember sohasem érti meg az éhező filozófiáját. Annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy az evangelikus kongruás lelkészek már eljutottak az ígéret és szebb kilátások Nébó hegyére. F'.zetésügyük, jövő sorsuk a most lefolyt egyetemes gyűlésen nagyot haladt. A gyűlés állásfoglalása az eddigi sablontól nagyon is eltérő, nagyon is komoly ós súlyos volt, amelynek áldásos hatása el nem maradhat. — Másik megjegyzésünk a szekularizáció eszméjére vonatkozik. Ezzel foglalkozni minden gondolkododó állampolgárnak joga van; de a protestáns egyházak egyikének sem lehet az a feladata, vagy csak az a balsorsa is, hogy az állam, vagy Isten tudja, kinek a számára a forró gesztenyét kikaparja a tűzből. Evang. egyházunk és lelkészi karunk jövendő ereje, nagysága és létjogosultsága attól függ, mennyire képesek elmerülni Krisztus személyiségében s benne élve, mennyire képesek a soha meg nem szűnő nevelő ós bel missziói munkásságot folytatni. In hoc signo vinces! ÍSzerk. TÁRCA. Apostolsors. Vérvörös, néma alkonyi csendben, Halálsejtelmek suttogása közt, Nehéz zsibbadtság szállt az agyára. S míg néhány sugár börtöne falán Egymást kergetve, enyelgve játszott, Megrezzen néha Krisztus palástja. S a börtönajtón halkan, csendesen, Vértelen, könnyű, nesztelen árnyak Lelket rabolni lopva beszálltak. S körüllengve a törékeny testet, Suttogva, zúgva beszélni kezdtek: Odabent, hallod? Vigyorgó arcú, Durva pribékek vérpadot ásnak, S mire felszakad fekete fátyla, Nagy szemfedője a vak éjszakának, Porba hull gőgös, dacoló fejed. S te balga eszmék hitvány harcosa, Itt mersz-e hagyni idegen földön Gügyögő árvát, síró özvegyet? . . . Hát férfi vagy te? Dőre álmokért Hogy feleded a való világot, S hogy megtiporva nyíló kerteket, A szenvedések pusztáit járod? . . . Hol van szerető, áldó Istened, Hogy megcsúfoltan itt hagyott téged, Zsákmányul néhány durva pribéknek? . . .