Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-02-02 / 5. szám

38 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. mindinkább észlelhető az izlám előrenyomulása, melynek épen az európai uralom kedvez. Ennek folyamánya ugyanis utak és vasúti vonalak épitése, miáltal a különböző és szétszórtan élő négertörzsek egyesittetnek, továbbá a mohainedanismustól elválaszthatlan szuahéli nyelvnek elterjedése, felekezetközi iskolák felállítása, melyekben mohamedan fiúk a pogány négerfőnökök gyermekeivel együtt nevelkednek, — mindez sietteti az izlám felé való fejlődést- Ehhez járul, hogy a védőcsapatok legénységének legnagyobb része mohamedan szudáni, ki nemcsak pogány bajtársai között, de a néger falvakban is csinál propagandát az izlám számára. Az aszkari mellé sorakozik a kereskedő, az arabs és a szomáli földről való állatcsiszár, valamennyi buzgó, sőt részben fanatikus ágense a mohamedanizmusnak. Mosiban máris két mosé épült. És mindenütt a keletafrikai alföldön, a katonai őráítomásokon, épúgy mint a vasutak mentén levő bollokban a mohammedán ünnepeket tartják meg. Mindenfelől felhangzik a szózat: „Allah nagy és Mohamed az ő prófétája 1 Azért mindinkább komoly szükséggé válik, hogy missziónk az eddig még meg nem szállt vidékekre is kiterjessze munkáját, ha mohamedanizmusnak nem akarunk ott előnyt biztosítani. Tényleg nagy veszedelem az izlám a keresztyén misszió számára Keletafrikában is és már most, propagandájának kezdetén, előrelátható, hogy Afrika egyik főharctere lesz ama döntő küzdelemnek, mely a kereszt és a félhold között vívandó. Missziónk orvosi ága örvendetesen fejlődik, legújabban a Német Gyarmatügyi Társaság 300 márkát szavazott meg Dr. Ittameier, lipcsei misszióorvos lakóházának Madzsame állomásunkon való felépítésére, mely 6000 márkára van előirányozva. Csak ezen épületnek használatba vétele után, mi valószínűleg már 1911. évi január havában történik, lesznek lehetővé ama mikroszopikus — bakteriológiai vizsgálódások, melyeket az eddigi szűk helyiségben nem folytathatott orvosunk. A m. évnek első hat hónapjában dr. Ittameier 5678 beteget gyógykezelt éspedig 1488 férfiút, 1282 asszonyt és 2908 gyermeket. A betegség nemére nézve legtöbb volt a karokon és a lábakon való genyedés — köztük szyphílítikus természetűek* is — összesen 2200. Bélbetegségben 1400-an szenvedtek, köztűk 1300 gyermek, 18-nak maláriája volt. Feltűnő nagy számmal vannak Keletafrikában a kütegesek is, kiknek izolálása már égető szükséggé válik. Aladzsánnén kivül Gonja állomásra is szándékszik missziónk legközelebb orvost küldeni, mely célra már telket is vett egy ottani gyarmatostól. Ezen vidéken különösen nagy a gyermekek halandósága. Igy Dannholz misszionáriusunk megállapította, hogy 368 gyermek közül csak 84, tehát alig 23 %, élte át a csecsemőkort. Egyik asszonynak 14 gyermeke született és valamennyi meghalt Oldewage misszionárus szerint Dudee állomás vidékén 100 gyermek közül 80 hal meg már csecsemő korában. Ezen szörnyű gyermekhalandóság fóoka azon oktalan etetésben rejlik, melyben még a legkisebb gyermekeket is részesítik. Az anyák nem maradnak a háznál, hanem vagy a mezőn dolgoznak, vagy máshol barangolnak, néha fél napokon át. Ez a'att a banánok lisztjéből készült péppel etetik, jobban mondva teletömik a gyermeket, vagy más asszony, ki véletlenül ott van, nyújtja neki * Jellemző, hogy a betegség sok olyan néptörzs között is nagy mértékben van elterjedve, melyet átutazó európaiak Tártatlan erkölcsei

u miatt magasztaltak. L. Missionsblatt, 1910. évf. 262 old. a mellét. Daunholz misszionárius feleségének tanácsára és unszolására 30 anya rendesen szoptatta gyermekét, minek következtében csak kettő halt meg kicsinyeik közül s ezek is meghűlés következtében. Ezen példa arra is szolgál tanúbizonyságul, hogy a benszülöttek az okos tanítás számára nem hozzáférhetetlenek, ha az olyan fehérektől ered, kik bizalmukat megnyerték azon jóakaratú bánásmóddal, mellyel a feketékkel érintkeznek. Mily nagy súlyt fektet missziónk mindinkább küldöttjeinek orvosi tevékenységére is, mutatja azon tény, hogy Thermann misszionárius, ki a mult ősz óta szabadságon van, chirurgiai tanfolyamot vén^' drezdai diakonissa kórházban, a m. é. október^3-án felavatott Warthl Frigyes pedig Heinicke, lipcsei orvostanár poliklinikáján tanul. Mindketten január havában indulnak el Afrikába. Knittel Károly, volt szászaltenburgi tanító, ki a mult ősszel missziónk szolgálatába lépett, jelenleg a szuahéli nyeivet tanulja Lipcsében, de amellett az ottani diakonissza intézeti kórházban dr. Sick vezetése alatt a chirurgiában is nyer kiképeztetést. Lipcsei missziónk helyzete jelenleg, sajnos, nem a legkedvezőbb. Első sorban igen szorultak az anyagi viszonyai- Nemcsak hogy az J909- évi 66 ezer márkás deficit nincs még pótolva, hanem az 1910. évi 629 ezer márkára ruizó előirányzott kiadások fedezésére m. évi október hó végéig kerek 412 ezer márka folyt még csak be. Hozzájárul azután, hogy több igen kiváló, a misszió munkamezején nehezen nélkülözhető misszionáriusa részint betegség okából, részint szükséges üdülés céljából vagy családi viszonyai miatt kénytelen volt hazájába visszatérni, igy Indiából O, R. Handmann, ki 9 éven át igazgatta a Siáliban levő központi iskolát, Matthess, Schäffer és Streng nővér, Afrikából Dannholy és Schang misszionáriusok és Seesemann tanitónő, kik azonban, ha Isten megsegíti, ismét visszamennek. Végleg kilépett: Eassmann és Althaus mindkettő az 1895-ben kezdeményezett keletafrikai dzsaggamisszió alapítója, mely körül különösen Althaus szerzett hervathatatlan érdemeket, mint annak első esperese. Nyugalomba vonult Kabis misszionárius, ki 1877. óta működött az előindiai tanulók között, bár hazájában, Északnémetországban prédikációkkal és előadásokkal is szolgálni fogja a missziói ügyét, sőt a missziók kiadásában megjelenő női míszsziói lapot, a „Lydiát" is fogja szerkeszteni. Hasonlóképen Handmann, missziói esperes, ki 25 évig a tamul misszióban működött, majd 1887 óta az „Ev. Lutherisches Misszions blatt"-ot szerkesztete oly sikerrel, hogy 6 ezer előfizetővel adhatta át a havonként kétszer megjelenő lapot utódjának, Gehríng miszszionáriusnak. A m. évi október 1-én megjelent »búcsúszavából" a következőket idézzük még : „Nem léphetek vissza anélkül, hogy hangosan ne dicsérjem az Úrnak Istenünknek jóságát, mely engem, méltatlan szolgáját, 48 éven át megtartott a missziói hivatásban és pedig majdnem szakadatlan munkában. Ezen hivatás ugyan sok örömóra mellett igen sok fáradságot és különféle emésztő heves küzdelmet és megkísértést is okozott nekem belülről és kívülről, hanem azért mégis mint tapasztalataim összegét azt kell vallanom, hogy : a misszionáriusi hivatás a legfenségesebb hivatás, melyet Isten adhat a bűnös embernek; a misszió királyának szolgálata életem legnagyobb boldogsága lelkemnek eledele volt. Igenis, az Úr miri1 dent megérdemel tőlünk! Különösen szerencsésnek