Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-10-14 / 41. szám
380 1911. alább is panaszló szavát a tervezetnek azon intenciója ellen, hogy ismét csak az egyházi adónak az államihoz való %" sze ríi viszonya legyen kizárólag mérvadó A közölt tervezettel tehát —, amint az előjelek már is mutatják, — ismét vihart fog aratni az illető bizottság, noha semmiképpen sem akart szelet vetni. A mult panaszai megújulnak, noha a tervezet illusztris készítője teljes erejével elejüket akarta venni. A baj oka nem is az emberekben, hanem a viszonyokban rejlik és sokkal mélyebben fekszik, hogy sem eltüntethetné akár az az óriási haladás, mely a tervezet és a most érvényben levő szabályrendelet között van, akár azok az alapjukban véve helyes módosítások, melyeket Bartos kollega ajánl. A segély szétosztására irányuló munka csak úgy lesz közmegeiégedés kútforrása, ha nemcsak a segély mikénti szétosztásai a, hanem ez/el kapcsolatban a segélyezendők azon kóros viszonyaira is figyel, melyeket orvosolni óhajt. Ezt szándékozom tenni, amidőn tekintettel azon benső kapcsolatra, szoros összefüggésre, melyben a lelkészi és tanítói fizetések az egyházi adózás ügyével, ez pedig az egyházi terhek csökkentésére szolgáló állam segély kiosztásával áll, kimutatni törekszem, hogy az adóalapi segély csak úgy osztható szét helyesen, ha az egyházi adózás kérdése meg van oldva. Hogy az egyházunk adózásának ügye rendezendő és pedig nemcsak papíron, hanem valósággal az életben is, arról meggyőződhetik mindenki, aki csak futólag is tekinti be a múltban az adóalapi bizottsághoz beterjesztett u. n. „A" rovatos íveket. Ha tehát az egyházi adózás rendezendő, úgy ennek mindenütt leglényegesebb részét tevő lelkészi és tanítói fizetés is okvetlenül kell, hogy rendezés tárgyát képezze. Rend pedig csak ott teremthető igazán, ahol nem folyásolják be gátlólag a mai kor szellemének megfelelő viszonyok megteremtésére irányuló munkásságunk eredményét elmúlt időknek ma mar értelemnél küli maradványai, amilyenek azok a hiványok, melyek még az u. n. telkes, kisházas, zsellér rendszeren alapulnak. Eltekintve attól, hogy az egyházi adózásnál a teherviselésnek ezen rendszer szerint megoszlása már önmagában is sokszor méltánytalanság és mindig igazságtalanság, már azért sem helyeselhető, hogy a falusi gyülekezetek legtöbbjének hivanyai ezen rendszer szerint biztosítják a lelkészi és tanítói javadalmat, mivel a birtoknak teljes szabaddá tétele óta ismeretlen és mire sem kötelező fogalmak a jogszolgáltatásban az ily megjelzések: telkes, kisházas, házas zsellér, házatlan zsel lér stb. Volt ezen rendszernek, ha nem is nagy, de mégis csak valami értelme, amikor pl a teleknek még tulajdonos csere esetén is együtt kellett maradnia, de ma már semmi értelme annak, hogy az egyházközségek ezen túlhaladott viszonyok alapján jelöljék meg. mit és mennyit követelhet a lelkész és tanító az egyes hívektől ezek vagyoni helyzete szerint. Ellenkezik ez a szokás a vele élő környezet minden egyes faktorának: a lelkésznek, tanítónak, az egyes híveknek, sőt az egyházközségnek és i-/y a közegyházérdekével is, amint ez nemcsak elméleti diskusszióval, hanem a gyakorlati élet elszomorító tapasztalataival is könnyen kimulatható, amiért is feltétlenül mellőzendő, kiküszöbölendő. Követelik ezt különben, ha nem is „expressis verbis" az egyházi alkotmány 251—255. § ai is, amidőn az adózás alapjává a személyi és az egyenes állami adót teszik. Baj azonban, hogy a törvény csak papíron van meg, de kötelező végrehajtását nem mondották ki. Ezt a mulasztást akarja pótolni a mostani szabályrendelet tervezetének 6. §-a, mely szerint „csak azon egyházak tarthatnak igényt segélyezésre, amelyek-, nél az egyházi adózás az E. A. (jelenleg 252- 256. §-ai) értelmében rendeztetett és végrehajtatott." Feltétlenül üdvös intézkedés és még inkább az volna, ha az egyetemes egyház közgyűlése, mint egyházi törvényeink legmagasabb őre, ezen tiszténél fogva direktívát nyújtana az idevonatkozó rendelkezések mikénti végrehajtására. Tekintettel azonban egyfelől arra, hogy ezt eleddig még nem tette meg, másfelől arra, hogy a dolog lényegénél fogva fent helytelenített szokás kiküszöbölése bármily szükséges is, csak akkor foganatosítható, ha helyébe megfelelőbb és célszerűbb intézményt tudunk beállítani, a következő indítványt vagyok bátor a mértékadó és illetékes körök figyelmébe és jóindulatába ajánlani: Miután úgyis csak 1913-ban nyújtandók be újból az adóalapi eegély iránti kérvények és igy elegendő idő áll rendelkezésünkre, vegye be a f. évi közgyűlés az adóalapi szabályrendelet tervezetét azzal, hogy útasitja az adóalapi bizottságot, miként a jövő évi közgyűlésben vele kapcsolatban terjessze elő a zsinati törvények vonatkozó §-ainak szellemében és az adóalapi segély helyes szétoszthatása érdekében készült oly szabályrendelettervezetet, mely az egyházi adózás mérvét, módját állapítja meg. Nem kockáztatunk ezen indítvány elfogadásával semmit, hiszen kellő időben tárgyalhatja az egyetemes közgyűlés az illető szabályrendelet terve?eté és a gyülekezetek sem szenvednek kárt, ha kérvényeiket nem 1913-ban, hanem 1914 elején, tehát oly időben, midőn a készítendő és elfogadott alapszabály rendelet szerinti adűzásra már áttérhettek, nyújtják be, mivel a . jelenlegi ciklusra megállapított segélyt úgyis csak 1914-ben kapják és használják fel A mikorra pedig az uj ciklus első évi segélye esedékes lesz, tehát 1915 elejéig elkeszülhet a munkájával az illetékes bizottság, mivel csak a on gyü ekezetek folyamodványait bírálja el, melyek az adózást a vonatkozó szabályrendelet értelmében rendezték be és hajtották végre és igy ellenőrző és felülvizsgáló munkáját nagyban megkönnyítették. Nyer azonban ezen indítvány elfogadásával az illető bizottság, egyszerűbbé és kevesebbé válván munkája, nyer a közegyház, nagyobb garanciája lévén egyfelől az adóalapi segély helyesebb szétoszthatása és ennek másfelől a segélyezettek közmegelégedése iránt, nyer végül minden egyes segélyezett gyülekezet, hozzá jutván a segélylyel együtt tagjainak igazságos megterhelését biztosító adózási kulcshoz, és nyer végül minden egyes lelkész, megszabadulván az egyházi tehernek sokszor egy gyülekezet kebelében is 3—4 kivetési kulcs szerinti előírásából származó íölösieges munka nagy terhétől. Hogy ezen, az egyházi adózást szabályozó rendelet elkészítése már tartalmának fontosságánál fogva körültekintő munkásságot követel, az épp oly bizonyos, amily kétségtelen igazán jól megalkotásának nehéz volta, hiszen magábae kell foglalnia azokat a feltételeket és módokat, amelyek segélyével az észlelt bajokat, felismert kórságot orvosolhatjuk. (Folytatjuk.)
