Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-02-02 / 5. szám
34 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ lomra nézve körülbelül ilyen szerepe és rendeltetése van . . . Hiszen arról, hogy mennyiben volna meg a jogosultság, szükségesség és lehetőség minálunk is egy ilyen „Hydepark"-hoz hasonló intézménynek létesítésére — lehetne pro és contra vitatkozni. R legtöbben azonban — úgy vélem — azt fogják mondani — és én is hozzájuk csatlakozom — hogy ilyen cúriosumot egyelőre csak az angolok tudnak produkálni és bevenni. De arra nézve már — úgy hiszem — nem volna szabad közöttünk véleményeltérésnek fennforognia, hogy a mi evangélomi egyházunknak utoljára mégsem lehet hivatása az, hogy az emberek egy részének olyan „Hydepark"-féle intézményül szolgáljon, a hol mindent szabad nemcsak beszélni, hanem — a mi még a londoni „Hydepark"-ban sincsen megengedve — cselekedni is! Mi tudjuk, hogy mi az az „evangéliomi szabadság" és ezt meg is akarjuk becsülni, meg is akarjuk mindenütt és minden áron tartani. De az ellen — éppen ennek a helyesen fölfogott evangéliomi szabadságnak birtokában és nevében nemcsak szabad, de kell is tiltakoznunk, hogy az „evangelikus" jelző és jelszó cégérül és találkozási helyül szolgáljon — akár a kathedrán, akár a templomi szószéken, akár a sajtóban — olyan eszméknek és törekvéseknek, a melyek éppen ennek az evangéliomnak és vele hitünk alapigazságainak, nem magokban véve, mert ez nem lehetséges, (Máté 24, 35) hanem sokak szivében való megingatására alkalmasak ! Vajon a korunkban uralkodó, forrongó, Isten,- vallás- és egyházellenes eszmék, áramlatok és törekvések képviselőinek, az istentelenség, hitetlenség, anyart^elvüség fanatikus papjainak nincsen-e amúgyis elég módjuk és alkalmuk arra, hogy vallást, egyházat és mindazt, a mi ezzel összefügg és nékünk a legnagyob 1 legszentebb és legdrágább kincs, ostromoljá kicsinyítsék, gúnyolják, porba tiporják? V jon miféle szükség vagy érdek forog fenn arra nézve, hogy mi ebben a romboló, destructiv munkában segédkezet, példát és alkalmat nyújtsunk ? . . . Már pedig mi minden történik és nem történik, mi mindent beszélnek, tanítanak, prédikálnak, „felolvasnak", írnak minálunk az „evangéliomi szabadság" nevében és az „evangelikus : < cégér alatt, azt bajos volna egy lélekzetre elmondani. Hanem az bizonyos, hogy sokszor úgy érezzük, mint ha a londoni „Hydepark"-ban volnánk! I Meglehet, sőt valószínű, hogy nem já| runk el az „Evangelikus Őrálló" nt. szerj kesztőségének kedve szerint, ha a követkej zőkben egy olyan kérdést érintünk, a melyről i ő maga eddig — érthető okokból, mégis bii zonyos tiszteletreméltó önmegtagadással — ! hallgatott. Rz „Evangelikus Örálló"-nak 1911. jaj nuár elsejétől fogva a Budapesten, Raffay í Sándor lelkész és Sztehlo Kornél szerkesz I tése alatt megjelenő „Evangélikus Lap pban \ konkurrense támadt! Nincs kifogásunk ellene! | Még akkor sem, ha az új lap az „Evangelikus j Őrálló"-ótól -- mondjuk »in dubiis« eltérő i irányzatnak szolgálatába szegődött. Fölmerül! hetne ngyan az a kérdés: vajon két, hetenként megjelenő evangelikus egyházi lap megállhat-e — az amúgyis csekély számú olvasóközönségünknél — egymás mellett ? Volt-e szükség és ha igen mi, okból, egy új lap megindítására ? Ezeket és még egyéb fölmerülhető és közeleső kérdéseket ezúttal nem akarjuk feszegetni és értjük az „Evangelikus Őrálló" hallgatását is. Ám — Prédikátor szerint (3, 7.) : „Ideje vagyon a hallgatásnak és ideje a szólásnak." Rzt is mondja ugyan a példabeszéd: „Beszélni ezüst, hallgatni arany !" De tudjuk, hogy ennek a példabeszédnek — mint sok másnak — sincs mindig igaza. Mert a hall| gatás, sokszor nemcsak hogy nem arany, sem I nem ezüst, hanem lehet — bűn is! Rz „Őr~ | álló" hallgatása a fennforgó esetben lehetett — arany. *) De olyanok részéről, a kikhez annak a gyanúnak mégcsak az árnyéka sem férhet, hogy az új lapban „konkurrenst" lás| sanak, lehet a hallgatás — bűn is! Hiszen | — valljuk meg őszintén — érezzük is sokan ! — egyházi életünkben egy igen nagy és veI szedelmes baj az, hogy sokszor beszélünk, I a mikor jobb volna hallgatni és sokszor hall| gátunk, a mikor jobb és szükségesebb volna I beszélni. Pedig, amikor magunk is érezzük, | hogy szólni kellene és mégis akár kényelem| bői, akár opportunismusból, akár személyes I érdekből, akár a „béke" kedvéért — hallga*) Az „Evengelikus Lap" megindításakor annak | f. szerkesztője előttem személyesen kijelentette, hogy i velem polemizálni nem akar. Én akkor tudomásul vet| tern e kijelentést. De mégis azzal a testvéri szándékI kai, hogy a míg lehet, én is kerülök minden polémiát, | kötelezettség nélkül. Am ha egyszer hozzám ilyen méi lyen járó és tárgyi tényállásra támaszkodó felszólalás | érkezik, mint — saját neve alatt — a Stráner bará| tomé, kötelességet mulasztanék, ha az illendőségből I való hallgatás határait továbbra is kiterjeszteném I F. Szerkesztő.
