Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-07-01 / 26. szám

242 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. „örvendetes hír jött ma angyalszárnyon, Minden ajakról szent zsolozsma szálljon, Édes zengéssel töltse be a tájat — Az Úr feltámadt !

u Szép az Elefánt Mihály 249. pünkösdi éneke is. Ime az 1. verse: „Szentegyházunk hajdanáról, Az apostolok koráról Ma híven emlékezzünk. Szent örömmel nézzünk rája, Mint az üdvnek hajnalára, Hol szebb tavaszt lát szemünk, Akkor, Bátor Férfi szívek, végig hívek, szerte jártak, A világgal szembeszálltak." Megható a Sántha 269. éneke az anyaszentegyházról. Ime a 4. verse: „Nincs ki jót tenne csak egy is nincsen, Elhagytál minket szentséges Isten ; De nem az Isten hagyott el minket, Mi hagytuk őt el, jó Istenünket." Egy-egy átvirrasztott nehéz óránk jut eszünkbe, ha a betegnek reggeli énekét 481. olvassuk. Ime a 4. vers : „Most tudom csak atyám, most érzem igazán, Hogy mennyit nyer a szív a vallás vigaszán, Most érzem leginkább, mikor elhagy minden, Hogy mindenben te vagy, mindenem oh Isten." A reformátusoktól átvett ének az 526 „szárazságkor" is égbe emeli lelkünket. Ime a 3. vers : „Hozzád esdünk, égnek, földnek dicső királya, Mire földünk szomjúhozik, küldj esőt rája ; Ne törd el a kenyér botját, adj bő harmatot, Ne sújts tovább szárazsággal embert, állatot." S miután már egyes részeket az új énekesből bemutattam, legyen még szabad három szép rövid éneket egészen is bemutatni e lap olvasóinak. Ime az 517. Csengey tavaszi éneke : „Uj" tavaszra ébredünk, hála néked, Istenünk! Által éltük a telet, felvirúl a kikelet. A gondos földmívelő, friss munkára jő elő, Reménységgel vet magot, de az áldást te adod. Távolíts el bajokat, bút fakasztó károkat, Korai fagy hidegét, nyáraszálynak nagy hevét. E bajoknál még nagyobb, ha bizalmunk elhagyott; Ha szívünk meglankadott s égből nem vár harmatot. Jó sikert úgy ád Urunk, hogyha híven dolgozunk; A restség és kényelem, jó gyümölcsöt nem terem. Adj én Uram ;ó időt, munkakedvet, ép erőt, Hogy amíg tart életünk, méltó híveid legyünk." Ime az 547. ének, Sántha halotti éneke : „Múló a világ, virágja lehull, Csillag leesiK, minden megavúl. Legszebb örömünk víg napja leszáll, Mindent megemészt a sír, a halál. De túl a síron, ezt vallja hitünk: Valódi hazánk partján kikötünk, S míg itten a szív mély gyászban eped, Ott szűnik a könny, a seb beheged. Oh drága remény, jer, szállj le ide. Oh szállj ide s ülj e sír fölibe; S ha a kesergő itt sírva fakad, Nyugtassa meg őt biztató szavad." Végül az 559. Payr halotti éneke: .Jaj, de bús ez a ravatal, jaj, de nagyon szomorú ; Bármennyi rajt' az ékesség, a virág és koszorú. Minden szem mely reá tekint, forró könnyekbe lábad, Hervadt virág, kedves halott, fáj a szívünk utánad. Könnyeket áldozva néked, kísérünk el a sírig, Hol rád majd a feltámadás dicső világa nyílik. Addig pihenj a hit karján, sírod csendes ölében, Isten veled! Elbocsátunk, Jézusunk szent nevében." E könyv a Hornyánszky nyomdájából került ki. A betűi tiszták, nagyok s jól olvashatók ; a külalakja díszes s oly kicsiny, hogy bele fér a zsebbe is. — Hibája, hogy a könyvkötő oly keményen kötötte be, hogy ha felnyitjuk, mindjárt magától be is záródik s így ha belőle olvasni akarunk, folyvást a kezünket kell rajta tartanunk, hogy az be ne záródjék. (Vége köv.) Ä kultuszvita tanúlságai. A jelen évben a kultuszvita szokatlanúl hosszúra nyúlt. Örvendetes jelenség volna az abban az esetben, ha az ország kultúrájának ügyét a nép valláserkölcsi, művészeti, intellektuális kiképzését előbbre vitte volna, vagy legalább is ez lett volna tiszta eszményi célja — annak a hatalmas szóáradatnak, mely parlamentünkön végighömpölygött De egyfelől politikai taktikázás, a parlamentre váró nagy feladatok megoldásának minél későbbi időre való kitolása, másrészt a felekezeti kérdések kiélesítése, a békebontás, a felekezetek harca volt ama titkos cél, melynek a vita szolgált. Ma még úgy fest a dolog, mintha a megindúló kultuszharc élén — egyik oldalról a zsidóság, más oldalról a katholikus egyház in'ransigens elemei, az ultramontánok állanának, kik vissza akarják állítani a „Regnum Marianum"-ot, visszavarázsolni a katholikus egyház középkori hatalmát — minden sötét árnyával együtt, s ma még csak csatározásnak tetszik az a parlamenti mérkőzés, melyet a liberálisok a nem liberálisokkal folytatnak, de e csatározásokban már a jövendő előreveti képét. Egy nagy tanúiság meg föltétlenül levonható a kultuszvitából, s ez az, hogy a lelkekben sokkal nagyobb az ellenszenv egymás iránt, mint a szeretet, és sokkal nagyobb már a felekezeti érzések tüze, semhogy azt ellehetne oltani egy-két hazafias phrasissal. Annál is kevésbbé sikerűi, mert az ultramontánok — ahol csak kis szikrát látnak, égő tűzzé szítják, a tüzet lángralobbantják s mindenhova ahol remélik, hogy jó helyre kerül, elhelyeznek egyegy eleven szenet. Az ifjúság kebele a legjobb tűzhelynek kínálkozik. Azért a hithűség, a komoly erkölcsiség, a holtig való vallásosság örve és leple alatt becsem-