Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-05-13 / 19. szám
1911. 171 jövőre nézve is azzal fenyeget, hogy a theologiai tanárság szellemi színvonalát a minimumra szállítja le. Rz egy ik következmény az, hogy a theologiai tanár miután elégtelen fizetéséből családjával együtt társadalmi állásához mérten megélni nem tud, kénytelen olyan mellékfoglalkozás után látni, amely reá nézve több anyagi haszonnal jár, mint a legbuzgóbb tudományos irodalmi tevékenység — a mi viszonyaink között. De a jövedelmező mellékfoglalkozást üző theologiai tanár nemcsupán a tudományos és egyházi irodalomra jelent vesztességet, hanem a tudományos önmivelés, a tudományos előbbrehaladás terén sem teljesítheti kötelességét olyan mértékben, amint azt hivatása megkívánná. Valóban végtelenül elszomorító dolog azt látnunk, hogy ez a helyzet már hány kiváló tehetségű s nagyra hívatott theologiai tanárunk tudományos munkásságának lett a megölő betűjévé. Ennek az elégtelen anyagi javadalmazásnak másik sajnálatos következménye, mely épen ily kérlelhetetlenül vonja maga után a theologiai tanárság szellemi színvonalának alábbszállását, abban áll, hogy a theologiai tanárság egyesekre nézve hovatovább már csak átmeneti állapotot jelent, amelyből az egyik rész a jobb javadalmazású lelkészi állásokba, a másik lehetőleg egyetemi tanárságra törekszik; sőt, ha a helyzet nem javul, megérhetjük, hogy egyesek a középiskolai tanárság kedvéért is elhagyják a theologiai tanári pályát, amire különben példa is van már; hiszen ma már ott állunk, hogy a középiskolai tanári pályán kedvezőbb anyagi előmenetelre van kilátás, mint a theologiain, nem is szólva arról a méltatlan viszonyról, hogy egy kezdő vidéki jogakadémiai tanár nagyobb fizetést élvez, mint egy 15—20 évig szolgáló Iheologiai tanár, — akár ugyanazon a helyen, sőt egy evangelikus collegium falain belül. Ha tehát azt akarjuk, hogy a theologiai lanárság és ezzel együtt a lelkészképzés szellemi színvonala necsak tovább ne sülyedjen, de a theologiai pálya eszményi jellegének és szellemi tartalmának megfelelő magaslatra emelkedjék, úgy elérkezettnek kell tartanunk az időt arra, hogy a Iheologiai tanárok javadalmazásának kérdését végrevalahára gyökeresen oldjuk meg- Gyökeres megoldás pedig csak az lehet, amely a theologiai akadémiai tanárok javadalmazását, a vidéki jogakadémiai tanárokéval egyenlővé teszi, amint ez tudomásunk szerint a sárospataki, debreczeni és budapesti református theologiai akadémiákon meg is történt. Ez a követelés nemcsakhogy magában véve méltányos, hanem igazságos és szükséges azért is, mert a theologiai tanárok ezidőszerinli javadalmazása nemcsak a nagyobb városi egyházközségek, hanem akárhány nagyobb falusi egyházközség lelkészeinek javadalmazása mögött is jóval elmarad, figyelembe véve azt is, hogy a városi megélhetési viszonyok és társadalmi kötelezettségek, — nem is szólva a tudományos segédeszközök megszerzésének költségeiről — aránytalanul nagyobb terheket rónak a theologiai tanár vállaira, mint a milyeneket egy falusi lelkésznek viselnie kell.*) De ez a követelés nemcsak méltányos *) Ä ténylegesen létező állapotban nem szabad szükségképen létezőt látnunk. Ha a falusi lelkész erkölcsi és szellemi értékének emelkedését épen az adott helyzet nem engedi meg, sőt a meglevő értékét is lefokozhatja, ebből nem az következik, hogy bizonyos inferioritás szemben a theol. tanárokkal, mint elválaszthatatlan attributum tulajdoníttassák n«*kik, hanem csak az, hoyy őket ebből az esetleges inferioritásbóí kiemelni az anyagiak kellő biztosításával ép oly elodázhatatlan szükségesség, mint a theol. tanároknál és városi lelkészeknél. és igazságos, hanem jogos is, a mennyiben kifejezetten egyházi alkotmányunk 195. §-ára támaszkodik. Ez a §. igy rendelkezik: »A lamrok évi díjazása a megfelelő állású állami tanerők díjazásával fokozatosan lehetőleg egyenlővé teendő.« R „fokozatosan lehetőleg" természetesen nem jelentheti azt, hogy a mit a törvény kimond, az soha teljesen meg ne valósíttassék és ha ez a törvény legalább a theologiai tanárokra vonatkozólag 18 évig a papiroson maradt, míg a többi „tanerők*-re vonatkozólag az állami fizetés kiegészítés folytán megvalósulást nyert, úgy végre itt az ideje annak, hogy a theologiai lanárok javadalmazása is ezen a törvényben kifejezett elv szerint rendeztessék, az az egyenlővé tétessék a vidéki jogakadémiai tanárok javadalmazásával. Ennek pedig két módja lehet. Rz egyik az, hogy az egyház maga, méltányolva a theologiai tanári hivatás rendkívüli fontosságát, az ez idei állami költségvetésben kilátásba helyezett új államsegélynek felhasználásával a maga hatáskörében állapítja meg a theologiai tanárok fizetését úgy. amint az a föntebb idézett törvényes rendelkezésnek megfelel. Kétségkívül ez volna az az eljárás, mely egyházunkhoz legméltóbb s egyházunk vezetői jól tennék, ha a tanügyi kormánynak előre bejelentenék, hogy egyházunk a kilátásba helyezeit új államsegélyt elsősorban erre a célra kívánja felhasználni, a mely különben ennek az államsegélynek úgy is csak kisebb részét venné igénybe, úgy, hogy más célokra is maradna még elég tekintélyes összeg. Politikai szempontból ez az eljárás azzal az előnnyel is járna, hogy ily módon a protestáns theologiai tanárok fizetése a 48. XX. t.-c. megvalósítása cimén kiutalt államsegélyből rendeztetvén, nem támaszthatna minden egyéb felekezet is az állammal szemben igényt a Iheologiai ill. püspöki seminariumi tanárok fizetésének állami kiegészítése iránt. De szóba került egy másik lehetőség is, a mely abban áll, hogy az állam esetleg más költségvetési összegek felhasználásával a maga részéről egészítené ki az egyes theologiai tanárok fizetését a vidéki jogakadémiai tanárok javadalmazásával egyenlő fokra, hasonlóan, a mint a hogy a többi egyházi tanerők és a kongruás lelkészek fizetésének megállapításánál eljárt. R megoldásnak ez a módja kétségkívül megfelelne az állam egyébként és eddig követett eljárásának s egyszersmind elismerését jelentené annak, hogy az államnak ebben az intézményben is vannak kötelezettségei a protestáns egyházak iránt, a melyek addig is, míg az. állam egy protestáns theologiai fakultás felállítására reá szánja magái, joggal követelik a theologiai tanárok fizetésének állami kiegészítését Igaz, hogy a kérdésnek ilyen módon való megoldása iránt sokan aggodalmakat táplálnak, attól félve, hogy a theologiai tanárok fizetésének állami kiegészítése újabb rést üt a protestáns autonomián. Ezt az aggodalmat értem és méltányolom ; de vájjon mit jelent a theologiai tanárok fizetésének állami kiegészítése ebben a tekintetben az összes többi egyházi tanerők, néptanítók, polgári és középiskolai tanárok fizetésének állami kiegészítése és mindenekfölött a lelkészi kongrua mellett, különösen amikor a theologiai tanár hivatásának természeténél fogva a politikai közélettől sokkalta távolabb áll, mint akár a lelkész, akár a néptanító ? De amellett Ä megélhetés gondját a mai gazdasági élet falun és városban meglehetősen nivellálta Ám a gyermeknevelés gondjait és ezzel az anyagi lét igényeit a falusi lelkész hátrányára meglehetősen fokozta. Szerk.