Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-04-27 / 17. szám

1911. EVÄNGELIKUS ÖRÄLLO 157 legalkalmasabbnak kínálkozik Debrecen és Szerencs felől délutáni 2 óra körül érkező vonatokkal jönni. A megérkezés pontos időpontját az egyházközség kéri a lelkészi hivatallal közölni. Nyugalomba vonulás. Meglepetésszerűen ha­tott reánk s fájdalommal tültött el a „Gömöri Újság" április 16-iki számában megjelent azon hír, hogy a gömöri főesperes, ez idószerinti püspökhelyettes: Ter­ray Gyula rozsnyói lelkész, a kit tetterős, buzgó vezérférfiúnak ismerünk, nyugdíjaztatását kérte. Hinni sem akartunk e hírnek, de sajnos, utána járva ez ügy­nek igaznak bizonyult, mivel az egyetemes nyugdíj­intézeti bizottság április hó 20-án tartott ülésében már — bizonyára nem csak a gömöri esperesség, de a tiszai kerület sőt egyetemes egyház fájdalmára — el is intézte Terray főesperes kérvényét. — Koronázza az Ur folytonos sikerekben és fáradhatatlan tevékenység­ben lefolytatott életalkonyát is hosszú időkön át leg­jobb áldásaival. Ä protestáns közös bizottság. Rz • Evang. Lap" f- é. 15. számában olvastuk a f. é. április hó 27-én Budapesten tartandó protestáns közös bízottsági ülés 8. pontból álló érdekes tárgysorozatot. A tárgy­sorozatba fel van véve az országos református egye­sület felterjesztése a jezsuita-rend receptiója ügyében ; egy oly tárgy, mely nézetünk szerint nem is való protestáns fórum elé ; de nincs felvéve, a mit méltán nélkülözzünk benne a lelkészi kongruának és korpót­léknak kérdése s az, hogy miként kellene a lelkész­hiányon segíteni ? Kívánatos, hogy a m. é. egyetemes gyűlés által benyújtott memorandumra a kultuszminisz­tériumnál — egy miudenkit kielégítő válasz mielőbb megsürgettessék. Bethania. Hollerung Károly esperes évek óta a leendő evang. lelkészlak s üdülőtelep javára szere­tet adományokat gyűjtött s ez ő és főleg az »Evang. Glocken" egyházi lap érdeme, hogy 20 év alatt, 14000 korona gyűlt össze. Minap ez ige már testté lett; a mennyiben Hollerung és Lenhardt Károly mint espe­rességi elnökök fenti célra Modorban a gyönyörű Har­mónia üdülőtelepen megvették 18000 koronáért az ot­tani szép, külön 8 szobából álló .Natália villát", mely most a Bethánia nevet veszi föl s a pozsonymegyei «sp gyámíntézet tulajdonába megy át. Ezen Bethánia lelkészlak f. é június hó végén dr. Baltik Frigyes püspök által fel lesz avatva s rendeltetésének ünne­pélyesen átadva. Betegeskedő lelkészek már ez idén kaphatnak ingyen lakást benne. Hollerung eddigi bokros érdemeit egygyel újból szaporította. Halálozás. Mély megilletődéssel vettük a szo­morú hírt, hogy a városi egyházmegye egyik igen buzgó és munkás tagja, Zemán János abosi lelkész április 22-én Budapesten az Úrban elhunyt. R család a következő gyászjelentést adta ki : Zemán Jánosné szül. Pankuch Mariska mint az elhunyt neje, Zemán Jolán férjezett Gerhard Béláné, Zemán Pál, Gizella, Zoltán és Jenő mint gyermekei, Gerhard Béla mint veje, Gerhard Bélus és Ibolyka mint unokái, Pankuch Gusztáv és neje szül. Pankuch Ida, özv. Boross Zsigmondné, özv. Reisinger Lászlóné és özv. Lehoczky Egyedné mint sógora és sógornői ugy a maguk, valamint a nagyszámú rokonság nevé­ben is mélyen szomorodott szívvel tudatják, hogy a legjobb .férj, apa, nagyapa, sógor és rokon Zemán János úr az abosi ág. hitv. ev. egyházközség lelkésze folyó hó 22-én délután fél 3 órakor Budapesten, éle­tének 58-ik, boldog házasságának 32-ík évében, hosz­szu és súlyos szenvedés után az Úrban csendesen el­hunyt. A drága halott földi maradványa folyó hó 24-én Aboson az ágostai evang. egyház szertartása szerint fog megáldatni és az ottani sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Budapest, 1911. április hó 22-én. Áldás és béke poraira! Híven fáradozott mig nappal volt s az élet estéjén hozzád ment tőlünk, jó Isten, hogy munkájáról számot adjon nálad. Az özvegyek és árvák kegyelmes Atyja adjon vigasztalást az elhunytat sirató családnak és az árván maradt egyházközségnek. Elhunyt testvérünket pedig koronázza meg az Úr az örök élet koronájával. Ä kassai ág. hitv. ev. 1-ső anyaegyház ter­jedelmes évkönyvben számol be az 1910-ik esztendő­ről. Híven rajzolja az egyház személyi, anyagi, egy­háztársadalmi, valláserkölcsi képét. Feltárja az egyház belső szervezetét, adózó tagjainak névsorát. Van méltó Aranykönyve és az adakozás lelkétől ragyogó emlék­táblája. Fájdalommal emlékezik meg elemi iskolájának az ingyenes népoktatási törvényből eredő beszünteté­séről ; de egyúttal örvendetes hirül hozza leányisko­lájának államsegélyezés mellett 4 oszt. polgári leány­iskolává történt fejlesztését. A szervező munkában az oroszlánrészt az iskola felügyelője dr. Eöttevényi Nagy Olivér vette ki. Közli a számadásokat is, a melyek szerint az évi kiadás . . . 85089'84 K bevétel .... 85089*84 K 1911- évi költségelőirányzata : szükséglet . . . 36496*32 K fedezet .... 36496'32 K Végül kegyelettel adóz az évkönyv néhai Ze­lenka Pál püspök emlékének. Gyászeset. Alólírtak mély fájdalommal tudatják, hogy a legszeretőbb jó édesanya, anyós, nagyanya, nagynéni és sógornő, Nagytiszteletü özvegy Dobro­nyovszky Károlyné született Kaszay Johanna ágost. hitv. ev. özv. papné életéneh 82-ik, özvegységének 24-ik évében hosszas szenvedés után 1911. évi ápri­lis hó 13-án, reggel fél 5 órakor jobblétre szenderült ,Vala pedig azon anya igen csodálatos és örök em­lékezetre méltó". (Makkabeusok III. 7., 200.) A bol­dogultnak hűlt tetemeit folyó évi április hó 15-én dél­után fél 3 órakor fogjuk az ágost. hitv- ev. egyház szertartása mellett az örök nyugalomnak átadni. — Alberti, 1911. április hó 13. Ilka férj. Nagy Józsefné Gyula gyermekei. Nagy József mint veje. Bustholo­maides Lenke mint menye. Jenő, Lenke, Margit, Karesi, Irén, Ilonka, Gyula unokái, özv. Kaszay Zsigmondné szül. Markovits Ilona, sógorné és gyermekei : Margit férjezett Náday Béláné, Ilonka férjezezett dr. Csonka Györgyné. özv. Macskásy Sámuelné szül. Dobro­nyovszky Paulina és gyermekei Zselló Lajosné szül. Dobronyovszky Zsuzsanna férje és gyermekei só­gornők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom