Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-04-20 / 16. szám
149 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. legkiválóbbjainál tapasztaljuk, a legnagyobb befolyással édesanyja (szül. Neuman Mina, a Wülfrath-tól 5 órányira fekvő mühlheimi lelkész leánya) volt. Egyszerű, a mai fogalmak szerint csekély míveltséggel biró, mert a „felsőbb-leányiskolái nevelést" nélkülöző, de a mellett józan, természetes tehetséggel megáldott, mély, egészséges és mint Funcke hangsúlyozza, éppazért mindig derült vallásos kedélyű nő, a kiről fia emiitett életrajzában és máshol is ismételten hálás kegyelettel, mondhatnánk rajongó, gyermeki szeretettel emlékezik meg. Funcke az irataiban megnyilatkozó bámulatos megfigyelő tehetséget, egészséges humort, valamint mély és itermészetes vallásosságot, — mely utóbbit gyermek- és fju korában az anyjával állandó összeköttetésben állott alsórajnavidéki «pietistákkal» ápolt érintkezés, valamint 1851. óta güterslohi gimnazista korában Rumpel nevű igazgatójának befolyása*) is táplált, — édes anyjától örökölte. Atyja orvosi hivatásában túlterhelt, emellett melegen érző, humánusán gondolkozó férfi, szigorú puritán jellem, ki minden pózolást és frázist gyűlöl és gyermekei nevelésében is kérlelhetetlenül üldöz. Az apai befolyás nyomai is sokféle tekintetben meglátszanak Funcke egész életén. Gyönge testi szervezete folytán az orvosi pályára — a melyhez szive vonzotta — nem léphetvén, 1857-ben a haliéi egyetemen stud, theol., a hol azonban egy súlyos, kicsi hiján halálos kimenetelű betegsége belső, lelki állapotára sokkal nagyobb befolyással van, mint tanárainak, akár Tholucknak is, az előadásai. (Pedig Tholuck ugyancsak talán legtöbb tanítványára mély hatást gyakorolt!) 1858-ban tanulmányait Tübingenben folytatja. Itt ismerkedik meg Barth-al, Knapp-al. Kopf-al, Blumhart-al. De mindezeknél mélyebb és maradandóbb hatást gyakorol reá Beck, a „Biblircismus" nagymestere, a kihez való buzgó viszonyáról emiitett önéletrajzában egy külön fejezetben («Zu den Füssen von Tóbiás Beck" ) emlékezik meg. -Ich will von dem Manne erzählen, dem ich von allen Männern auf Erden das meiste verdanke" írja Beckről és nem tagadja, hogy az ő „tanítványa" volt, csak az ellen tiltakozik, hogy „Beckianer" (vagyis Beck volt imádója és utánzója) lett volna. »Beck maga volt az — úgymond — a ki arra tanított, hogy egy keresztyénhez nem méltó dolog Beckiánussá lenni!" Tanulmányait Bonnban (1860) befejezvén, egy ideig 80 éves nagyatyja: Neumann mühlheimi lelkész mellett működik, majd ennek halála után a híres „Wupperthalba", innen pedig a kis Holpeba kerül lelkésznek. Itt alapítja meg, itt temeti is el családi boldogságát (első és második felesége rövid házasság után itt haltak meg), itt kezdi meg egy vallásos néplap kiadásával irodalmi munkásságát. 1868-ban — Ninck ajánlatára — Brémába viszik „belmissiói inspektornak". Itt különösen egy városrész lelkipásztori gondozását veszi kezébe és már egy év múlva, 1869-ben, csupa önkénytes adományból fölépíti a „Friedenskirche-"t, majd köréje gyűjti a »Friedens gemeinde"-t, melynek hűséges, fáradhatatlan szolgálatában maradt egészen 1904-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig, amelyre sokszoros betegeskedése (véredények elmeszesedése) kényszerítette. *) Nagy hatást gyakorolt reá az is, a midőn Güterslohban egy iskolai áhítatosság alkalmával Wichem-t látta és -halhatta. Gyülekezetének hűséges és fáradhatatlan lelkipásztori gondozása, különösen a házi és beteglátogatások szüntelen gyakorlása mellett, jelentékeny irodalmi munkásságot fejtett ki. Az ismert nevű Frommel Emil, kivel egy „kolduló utazása" alkalmával ismerkedett meg és akivel azóta meleg barátság fűzte össze, biztatta őt első irodalmi termékének kiadására, a melynek cime: „ Schöne Kutscherseilenösszes munkái 26 kötetre terjednek és egy oicsóbb népies gyűjteményes kiadásban is megjelentek. Egyes kiválóbb munkái külön is számos kiadást értek. A már említetteken kivül még a következőket soroljuk fel: „Tägliche Andachten", „Reisebilder und Heimatsklänge," „Sanct Paulus zu Wasser und zu Land". „Christliche Fragezeichen," „Die Welt der Glaubens und die Alltagswelt," „Wie man glücklick wird und glücklich macht," „Der Wandel vor Gott 1 4, „Vademecum für junge und alte Eheleute" stb. — A müvek egy részét több idegen nyelvre is lefordították. Külön predikáció-gyűjtemény Funcketól nem látott napvilágot. Pedig prédikációinak kidolgozására mindvégig a legnagyobb gondot fordította. És — habár külső szónoki tehetségek : hang, előadás stb. tekintetében állítólag a lehető legnagyobb fogyatkozásokban szenvedett (a miért minálunk talán a káplánságnál sem jutott volna messzebb!) — prédikációi, mint hivő lelkének személyes bizonyságtételei — hallgatóira sokszor mély és maradandó benyomást gyakoroltak. Egyébként szívre Funcke mindig és mindenütt — szószéken, iskolában, betegágyaknál, társadalmi érintkezésben — ugyanaz volt (és éppen ez adta meg egész egyéniségének sajátságos Varázsát) — azért többi munkáiból nem nehéz következtetni prédikációmodorára sem, amelyben alighanem a finom humornak is meg volt a maga helye. Áll ez talán különösen „Tägliche Andachten" c áhitatossági könyvére, amely a milyen alkalmas magán-épülésre, esetleg csakis fölnőtt, komoly keresztyének körében, oly kevéssé ajánlható általában családi áhitatossági könyvül. E sorok írója a maga családja körében is kísérletet tett vele, de egy-egy Funcke-féle finom éle, amely gyermekeket és fiatalokat derültségre indít, csakhamar félretétette vele az egyébkén' igen kedves és épületes könyvet, hogy más, alkalmasabb után nyúljon. Szigorúan konfesszionális körökben — tudom — Funcke nem igen volt «grata persona " Az azonban nem áll, hogy F- alkalomadtán éppen csak a »lutheránusokon" ütött volna egyet-egyet, mert ezt — alkalmilag — épp ugy megtette a kálvinistákkal, uniáltakkal, baptistákkal, »píetistákkal" stb. is. Aki általában nem úgy olvas könyveket, hogy a mikor Löhe van a kezében — „Löheista", a mikor Tolstoj — „Tolstojista", a mikor — X. — „X-ista", a mikor Funcke — „Funckeista", az könnyen túlteszi magát Funckenek ezen a neveltetéséből, egész környezetéből könnyen érthető és megbocsátható gyöngeségén, anélkül, hogy konfesszionális álláspontja — melynek megóvására egyébként nékünk nagyobb szükségünk van — csorbát szenvedne. Sokszor pedig kénytelen neki igazat is adni és ezt annál inkább, mert Funcke református pap létére, egész fölfogásában sokkal inkább volt — bár ő ez ellen tiltakozott volna — lutheránus, mint akármi más ! Funcke olyan originális, akit — utánozni nem lehet. De aki meg szeretné tanulni, hogyan kell egyszerűen, világosan, érthetően, népszerűen, természetesen, vonzóan és mindezek mellett egészséges keresz-