Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-04-20 / 16. szám

132 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. ban! Ő „maga az út, az igazság és az élet

11 mireánk nézve. Újra meg újra holtnak nyilváníthatja Őt a hitetlen balgaság, s lepecsételheti sírkövét az igazságtól félő emberi gonoszság, — ám Ő hatalmasabb az őrök seregénél, kik vigyáznak és virrasztanak sziklasírjánál. Ki hitte volna csak 30—40 évvel is ezelőtt, hogy a feltámadott Jézus im még mindig,él és teljes hatalommal uralkodik híveinek millióin. Ä legújabb természettudományok súlyos követ hengerítettek sírjára, de im „a súlyos kő el van hengerítve sírjáról" és Ő élve, s így diadalmasan lép ki onnan. Valóban nagy hatalommal uralkodik Ő ma

r is a lelkeken, igen! valóságos élő hatalom Ő ma is, melynek fenséges erejében szent hittel kiálthatjuk a hitetlen világ fülébe: „Mit keresitek a holtak között az élőt ? Nincsen itt, — feltámadott /" „Zengjen ma hangos hálaének A mindenség nagy Istenének ! Ünneplő lelkünk, égbe szállva, Olvadjon össze hő imába. Ég, föld derüljön föl ragyogva : Ä Golgothának nagy halottja Föltámadott, föltámadott ! Föltámadott 1 e szó legyen minékünk : örömben, búban, biztatónk, vezérünk. Kőszirt a tenger vészzilálta habján, Első imádság gyönge gyermek ajkán. Hirdesse ezt kihűlt arcok vonása, Halott szivek utolsó dobbanása : Föltámadott, föltámadott!" Naumann u. Rédei Károly. A keresztyén egyház romlása.*) »Mi módon estél alá az, égről, te Luczifer, hajnalnak fia?« (Ézsaiás 14. v 12) Mint a patak vize annál tisztább, mennél közelebb van még a saját forrásához, úgy a keresztyén szellem is keresztyén egyházunk amaz őskorában volt a legtisztább, mely isteni alapítójának a megjelenését közvetlenül kövelie. Ha egy pillantást vetünk az apostolok által alapított első keresztyén gyülekezetekre, a szeretet által megdicsőült életnek egy oly kegyes képe tárúl elénk, mely egy akkor haldokló világba lőn átplántálva, s melynek semmiféle fényes külső megjelenésre nem volt szüksége, hogy ez által is az ő dicsőségét hirdesse. Épp ekkor, midőn még egyszerű magánlakásokban, vagy elrejtett barlangokban gyűltek össze az ájtatos hívek, s közönséges asztalt használ*) Most, midőn a római pápa egymásután megjelenő enciklikáival támadja reformátorainkat és támad bennünket, időszerűnek tartottam e felolvasásra is alkalmas, fiókomban heverő németből fordított cikkemnek közlését. Czékus. tak oltár helyett, a legnehezebb elnyomatás és üldöztetések közt folyvást vissza emlékezhettek a Jézus hívei a mester e szavaira: „Az én országom nem e világból való" ; — épp ez az idő volt a keresztyén hitnek az aranykora. A keresztyén egyház külső emelkedésével kezdődik az egyház belső romlása. Miután Nagy Konstantin alatt, a negyedik évszázad közepén a társadalom alsó köréből a császári trón magaslatáig emelkedett, eredeti alakja azóta egészen megváltozott. Aki előbb szolgáló és elnyomott volt, ezután uralkodóvá lett Most már a követőit nem fenyegették börtönnel és halállal, sőt az ő társaságukba való belépés még külső előnyökkel is járt. A fejedelmi kegy és a fényes hivatalokra való kilátás most sok oly embert is a keresztyén egyházba vitt, akik belsőleg inkább még a pogánysághoz tartoztak. Most már fényes ornátusban jártak annak a szolgái, akinek e földön nem volt hol a fejét lehajtania. — A dísztelen imaházak pompás fényes templomokká változtak át; tekintélyes adományok gazdaggá tevék az egyházakat, a hit eltűnt és az oly emberek, kik csak a neveiket és a ruháikat cserélték fö'., a pogányság és a keresztyénség szomorú összevegyülését idézték elő. — Ez utóbbinak az elfogadása, miután Nagy Theodózius császár a negyedik század vége felé azt államvallássá emelé, mindinkább külső szükségnek tünt föl. A lelkészek sajátságos helyzetbe kerültek. A pogányok csapatonként vágytak arra, hogy őket az egyházba fölvegyék Vájjon visszaútasítsák-e őket azért, mivel azok az ó embert még nem vetkőzték le? Tanácsosabbnak látszott, hogy őket az egyház kebelébe fölvegyék úgy amint voltak, miközben magukat azzal a reménységgel vigasztalhatták, hogy ha egyszer a keresztyénség mindenütt gyökeret ver, akkor ez majd magától, a benne levő életerő által minden pogányságot le fog győzni. Sőt egyes egyházi tanítók helyesnek tartották némely pogány szokások és fogalmak eltűrését is, hogy a keresztyénségbe való belépést ez által is megkönnyítsék, hogy így az áttértek annál hamarabb otthonosan és bizalmasan érezzék magukat az új egyházban. A szétrombolt pogány világ kárpótlásaként elkezdték lassanként a szent emberek maradványait (ereklyéit) a templomokban kiállítani, és i azok csodatevő erejét hirdetni. Imádkozni kezdtek a szűz Máriához, a vértanúkhoz és a szentekhez, akiket közbenjárókúl állítottak fel az Isten és az emberek között. S nemsokára már a képek előtt is leborúltak, hogy így azoknak a személyeknek is bemutassák a tiszteletüket, akiket azok ábrázoltak. Örühek a látható egyház nagyszerű pompás megjelenésének, és emellett elfelejtkeztek Isten országának a belső dicsőségéről. Nemsokára azután viharos idők fenyegették az egyház csendes belső alapjait. Már a negyedik évszázad vége felé elkezdődött a keletről nyuqatra húzódó ismeretes nagy népvándorlás. A pogányságnak hódoló vad barbár népek elárasztották nyugat összes vidékeit. — A keresztyén egyháznak még mielőtt a római pogányságot valóban legyőzhette volna, előbb meg kellett még az új benyomúló bálványimádókat is térítenie. Csaknem lehetetlennek látszott, hogy e durva népeket, akik idegen, ismeretlen nyelveken beszéltek, meg lehessen nyerni az evangyélium tanainak. És ekkor újra a könnyebb útat választották. A pogány szokásokat és felfogásokat újra megengedték, a keresztelést lehetőleg gyorsították; amaz egyszerű nyilatkozat, hogy valaki keresztyén akar lenni, elég volt arra, hogy őtet a keresztyének közé fölvegyék. A latin nyelvet, habár