Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-03-03 / 10. szám

82 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1910. Ág. hitv. ev. 81 7-8 7'5 Gör. keleti Izraelita 141 46 13-6 4-7 13-1 4-9 Hogy 1900. óta mi történt, azt a nemsokára megtartandó 1910-iki népszámlálás eredményei fogják megmutatni. Hogy a hanyatlás még nagyobb arányú lesz, az több mint bizonyos. Mert hiszen az úgynevezett egyházpolitikai törvények most már fokozottabb mértékben fogják éreztetni hatásukat. Szabad ezt tétlenül néznünk!? Nem! Tökéletesen igazsága van dr. Szlávik Mátyás urnák. Elmerengés itt mit sem használ! Töprengéssel, sóhajtozással, panaszkodással mit sem érünk. Tennünk kell valamit. Äzaz, hogy nem is valamit, hanem mindent, ami csak tőlünk telik. Szerény, de határozott véleményem szerint legsürgősebb és leghatékonyabb tennivalóink a következők: 1. Foglalkozzunk a néppel. 2. Reformáljuk a lelkészoktatást. 3. Reformáljuk a felsőbb egyházi közigazgatást. 1. Az első tennivalónkhoz foghatunk hozzá a leghamarább. Foglalkozzunk a néppel, egyházunk híveivel. Egyháziak és világiak egyaránt. Ne lássuk bennük csupán az egyházi adófizetőket. Tekintsük őket valóban testvéreinknek. Nemcsak szóval, hanern tettekben is. Érdeklődjünk irántuk és dolgaik iránt. Ne csak akkor keressük fel őket, mikor nekünk van szükségünk őreájuk, hanem akkor is — és főként akkor, — mikor nekik van szükségük reánk. És ne mi ereszkedjünk le hozzájuk, hanem őket emeljük magunkhoz. Jóakaratú és önzetlen tanácsokkal, útbaigazításokkal lássuk el őket ügyes-bajos dolgaikban. Érdeklődjünk sorsuk és lelki kívánságaik iránt. Ä teljesithetőket segítsünk megvalósítani. Ä nem teljesíthetőkről meggyőzni, felvilágosítani igyekezzünk s nem ridegen megtagadni azokat. A mereven visszautasított kérés vagy óhaj emléke mindig keserű és hosszan fájó. Äz elkeseredett lelkek aztán kész zsákmányai a prédára lesőknek. A hittéritőknek is mindenkoron a szelid bánásmód volt a legerősebb fegyverük. Foglalkozzunk tehát a néppel, mert nem a nép van mi érettünk, hanem mi vagyunk a népért. Ahol ez most is történik, ott a sokat emlegetett egyházpolitikai törvényeknek sincsen hatásuk. 2. Roformáljuk a lelkészoktatást. Lelkészeink mikor az életbe kikerülnek, a mai oktatási módszer és tanterv mellett lehetnek a legkiválóbb prédikátorok, de előkészítetlenek az adminisztrátíóra. Pedig a lelkész nemcsak a templomi, és azzal összefüggő papi szolgálatra van hivatva, hanem az egyházközség kormányzására, anyagi és igazgatási ügyeinek irányítására, sőt a legtöbb esetben végzésére is. Nem érzem magamat sem hívatottnak, sem jogosítottnak arra, hogy megjelöljem, mely tantárgyak volnának redukálhatok abból a célból, hogy kellő idő maradjon az egyházi és világi közigazgatási jog és eljárási szabályok tanítására. Legalább is annyira, hogy a theologiát végzett ifjú biztosan tudja azt is, hogy mi a különbség a járásbíró, meg a szolgabíró, a közjegyző meg a körjegyző között, hogy megismerkedjék azokkal az egyházi és világi törvényekkel, amelyekkel mint leendő lelkésznek egyházközsége érdekében dolga lehet és dolga lesz. Nehogy aztán később az életben a maga kárán, vagy egyházközsége kárán legyen kénytelen tanulni és okulni. Reformálnunk kell tehát a lelkészoktatást. Ne csak prédikátorokká, de adminisztrátorokká is neveljük lelkészeinket. 3. Reformáljuk a felsőbb egyházi közigazgatást. Mentsük fel püspökeinket és espereseinket az alól, hogy ezen tisztségük mellett a saját egyházuk ügyeivel is kénytelenek legyenek foglalkozni. Ezt mindig megsínyli vagy a kerület, illetve egyházmegye, vagy az egyházközség. Püspökeinkre és espereseinkre ma már annyi feladat hárul ezen tisztségükből kifolyólag, hogy azok egész embert kívánnak. Ne vezettessük hát magunkat olyan különben is tartalom nélküli szólamokkal, hogy a proI testáns püspök csak »primus inter pares«. Nyissuk ki a szemünket s lássuk a valóságot, az életet, ugy ahogy van. Ä protestantizmus alapja és gyökere nem a szépen hangzó szólamokban, hanem a valóságban, a tényekben rejlik. Ä gyakorlati élet követelményeihez képest rendezzük be egyházi szervezetünket. Legyen a püspök püspök, az esperes esperes. Äz egyházkerület és egyházmegye adminisztrátiója legyen első és egyetlen gondjuk. Adjunk módot és lehetőséget nekik arra, hogy az egyházközségek ügyeit behatóan ellenőrizhessék s azzal együtt a lelkészek működését. Legyenek kötelesek az esperesek évenként akár többször is sorba látogatni az eyyházközségeket; a püspökök az egyházmegyéket.