Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-03-03 / 10. szám

82 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1910. Ág. hitv. ev. 81 7-8 7'5 Gör. keleti Izraelita 141 46 13-6 4-7 13-1 4-9 Hogy 1900. óta mi történt, azt a nem­sokára megtartandó 1910-iki népszámlálás eredményei fogják megmutatni. Hogy a ha­nyatlás még nagyobb arányú lesz, az több mint bizonyos. Mert hiszen az úgynevezett egyházpolitikai törvények most már fokozot­tabb mértékben fogják éreztetni hatásukat. Szabad ezt tétlenül néznünk!? Nem! Tökéletesen igazsága van dr. Szlávik Mátyás urnák. Elmerengés itt mit sem hasz­nál! Töprengéssel, sóhajtozással, panaszko­dással mit sem érünk. Tennünk kell valamit. Äzaz, hogy nem is valamit, hanem mindent, ami csak tőlünk telik. Szerény, de határozott véleményem sze­rint legsürgősebb és leghatékonyabb tenni­valóink a következők: 1. Foglalkozzunk a néppel. 2. Reformáljuk a lelkészoktatást. 3. Reformáljuk a felsőbb egy­házi közigazgatást. 1. Az első tennivalónkhoz foghatunk hozzá a leghamarább. Foglalkozzunk a néppel, egyházunk híveivel. Egyháziak és világiak egyaránt. Ne lássuk bennük csupán az egy­házi adófizetőket. Tekintsük őket valóban testvéreinknek. Nemcsak szóval, hanern tet­tekben is. Érdeklődjünk irántuk és dolgaik iránt. Ne csak akkor keressük fel őket, mikor nekünk van szükségünk őreájuk, hanem akkor is — és főként akkor, — mikor nekik van szükségük reánk. És ne mi ereszkedjünk le hozzájuk, hanem őket emeljük magunkhoz. Jóakaratú és önzetlen tanácsokkal, útbaigazí­tásokkal lássuk el őket ügyes-bajos dolgaik­ban. Érdeklődjünk sorsuk és lelki kívánságaik iránt. Ä teljesithetőket segítsünk megvalósítani. Ä nem teljesíthetőkről meggyőzni, felvilágo­sítani igyekezzünk s nem ridegen megtagadni azokat. A mereven visszautasított kérés vagy óhaj emléke mindig keserű és hosszan fájó. Äz elkeseredett lelkek aztán kész zsákmá­nyai a prédára lesőknek. A hittéritőknek is mindenkoron a szelid bánásmód volt a leg­erősebb fegyverük. Foglalkozzunk tehát a néppel, mert nem a nép van mi érettünk, hanem mi vagyunk a népért. Ahol ez most is történik, ott a so­kat emlegetett egyházpolitikai törvényeknek sincsen hatásuk. 2. Roformáljuk a lelkészoktatást. Lelkésze­ink mikor az életbe kikerülnek, a mai okta­tási módszer és tanterv mellett lehetnek a legkiválóbb prédikátorok, de előkészítetlenek az adminisztrátíóra. Pedig a lelkész nemcsak a templomi, és azzal összefüggő papi szol­gálatra van hivatva, hanem az egyházközség kormányzására, anyagi és igazgatási ügyei­nek irányítására, sőt a legtöbb esetben vég­zésére is. Nem érzem magamat sem hívatottnak, sem jogosítottnak arra, hogy megjelöljem, mely tantárgyak volnának redukálhatok ab­ból a célból, hogy kellő idő maradjon az egyházi és világi közigazgatási jog és eljárási szabályok tanítására. Legalább is annyira, hogy a theologiát végzett ifjú biztosan tudja azt is, hogy mi a különbség a járásbíró, meg a szolgabíró, a közjegyző meg a körjegyző között, hogy megismerkedjék azokkal az egy­házi és világi törvényekkel, amelyekkel mint leendő lelkésznek egyházközsége érdekében dolga lehet és dolga lesz. Nehogy aztán ké­sőbb az életben a maga kárán, vagy egyház­községe kárán legyen kénytelen tanulni és okulni. Reformálnunk kell tehát a lelkészoktatást. Ne csak prédikátorokká, de adminisztrátorokká is neveljük lelkészeinket. 3. Reformáljuk a felsőbb egyházi közigaz­gatást. Mentsük fel püspökeinket és espere­seinket az alól, hogy ezen tisztségük mellett a saját egyházuk ügyeivel is kénytelenek le­gyenek foglalkozni. Ezt mindig megsínyli vagy a kerület, illetve egyházmegye, vagy az egyházközség. Püspökeinkre és espereseinkre ma már annyi feladat hárul ezen tisztségükből kifo­lyólag, hogy azok egész embert kívánnak. Ne vezettessük hát magunkat olyan különben is tartalom nélküli szólamokkal, hogy a pro­I testáns püspök csak »primus inter pares«. Nyissuk ki a szemünket s lássuk a valósá­got, az életet, ugy ahogy van. Ä protestan­tizmus alapja és gyökere nem a szépen hangzó szólamokban, hanem a valóságban, a tények­ben rejlik. Ä gyakorlati élet követelményeihez képest rendezzük be egyházi szervezetünket. Legyen a püspök püspök, az esperes esperes. Äz egyházkerület és egyházmegye adminisztrátiója legyen első és egyetlen gond­juk. Adjunk módot és lehetőséget nekik arra, hogy az egyházközségek ügyeit behatóan ellenőrizhessék s azzal együtt a lelkészek működését. Legyenek kötelesek az esperesek évenként akár többször is sorba látogatni az eyyházközségeket; a püspökök az egyház­megyéket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom