Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-02-24 / 9. szám

72 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1910. nyílt sérelmekkel bántalmazza! Ennélfogva az összes magyar főpapokkal, főurakkal, zászlósokkal, nemesekkel és a magyar korona területének közönségével tartott tanácskozás után, ezeknek egyenes kérelmére, a szent korona tekintélyével és a királyi hatalom teljességével, a már korábban megállapított rendelkezéseket újra kihirdeti és szentesíti. Elrendelte azt ís, hogy az egyházi javadalmakat, legyenek azok bárminő természetük és értékűek, melyeket egykor a pápák, pápai követek, vagy más főpapok adományoztak, ezentúl sem az apostoli széknek, sem bárki másnak hatalmából, csakis a király tudtával és hozzájárulásával lehessen elnyerni. íme! a királyi tetszvényjog gyakorlása! A főpapok, vagy más egyházi férfiak és világi nemesek, kik a kegyúri jog alapján a választás vagy bemutatás gyakorlására vannak feljogosítva, ezentúl semmiféle javadalommal nem rendelkezhetnek; hanem a király minden javadalmat a maya rendelkezésének és adományozásának tart fenn. Az összes leveleket és iratokat, melyeket a pápa, a bibornokok, az apostoli szent szék követei, birái vagy más tisztviselői kibocsátanak, semmiseknek és érvényteleneknek nyilvánítja. Akik pedig ezt a rendeletet megszegik, azok felségsértést követnek el és visszavonhatlanul javadalom, jószág- és fejvesztés büntetése alá esnek.

1) Ezen törvénynek határozott hangja mutatja, hogy Zsigmond király és az egész ország megelégelte a pápai hatalmaskodást. Mutatja azt is, hogy Magyarország többé nem a pápáé és hogy a pápai egyházi rendeletek is csak akkor hirdethetők ki, ha azt a magyar király megengedi! Ekkor senkinek eszeágába sem juthatott az a mese, hogy a magyar király II. Sylvestertől valami különleges felhatalmazást, avagy éppen előjogot kért volna magának. Általában ismert dolog, hogy a magyar király legfőbb kegyúri jogát 1446-ban Hunyady János, mint kormányzó is gyakorolta. Egy évvel később az óbudai országgyűlés ismét kijelentette, hogy amely pap a Szentszéktől merészel kérni és elfogadni pükpökséget, vagy más egyházi javakat, az — mint hűtelen — száműzessék. Mátyás király pedig 1471-ben elrendelte, hogy a hazai törvényszékek kikerülésével, az ország szabadsága ellenére, mellyel Szt. István óta élt, senki ne merészeljen a római széknél pert kezdeni, hanem csak rendes fellebezés utján vihesse oda — fejvesztés büntetése alatt. Később még a felebbezést is betiltotta. És mikor e jeles király azt tapasztalta, hogy a római szentszék még mindég beavatkozik az ország belügyeibe : akkor ezt az örökké nevezetes manifestumot irta a római bíbornoki collegiumba : „Nehezünkre eset^, hogy Őszentsége jogunkat, mely országunk főpapjainak választására nezve királyi elődeinktől reánk háramlott, sérteni akarta . . . Ilyesmit aligha fogna tenni, ha tudná, mily nagy fontosságot helyezünk mi magyarok az ügyre. Ez kiviláglott a közelebb múlt napokban, midőn ezen országrészek rendeit együvé gyülekeztettük, kik oly hangosan szólottak fel ellenünk, jogaink elhanyagolásával vádolván benünket, hogy bizony már lázadástól tartottunk. Tudja meg tehát Őszentsége, hogy a magyar nép ama kettős keresztet, mely országunk cimere, kész inkább hármassá változtatni, mintsem *) Fraknói, Magyar egyházi ésorsz. politikai összeköttetései a római Szentszékkel. I. 3U4—305. lap. abba beleegyezni, hogy a korona jogához tartozó javadalmak és főpapságok a . szentszék által adományoztassanak.

1) Még a gyenge és erélytelen II. Ulászló király is kénytelen volt királyi jogát védelmezni a pápák túlkapásaival szemben. Hogy miképpen, azt mutatja az 1495-iki törvény, mely kimondja, hogy mindazok, akik a külföldi hatalmaktól — tehát a római pápáktól is — javadalmakat elfogadni merészelnek, mint az ország szabadságának háborgatói, a vízbe fojtássá uak.

1) Mindezekből világos, hogy a vegyes házakból származott királyaink meg tudták védelmezni főkegyúri jogaikat és szabadságaikat a római kúriával szemben, Ezzel tökéletes összhangban áll Werbőczy Istvánnak felfogása is. Ő volt az első magyar tudós jogász, aki összeszedte és rendszerbe foglalta az országban levő és dívó törvényeket. Ezek a régi törvények az Árpád-házból való királyok alatt elismerték a római pápáknak hűbérúri jogait, melyek szerint ők az egyházi és világi főhatalmat képviselték. De amint láttuk, VIII. Bonifacius oly durván és oly vakmerően nyúlt bele az ország jogaiba, hogy ez ellen az egész nemzet fellázadt és nagy reactio támadt, úgy, hogy törvényeket kellett hozni a pápai hatalom ellen. Verbőczy a magyar királyok főkegyúri jogát négy pontban magyarázza ekképen: 1. Mivel Magyarország királyai maguk alapították az országnak minden egyházát, püspökségét, apátságát és prépostságait: ezen alapítás által minden kegyúri, kinevezési, választási és javadalmazási hatalmat magok szerezték meg magoknak. Mely okból a kegyúri jog az egyházi javak adományozására nézve mindenkor királyunkat illeti meg. 2. Mivel a magyarok nem apostoli, vagy pápa hatósága alatt álló apostolok szónoklata mellett, hanem saját királyuk által tértek át a keresztény (kath.) hitre, aki először alapított az országban püspökségeket, apátságokat, prépostságokat és mindezeknek javadalmait — a pápa hozzájárulásával — tetszése szerint 0 maga osztogatta az erre alkalmas, jámbor embereknek . . . amint azt a római és egyházi jog magyarázói is megírták : ezért Szt. István méltán neveztetett királynak és apostolnak, mivel szónoklás, jótettek és példaadás által e földön az apostolok tisztét teljesítette. A pápa is azért adott neki kettős keresztet, mely az ország címerébe is bejutott. 3. Mivel Magyarország királyai Szt. Istvántól kezdve több mint ötszáz éven át az egyházi javadalmak adományozásának mindig háborítlan gyakorlatában volt. 4. Mivel Magyarországnak ezen szabadsága a javadalmak adományozására nézve még Zsigmond császár idejében is, az ország többi szabadságaival együtt a konstánci híres zsinaton — melyen több egyházi személyeken és ker. fejedelmeken kivűl harminckét bíbornok volt jelen, eskü szentségével is meg lett erősítve, amint azt az e tárgyban kiállított bulla is bizonyítja . . . Hogy mennyire téves a legújabb főpapoknak azon hízelgő tana, mely szerint a kir. legfőbb kegyúri jog annyira személyi jog, hogy ahoz az országgyűlésnek és a kormánynak semmi köze. azt a XV. és XVI.') Szalay : Magyarorsz. türv. III. 371. 372. 1. ») II. Ulászló 1495. II. deez. 31. t, c.