Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-06-16 / 25. szám

1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 220 Lelkészbeiktatás. Az oly sokáig üresedésben levő (1909. május 1 — 1910. május 8.) mramoráki egy­ház (bánsági esperesség) végre megünnepelhette a még 1909. aug. 22 én nagy többséggel megválasztott lelkészének, Wallrabenstein Jakabnak beiktatását má­jus 8-án. A h. esperes megbízatása folytán Bohus Károly franzfeldi lelkész, ki az üresedés idején ad­ministrálta az egyházat, installálta az uj lelkészt. A Kolosséi levél 4 r. 17. verse alapján tartalmas, szép, szívből jövő és szívhez szóló beszéd könyekre fa­kasztotta úgy az ifjú lelkészt, mint pedig az óriási számban megjelent hallgatóságot. Az installált lelkész a dalárda szép éneke után megtartotta Péter első levelének 4. 8—11. alapján beköszöntő beszédjet. A pásztor és nyáj egymáshoz való viszonyát, egymás­sal való szövetségét ecsetelte. Egymásért imádkozva, egymást szeretve és egymásnak szolgálva lehet csak Isten országának eljövetelén munkálkodni. Délután az újpazuai lelkész, Morgenthaler Ferencz tartott a zsú­folásig megtelt templomban az árvák érdekében be­szédet. Szem nem maradt köny nélkül az egyszerű szavakkal előadott beszédre, mely a hitetlenség és az élő hit műveit ecsetelte. Mindjárt gyűjtés indult meg és a befolyó adományok mutatták, hogy az íge ma is erő és hatalom. Adja jó Istenünk, hogy az a tanú­vallomás, mit három szolgája aznap száz meg száz hallgatója előtt tett, megteremje gyümölcsét! Hymen. Ifj. Jedlicska Jenő f. hó 21-én a lajos­falvai evang. templomban vezeti oltárhoz Doleschall ' Katinkát, Doleschall Lajos lajosfalvai ev. lelkész, h. főesperes leányát. Igaz áldást kívánunk frigyökre. Érettségi kormányképviselők. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a folyó tanév végén a tiszai ev. egyházkerület főgimnáziumaiban megtartandó érettségi vizsgálatokhoz kormányképviselőkül kiküldte: az eperjesi főgimnáziumhoz : E. Nagy Olivér kassai jogakadémiai tanárt, a nyíregyházai főgimnáziumhoz dr. Masznyik Endre pozsonyi ev. theol. akadémiai igazgatót, a késmárki főgimnáziumhoz dr. Gothárd Zsigmond vallás- és közoktatásügyi miniszteri osztály­tanácsost, a rozsnyói főgimnáziumhoz Kovács Sándor pozsonyi theol. akadémiai tanárt, az iglói főgimná­ziumhoz dr. Theisz Gyula budapesti állami fóreál­iskolai tanárt, a rimaszombati egyesült protestáns fő­gimnáziumhoz dr. Reichenhaller Kálmán budapesti állami főreáliskolai tanárt. Az eperjesi ev. kerületi tanítóképző-intézethez a tanítóképesítő vizsgálatokra Tolnay Vilmos, akadá­lyoztatása folytán dr. Masznyik Endre pozsonyi theol. akad. igazgatót küldte ki a vallás és közokt. minisz­ter kormányképviselőül. Lelkészpálgázatok : A rózsahegyi ág. h. ev. egyházközség üresedésben levő lelkészi állomására pályáztak : Hajsó Gusztáv levéli. Mártis János csáb­rágsomosi lelkészek, Roy Vladimír óturai segédlelkész, Sinkovic Iván hybbei esperesi segédlelkész. A nagykárolyi ev. lelkészi állomásra pályáztak : Sexty Kálmán krizbai, Treszler László malompatakí, Rédei Károly pusztaföldvári, Boczkó Gyula jolsva­tapolczai rendes lelkészek, Smid István rozsnyói má­sodlelkész, Zoltán Emil ózdi, Ligeti Ede salgótarjáni és Szilárd Miklós fóti segédlelkészek. A hisnyói lelkészállomásra pályáztak: Alexy Gyula balogrussói, Korenko György kisfeketepataki, Motyovszky Pál derencsényi, Balczo Lajos ozdini rendes lelkészek, továbbá Bódy János budapesti és Maloveczky János nyíregyházai segédlelkészek. Ä bánsági evangélikus egyházmegye Te­mesváron tartotta meg a mult héten évi közgyűlését. A közgyűlés folyamán melegen ünnepelték Kramar Béla királyi tanácsos, főesperest, a ki harminchét éven át volt az egyházmegye élén s most nyugalomba vo­nult. Kramart egyhangúan tiszteletbeli örökös főespe­resnek választottok meg. Ugyancsak melegen ünne­pelték Ambrózy Bélátis negyvenéves felügyelőijubileuma alkalmából. Meg kell jegyeznünk, hogy úgy ezen, mint az ezt megelőző a bpesti ev. egyh. köréből című hírt - - nagy restelkedésünkre — egy kifejezetten református lapból kellett kölcsönkérnünk. — Bizonyos orcapirulás nélkül nem lehet szemlélni azt, hogy a nagy budapesti egy­ház és a tekintélyes bánsági egyházmegye jelentős életnyilvánulásairől idegen forrásból kell értesülnünk. Oly kevés volna már a tollforgató ember egyházunk­ban, hogy a legfontosabb hirek megírására sem vál­lalkozik közűlök senki? Ezt nem hisszük. Az ok: az akarat és szorgalom hiánya. Ami igen szomorú. -- Záróvizsgák. A dunáninneni ág. hitv. ev. egyházkerület modori leánynevelő intézete f hó 23. r 24. és 25-én tartja nyilvános záróvizsgálatait. Sorrend: junius 23-án délelőtt: az I-ső és Il-ik polg. osztály vizsgálata. Junius 23-án délután: az első csoportbeli zongoranövendékek zenevizsgálata. Junius 24-én dél­előtt : a III. polg. osztály vizsgálata és az I-ső és Il-ik csoport német nyelvi vizsgálata. Junius 24-én délután: az I-ső, Il-ik s III-ik csoport francia nyelvi vizsgálata I s a négy osztály közös tornavizsgálata. Junius 25-én délelőtt: a IV-ik polg. osztály vizsgálata és a III. csoport német nyelvi vizsgálata. Junius 25-én délután, a II. csoportbeli zongoranövendékek zenevizsgálata, mint záróünnep. Jegyzet. A vizsgálatok kezdete d. e. 8 óra, d. u. 3 óra, a tornavizsgálat kezdete : d. u. 5 óra, a záróünnep kezdete d. u. 3 óra. A vizsgálatok tartama alatt a növendékek kézimunkái és rajzai az I. oszt. tantermében láthatók, mire a tisztelt szülők és vendégek szíves figyelmét felhívjuk. Tudnivalók az 1910.—1911. tanévre: 1910. szeptember 7-én d. e. 8—12 óráig és délután 3—5-ig a bejáró növendékek beíratása. 1910. szeptember 8-án a régi benlakó nö­vendékek érkezése és beíratása. 1910. szeptember 9-én az újonnan felvett benlakó növendékek érkezése és beíratása. 1910. szeptember 10-én délelőtt az új ben­lakó és bejáró növendékek különbözeti, javitó, esetleg magánvizsgálatai. 1910. szeptember 11-én d. e. 11 órakor az iskolai évnek istentisztelettel egybekötött ünnepies megnyitása. Tan- és tartásdíj. 1. Bejáró nö­vendékek tartásdíja 60 kor., helybeli növendékekért 40 kor- Beiratási dij 4 korona. Nem ág. hitv. ev. nö­vendékek után külön vallásdíj. 2. Benlakó növendékek tartásdíja 500 korona, ág. hitv. ev. lelkészek, tanárok és tanítók gyermekei után 400 korona. Más felekeze­tüeknek 600 korona és külön vallásdíj. Beiratási díj 4 korona. Zongoraoktatás évi 100 korona. Modoron, 1910. évi junius 7-én. Az igazgatóság. A bányai ág. hitv. ev. egyházkerület aszódi le­ánynevelő-intézete f. hó 21. és 22-én délelőtt 10 óra­kor, az intézet dísztermében tartja nyilvános évzáró ünnepségeit. Jegyzet: Junius hó 16., 17. és 18-án tart­juk az osztályvizsgálatokat a rendes tanítási idő ke­retében a kerületi nagybizottság jelenlétében. Junius 21-én próbaebédet főznek a gazdasági tanfolyam nö­vendékei. Junius 21. és 22-én megtekinthetők a nö­vendékek kézimunkái és rajzai, nemkülönben a gaz­dasági tanfolyam növendékei által készített tejtermékek, házikenyér, kalács, hidegsültek, különféle sütemények

Next

/
Oldalképek
Tartalom