Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-01-13 / 3. szám

1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ • 19 való igények újbóli megállapítása, továbbá az uj állások jövedelmeinek összeírása körüli eljárás tekintetében a főkegyur által jóváhagyott szabályzatok maradnak érvényben azzal a módosítással, hogy ezentúl az összeírások kiigazítása és a kongrua igények megállapítása tekintetében a véghatározás a minister hozzájárulásénak ienttartásával egy oly bizottság által történik, amelyben a lelkészi jövedelem kiegészítéséhez járuló három tényező a hozzájárulás arányában lesz képviselve. 8. §. Az 1898. évi XIV. tcz. 19 és 20 §-ai jelen törvény által hatályukat vesztik, ellenben a 21 §-ban foglalt elvi kijelentés és rendelkezés továbbra is érvényben marad. 9. §. Az ezen törvény folytán szükséges és az állam terhére eső költségek az 1909 évre megállapított áll. költségvetés XXI. fej. 57 czim 12 rovata alatt számolandók el. 10. §. Jelen törvény végrehajtásával a vall - és közokt. és pénzügyi minister bizatik meg, hatálya pedig kiterjed a magyar állam egész területére HorvátSzlavon--Dalmát országok kivételével.

4) m 4) Ä törvény végrehajtása tárgyában közelebbi „utasítás" eddigelé nem jelent meg. T Á R C Ä. iiiín 6 isjíabís ín.aíie r • Különös áttérési esetek, Ä napokban részint közvetlen, részint közvetett úton oly áttérési eseteknek jutottam tudomására, a melyeket név és hely megjelölése nélkül mégis teljes valóságukban hozok nyilvánosságra részint azért, hogy bennök a mai kor embereinek ferde felfogásáról és a magyar közfelfogás ránk nézve szomorú változásáról, elklerikálizódásról nyújtsak hű tükördarabot, részint, hogy esetleg adandó alkalommal lelkésztársaim már eleve tájékozva legyenek a felmerülhető fordulatokról. Az egyik esetet magam éltem végig. A napokban beállít hozzám egy előkelően öltözött, de előttem teljesen ismeretlen úrinő. Tőlünk elég messze, vonaton egy órányira lakik — abban a diasporában, a melynek lelkipásztori gondozására nem jut se pénz, se ember. Kölcsönös bemutatkozás után kiderül, hogy E. D. cs. és kir. kamarás neje — német származású, ősprotestáns család ivadéka, a kit a földi pálya kifürkészhetetlen fordulatai hajtottak szüleitől, véreitől egészen idegen vidékre, idegen vallásúak, idegen szokások közzé. Kérdem, mivel lehetek szolgálatára ? Elmondja, hogy a róm. fcath. egyházba óhajt térni. Kérdem: mi okon ? ... És akkor ezt feleli: Mí okon? Hát elmondom ezt is. Egyszer kis fiam súlyos betegségbe esett. Betegágyánál megfogadtam, hogy ha felgyógyul, római katholikassá leszek, a mely vallást férjem és kis fiam is követi. Alig bírtam uralkodni magamon és betartani a társadalmi szokások illő korlátait. Csak annyit mondtam neki: Asszonyom, gratulálok fia felgyógyulásához, — de részvétemet fejezem ki lelke megbetegedése felett. A mely pillanatban Ön képes volt ilyen babonás alapon nyugvó fogadalom letételére, abban a pillanatban már is méltatlanná lett arra, hogy az evangélium, a Krisztus evangéliumának hive legyen. De egyet vegyen tudomásul. Az Ön anyja, aki mindhalálig evangelíkus volt, szintén imádkozott az ön kicsiny korában Ön felett — és az Úr, az evangélikusok Ura Istene meghallgatta őt. Az evangelikus szívből fakadó imádság, ha az az Úr bölcsességének útjaival találkozik, épen ugy meghallgattatásra talál az Úrnál, mint bármely más vallásúak szivéből fakadó s ne adja Isten, hogy gyermeke ismét megbetegedjék és kényszerüljön meggyőződni, hogy ezt a lépést meggondolatlanul tette meg. Tudomásul veszem jelentkezését. Könybe lábbadt szemekkel szakított félbe: Ez most már becsületbeli kötelességem. Szavaim súlya alatt szemmelláthatólag megtört, de a lekötött becsület, a környezet számára adott ígéret mégis erősebbnek bizonyult lelke utólag felébredt nemesebb hajlamainál. Elbocsátottam azzal, hogy : nincsen hozzá több mondani valóm. * * * A másik két esetet egy református lelkésztársam beszélte el. Megálitja őt a napokban egy végzett ügyvédjelölt, a ki tetszeleg magának a Schmidt-féle ideális anarchistaság szerepében. Kijelenti lelkésze előtt, hogy ő kilép a református egyházból, felekezetnélküli lesz, mert — úgymond — a kereszténység semmi más, mint nagy bolondság, Krisztus maga a legnagyobb népámitó s mint ilyen, figyelemre nem méltó jelentéktelen világtörténelmi alak, minden keresztyén hit és vallás közönséges emberi együgyűség- És a mikor mindezt és az anarchisták többi szokásos őrületét feltárja, mégis arra kéri lelkészét, adjon neki tanácsot arra, hogy a legkényelmesebben miként lehet felekezetnélkülivé. Képzelhetni, hogy a lelkész felelete nem állott a legbarátságosabb magaslaton. Röviden — a veleje az volt — menjen az okos emberekhez tanácsért és ne zaklassa őt, a közönséges emberi együgyüség együgyű papját eféle kérésekkel s azután, ha dolga van vele, annak rendje-módja szerint keresse fel őt hivatalában. Pár hét múlva csakugyan beállított hozzá az öntetszelgő, kiforratlan doktorka, a pozitív vallások kigunyolója, — de a lelkész legnagyobb meglepetésére azzal, hogy ő áttér a római katholikus vallásra. Megütődve kérdi tőle a - lelkész, — uram mondja kérem, hogy tudott Ön egyik végletből ennyira a másikba csapni. Öntelt mosolylyal válaszolt reá a nagyképűsködő anarchista: — hát bevallom Uram, hogy az én gon