Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-06-16 / 25. szám

1910. megtagadta a gyóntatást. A konferentia, bár ezen illetékes pap — jelenlévén — magyarázta a helyzetet, azon véleményének adott kifejezést, hogy ily utolsó vigasztalást a helyi pap megadni tartozik. (Mi pedig hozzátesszük, hogy ellenkező esetben a legsúlyosabb fegyelmi vétséget követi el. Szerk.) Kr. ]. Indítvány az adócsökkentés ügyében. A folyó évi május hó 20 megtartott tiszai egyházkerületi értekezlet határozatilag kimondotta, hogy az adócsökkentési segélynek miként való felhasználása felett az egyes egyházmegyék határozzanak s egyúttal kimondatott, hogy az adócsökkentési szabályrendelet módosítására indítvány terjesztessék fel az | egyetemes közgyűlésre. Miután igy az államsegély kérdése az egyházmegyei gyűlés programjába felvétetett, a sárosi egyházmegye főesperese engem kegyes volt felhívni, hogy ezen ügyben kifejezendő nézeteimet és indítványaimat f. év. junius 29-én megtartandó lelkészi értekezletünk alkalmából adjam elő. Ezen felhívásnak engedve és ezen alkalmat megragadva, nézeteimet és indítványaimat a következőkben bátor vagyok összefoglalni: Indítványomat, mely az adócsökkentési szabályrendelet módosítására vonatkoznék, az Őrállónk f. év. 16-ik számában bátor voltam előterjeszteni. Hátra van még, hogy az adócsökkentési segélynek mostanában miként való felhasználása felett indítványomat adjam elő. Ha a következetes ész eriteriuma elé állítjuk ezen dolgot, ugy tényleg maga magától lép előtérbe ama probléma: csakugyan szükséges volt-e ezen kérdésnek felvetése s egyáltalában ezen indítvány« nyal való foglalkozás ? Nézetem szerint nem. Azért nem, mert az egyházkerületi értekezletnek tudomása volt minden viselt dolgainkról, azért nem, mert az egyházkerületi értekezlet tudta azokat a praecedenseket, melyek szigorú formák tekintetbe vételével a segély elnyerését megelőzték, azért nem, mert az egyházkerületi értekezlet rendelkezésére állottak mindazok az okiratok, melyek a segély elnyerését lehetővé tették s egyszersmind annak mire való fordítását kimutatták. De történt egy váratlan fordulat, melynek szükségszerűsége semmiképpen sem magyarázható meg. Midőn már mintegy a scyllán és charybdisen túlestünk és a segélyosztó bizottság szigorú* intézkedései után a mentő csónak oltalmában az év felé eveztünk, közbelép az egyházkerületi értekezlet kimondott határozatával : A nyugtát át kell küldeni az egyházkerületi pénztárba. Annak vételével az összeg postatakarékpénztár utján közvetlenül fog a lelkészhez beküldetni, de a kapott összeget letétbe kell helyezni mind addig, míg a felől az egyházmegyei Elnökség személyesen vagy írásban nem fog — hozzá még a felelősség mellett, rendelkezni. íme itt a factumokat soroltam elő, olyanokat, melyek nélkül el lehettünk, olyanokat melyekre nem volt szükségünk, olyanokat, melyekre távolról sem gondoltunk. Inkább azt vártuk volna: Itt a segítség! A hosszú várakozás után segítsetek magatokon ! Itt a támasz, annyi viszontagság után támaszkodjatok végre, de gyorsan, hogy megmentessetek ! Mindezek alapján bátor vagyok a Ntü. lelkészi Értekezletünknek, a következőket kegyes elfogadásra indítványozni: Mondja ki a Ntü. lelkészi érlekezlet az adócsökkentési segélynek mostanában miként való felhasználásáról a következőket: Az egyházkerületi értekezletnek ez irányban való intézkedése egyáltalában szükségtelen volt, s ezen szükségtelenségből kifolyólag: 1) Az egyházmegyei Elnökségünk személyesen, vagy Írásban való ez iránybani felelősség melletti rendelkezése alól mentessék fel. 2) Az adócsökkentési segély miként való felhasználásáról az illető egyház csak a számvevőszék előtt évi zárszámadásaiban ellenőrizetre köteleztessék . . . 3) Mondja ki elvégre a Ntü. lelkészi értekezletünk : qui cito dat, ni'l dat, bis dat qui munera tardat, s ezeknek alapján a segélyek késedelemnélküli kifizetését határozza el, s ezek mikénti felhasználására felelőséggel csak az illető egyházi elöljáróság bizassék meg. Laczkó János margonyai lelkész mint referens. Ä torzsai konfirmándus-Otthon alapkőletétele. Lélekemelő, mert a Lélek teljességéből eredő ünnepély vo't jun. 4-én Torzsán, a Bácska, sőt egész Délmagyarország eme virágzó s munkás szeretetben példás egyházában. Ekkor volt ugyanis a torzsai ev. templom alapkőletételének 100 éves fordulója, melyet a megtartó isteni kegyelem s az ősök hitbuzgósága iránti hálás szívvel ünnepelt a gyülekezet s akkor tétetett le a hazai prot. belmissióí tevékenység egy nagyrahivatott intézményének, a torzsai Árva és Szeretetháznak (Konfirmándus Otthon) alapköve. Emelte az ünnepély fényét és jelentőségéi még az, hogy a bácsi ev. egyházmegyei gyámintézet ugyanekkor tartotta itt évi rendes közgyűlését. A Konf. Otthon jelentőségét és szükségét mindenki belátja, aki a délmagyarországi viszonyokat ismeri. Ezerszámra élnek ott az u. n. szállásokon néha több óra járásnyira a legközelebbi helységtől a beresek, gazdasági cselédek s bizony, olyiknál évek is múlnak el addig, míg templomba jut, vagy alkalma van istentiszteleten részt vehetni. S hogy ezek gyermekeinek nevelése milyen lehet, az elgondolható! Felnőnek vadon, mint a mezők virága s iskolát, templomot tán hírből sem ismernek. S hogy ezen elhanyagolt lelkek azután kész prédái a zavarosban halászó ellenségnek, bizonyítja a mindennapi tapasztalat. Hogy tehát ezen végveszélyben. lévő lelkekből legalább néhányat menthessen meg s tarthasson meg egyházunknak, tervbe vette s egyházának áldozatkész tagjaitól támogatva meg is valósította Famler G. Adolf, Torzsa kiváló s érdemdús lelkésze Magyarország legelső Konfirmándusok Otthonát, melynek célja a konf. oktatás idején a szállásbeli ev. gyermekeket befogadni, nekik nemcsak a