Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-02-25 / 9. szám

1-22 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 75 Egy kis okoskodás a Magyar Szó „Megkövesedett protestantismus" czimű czikke nyomán. (Folytatás és vége.) De akikben az erkölcsi öntudatot nem fojtotta meg a materialismus kóranyaga; akiknek elméje megérti protestáns egyházunk szent hivatását; megvalósítani a hit és lelkiismereti szabadság alapján az emberiségnek boldogulását; akik belátják, hogy a prot. egyház szent hivatása az eszményt a tényleges életben megvalósítani s így a földi embert Istenhez vezetni; azokat kérem : mérlegeljék a dolgokat, vájjon helyes eljárás-e az egyháznak azokat a szerveit, melyek által czélját akarja elérni, lekicsinyelni, lehetetlenekké tenni ? Ä lelkész a maga munkakörében se nem büntet, se nem parancsolhat; ő csak inthet, csak reábeszélhet, csak szavával, életével hathat; tehát tekintélye lerombolásával az egyház válik munkaképtelenné. Rz ő tekintélyük tiszteletben tartását, szolgálatuk sikere követeli meg. Midőn azonban — legalább mi lelkészek — érezzük a mi hivatalunk szükséges voltát, fontosságát; midőn munkálkodásunk sikeréhez megkívánjuk tekintélyünknek épségben tartását; ugyanakkor okvetlenül fel kell tennünk azt a kérdést is, váljon rni magunk lelkészek nem sértjük-e azt, s nem vagyunk-e magunk a legnagyobb részben okai tekintélyünk aláhanyatlásának V Ha javulást akarunk, őszinték legyünk magunk iránt, a teljes ridegségig 1 Vessük félre hát az önámííást, s vezessen bennünket a legridegebb szigor magunk megítélésében. Tájékoztató kérdésekül előnkbe kell állítanunk '• Vájjon megértettük-e kötelességünket, midőn az egyház szolgálatába álltunk? Megértettük-e Krisztus utasítását, melylyel kiküldött minket az emberek közé ? Szolgáltuk-e az emberek között Krisztus eszményét félelem és hizelkedés nélkül, rendíthetetlen hittel, szeretettel, lángoló munkakedvvel, nemcsak jó sorsunkban, de akkor is, midőn üldözteténk ? Munkálkodásunkban nem ragadott-e minket önző hiúság, üres dicsőség- j vágy ? Nem támadt-e bennünk irigység szerencsésebb 1 szolgatársunk ellen? Nem homályosúlt-e el bennünk I a Krisztusi eszmény ? Buzgók voltunk-e ennek meg- | valósításában mindig ? R reánk bízott népet emeltük-e az eszményi élet megvalósítása felé? teljes jó akarattal, önfeláldozás közt ? Nem rántott-e le felfelé vezető életutunkról magunkat is a létfenntartásnak ösztöne, nem tett-e magunkat is rabjaivá a földi gond ? Míg nevünk Isten szolgája lett, szívünk nem lett az anyagi életelvnek fészke, lelkünk nem lett-e a materialismus rabszolgájává ? stb. Mennyi kérdés! Ugyan melyikre tudnánk kielégítő feleletet adni, ha öntudatunk Krisztus evangeliomának ítélete elé áll ? Kérkedésünket lesújtaná a mi Urunk szava: i «Gyarló szolga, ne vádolj te mást, ne panaszkodj ! másra, hogy szolgálatodnak sikerét gátolják tekintélyed | rombolásával; magad rontottál rajta legtöbbet, mert te j az eszmény szolgálata mellett a világnak is akartál j szolgálni! Istennek fogadtál te szolgálatot és szolgájává i lettél a materialismusnak is!» Hiába tagadnánk mi ezt. Ellenünk bizonyít nem- j csak jobb érzetünk, nemcsak az evangeliom; de ellenünk bizonyít a magunk harsogó hangja is, mely meg- ' meg újulva minden egyebet elnyom, midőn jobb, jobb ellátást, nagyobb fizetést követel. E hang, a materialismus harsogó hangja. Ha valaki közülünk ismeri az inség keserveit, elmondhatom kérkedés nélkül, hogy én ismerem. Ha valaki tudja, tudom én is, hogy mily teher a lelkész lelkén az anyagi gond súlya. Bizony én is szeretném, ha sorsom — legalább vénségemre — nyugodtabb lehetne. De hát mi, akik a materialismus piszkos — erkölcstelenségbe ragadó — áramlatának gátul vefteténk, mi is csak ezt kiáltsuk-e folyton : «Mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk?» Mennyivel leszünk ekkor mi különbek azoknál, akik csak önző anyagi hasznukat lesik? . . . Panaszkodunk, hogy az eszményi hívatásu prot. egyház nem tud kellőkép érvényesülni e materialis világban. Panaszkodunk, hogy a mi praedikálásunk kárba vész. Mi látjuk, hogy mindenki csak anyagi e'őny, haszon után vágyik, s látjuk, hogy e vágy, egy őrült versenyt okoz, melyben a józan ész megvakul, az erkölcs szentsége oda vész, a tiszta jellem bűnbe roskad alá. Mi tudjuk, hogy mind e nyomornak szülő oka a materialis éietelv. Ne tudnánk hát belátni azt, hogy ez erkölcstelen, piszkos életelv gyökerét önmagunkból kell kitépni legelőbb, ha e világot meg akarjuk szabadítani annak átkától. Ha a magunk élete az eszmény szent életelvének fényében ragyog a bűnbe siilyesztett emberek előtt, csak ekkor eszmélnek ők; csak ekkor vetik fel szemeiket, hogy látva az eszmény megvalósúlását, azt kövessék. Önmagunkból űzzük ki ezért mindenek előtt a materialismus ördögét, hogy kiűzhessük azt aztán az emberek szíveiből is. Ekkor aztán tiszta lesz az út, melyen az Úr az ő templomába eljöhet. Ekkor fogékonnyá lesz az emberi lélek az eszmény életelvének megértésére. Ekkor átváltozik az emberi élet az Istenben élő hit hatása alatt, az öntudatos erkölcsi lény szentelt életévé, mely békés megnyugovást, boldog önérzetet terem. Ekkor leszáll a menny az emberek közé; és dicsőségének fénysugarait ekkor az emberi szív szentindulatai tükrözendik vissza. Baj, panasz, elégedetlenség, átok helyett, akkor az emberi nem ajakán egy közös szózat harsog: «Dicsőség Istennek a magasságban! a földön békesség az embereknek!» mert megvalósult Istennek országa az emberek szívében. Megvalósult, mert kipusztult onnét a materialismus életelve a maga szörnyszülöttivei. Mily diadala lesz ez egyházunknak, ha kötelessége szerint ide elvezet! Mily boldog öntudat édesítendi szolgálatunk, ha e czélra közreműködénk!! Erre törekedjünk szeretett szolgatársaim! Keseregve a világ romlása fölött, keseregve egyházunk bajain, keresgéljük a baj orvoslatát, s ki ezt, ki azt a gyógyszert ajánlja föl. De a felajánlott gyógyszerek csak az egyes kórtüneteket akarják gyógyítani. Ez eljárás czélra nem vezet; e gyógykezelésbe belepusztul a beteg. Ne a kórtüneíekkel bajmolódjunk. Keressük a bajoknak, a betegségnek okát, hogy a gyógyítás eredményes legyen. Engemet is bánt e kínos állapot, s mert szeretném, ha ez jóra fordúlna már: én is kerestem a baj okát. Ä kórtűnetek bármelyikét nézem és vizsgálgatom, én minden kórtünet közös okául az emberek lelkét elfogó materialistikus életelvet találom. Ez, mely a maga megjelenésében, mint önző haszonlesés, anyagi