Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-02-04 / 6. szám

50 EVANGELIKUS ORÄLLO 1909 Ä két prot. egyházat közösen érdeklő ügyeket intéző bizottság január hó 27-én tartotta ülését Budapesten báró Bánffy Dezső és Gyurátz Ferencz püspök elnöklete alatt. Äz ülés iránti érdeklődés a bizottsági tagok részéről ez alkalommal igen nagy és eleven volt, a mennyiben 38 tag közül 32 jelent meg a három órát igénybe vett ülésen s 4 tag kimentette magát. Két nevezetes határozatot hozott a bizottság, a melyek a protestáns közvéleményre megnyugtatólag hathatnak s a mellett bizonyítanak, hogy ezen közös bizottság a belé helyezett bizodalmunkra ez alkalommal rászolgált. Kívánjuk őszintén, hogy a milyen határozott és egyhangú volt ezen kezdet, ép olyan egyhangú lelkesedéssel folytassák a bizottság tagjai egyenként és összesen a protestáns egyházak védelmi munkáját s jogos igazainak hangos követelését. Az egyik határozatban kimondották, hogy két felterjesztést fognak intézni a magyar kormányhoz; egyikben követelvén azt, hogy az 1848 évi XX. t.-cz. végrehajtására vonatkozólag megígért törvényjavaslat megbeszélésére kijelölt bizottságot a kormány hivja össze, nehogy rólunk de nélkülünk nyujtassék be az országgyűléshez ezen felette fontos törvényjavaslat, a melyről a közoktatásügyi miniszter lépten-nyomon hangoztatja, hogy már készen is van. A másik felterjesztésben pedig az eddig felsorolt s most ujabban felmerüli sérelmek orvoslására sürgetik meg a közoktatásügyi kormányt. A Ne temere dolgában a kormány figyelmét felhívja a bizottság arra, hogy a két protestáns egyház közönsége még mindég bizalommal és várakozással néz a megígért békés kibontakozás elé, — de figyelmezteti a kormányt arra is, hogy a helyzet nehézségei miatt a türelmes várakozás álláspontján sokáig nem maradhatunk, s ép ezért komolyan kéri az ügy sürgős kedvező elintézését. — A bizottság ugy ezen, mint minden egyébb dolgokra vonatkozó megállapodásait egyhangúlag hozta meg, s igy a napilapokban megjelent hirek czélzatosak s a mennyiben a bizottság tanácskozásai zártak, igy ennélfogva tévesek is voltak. Az egyetemes nyugdíjügyi bizottság múlt hó 28-án tartott ülésén a következő lelkészek kértek és nyertek nyugdíjaztatást: 1. Weber Samu, Szepetnek (Somogymegye). 2. Lukács Pál, Libetbánya. 3. Jeszenszky Nándor, Nagyszentmiklós. 4. Henriczy Ágost Alsósztregova (Nógrád). 5. Nandrási-Dallen Mihály, Restér. 6. Rafanidesz Sámuel, Cserinemesvarbók. 7. Wittchen Frigyes, Szepesremete.8. Kellner Gusztáv (időközileg elhunyt). — Özvegyi nyugdíjat kapott: Özv. Liszkay Jánosné. Kegy díjban részesült: Özv. Dobsinszky Pálné és Özv. Eösze Istvánné. — Kimondta a bizottság, hogy a nyugalomba vonúló lelkész csakis azon időponttól kapja nyugdíját, amikor lelkészi fizetése beszüntettetett. Tehát előbb nyugdíjaztatását kérje s ennek megtörténte után mondjon le hivataláról. Ä theol. akad. nagybizottság múlt hó 29-én Pozsonyban tartott ülésén az exegetikai tanszékre magántanári minőségben két évi próbaidőre Rácz Vilmos végzett theologust alkalmazta. Azonban úgy az exegetika-systematikai, valamint a filozofiai tanszéknek rendes tanárral leendő betöltésére május 31-iki lejárattal új pályázat kiírását határozta el. Hz egyet, pénzügyi bizottság a Deák-téri testvéregyházak előterjesztésére 1000 koronával támogatja a Deák-téri pénztári hivatalban egy új pénztári tiszti állás szervezését. Ä Lorántffy Zsuzsánna egylet 1909. évi február 2-án d. u. fél 6 órakor a IX. ker., Lónyai-utca 4/c. II. em. dísztermében tea-estélyt tartott a következő műsorral: 1. Közének. 2. Biblia magyarázat: Raffay Sándor deáktéri evang. lelkész. 3. Ének: Lichtenstein Dóra. 4. Szavalat: Gonda Irén. 5. Tárogató : ifj. Szebeny Antal. 6. Közének. 7. Ima: Böszörményi Jenő. Egy kérdés. Vettük s feleletünket is csatolva, közöljük a hozzánk intézett következő nagyfontosságú kérdést: Tekintve, hogy a „Ne temere" ellen szerintem semmiféle eddig ajánlott lépés sikerrel nem kecsegtet, — én ez ellen a prot. egyházhoz méltó, azon önérzetes s szerintem elveibe nem ütköző eljárást szeretném követni, hogy mert a ki reversálist ad a rk. vallás javára, számunkra utódaiban úgy is elveszett s prot. létére a rk. egyház érdekeit mozdította elő, — árulást követett el a prot. egyház ellen, — igy méltatlan arra, hogy a prot. egyházban helyet foglaljon. Ha az ilyen árulót a prot. egyház elveinél fogva kebeléből ki nem zárhatná, ez álláspontot tisztelem ; de ha ezt a kizárást a prot. egyház anyagi okból nem akarja gyakorolni : akkor a prot. egyház nem méltó az életre. Nagyon kérem, vesse fel ezt a kérdést b. lapjában s első sorban Nagytiszteletüséged b. hozzászólását szeretném olvasni. Három esetem is volt már, a hol a rev. adó prot. félnek szemébe mondottam, hogy elárulta egyházát, arra, hogy az illető erősen fogadta, azt mondván: „Én azért hü maradok egyházamhoz halálig s a világért sem térnék ki." — Ebből arra következtetek, hogy a kizárást nemcsak a „hadd hulljqn a férgese" igazságánál fogva, hanem maguknak a reversálisoknak csökkentése végett is kötelességünk volna behozni. Ismételten kijelentem, hogy szerintem a „Ne temeré"-re méltóbb választ nem ismerek, sem ellene más eszközökkel harczolni sikeresen nem lehet." Eddig a kérdés ! Feleletünk pedig reá a következő: Egyházunk a hitbeli és lelkiismeretben szabadság egyháza lévén, a mint nem alkalmazhat kényszereszközöket azokkal szemben, a kik nem akarnak egyházunk tagjai lenni, a belépésre : ugy tartózkodnia kell a kényszereszközök alkalmazásától a kizárást illetőleg is azokkal szemben, a kik egyházunk tagjai kívánnak maradni. Az evangélium egyháza a legszigorúbban értelmezett fegyelmi szabályzatok szerint sem mehet el a kiközösítés álláspontjáig. De e határvonalon belül nagyon sok és hatásos módja volna annak, hogy híveinket a reversálisok adásától visszatartsuk, — csak meg kellene bennök állapodnunk, törvényerőre emelnünk és tartózkodás nélkül alkalmaznunk. Igy például: Szószéki hirdetés utján közölnünk, hogy X. Y. időponttól kezdve ezen és ezen törvényes határozat alapján egyházi tisztséget nem