Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-11-25 / 48. szám

422 EVANGÉ

LIKUS ÓRÁLLÓ 1909. A néma lefolyású közebédhez hasonló volt a másnap folytatott közgyűlés, mikor is éppen a debreceni érdemes lelkész úr felszólalása kapcsán az elnöklő kerületi feiügyelő úr kijelentette, hogy mégis csak különös, hogy itt akárki felszólaljon s igy a bizottság által megállapított javaslatot megváltoztatni akarjon! Tökéletes igaza van a kerületi felügyelő urnák, minek a gyűlésen arról beszélni, hogy ki kapja a Baldacsy segély 60 és ki a 40 koronáját, mikor azt a bizottság már megállapította. Mire való a sok beszéd apró-cseprő közigazgatási dolgoknál, mikor azokat a bizottság elvégezheti! Hát azt tartom s főleg ezért írom e sorokat, hogy egyházi köz- és beléletünknek legjobb és legmegfelelőbb signaturája az a néma közebéd és a kerületi felügyelő úr ama fenti kijelentése. — Tényleg egyházi közgyűléseinken hova-tovább, annál inkább elv, eszme, irány, cél — megfullad! a közigazgatási apró-cseprő dolgaiba. 106-an voltunk a debreczeni kerületi gyűlésen. — De 60 koronájával számítva személyenkint a kiadást, 6'360 koronába került ezen gyűlés. — Ha nekem valaki bebizonyítja, hogy 6,360 korona reális hasznot tettünk ezzel egyházunknak, arra az esetre itt nyíltan kijelentem, hogy a magam részéről soha szóvá nem teszem annak a Rás leányegyháznak viszszacsatolását, melyet minden földrajzi, közigazgatási, egyházi és a zsinati törvény ellenére is egyházunktól elcsatollak s ráadásúl már megígérem, hogy a legközelebbi egyetemes közgyűlésre saját költségemen elmenjek, hogy mint huszonkét év óla működő lelkész, végre annak a képét is lássam már legalább egyszer, mikor fiatalabb lelkésztársam nemcsak egyszer, de párszor, sőt olyan is, aki a kerületi gyűlésen nem volt, a kerület köllségén szavazati joggal lett kiküldve az egyetemes gyűlésre. Kassa. Homola István, ev. lelkész. * Régi, kedves munkatársunknak ezen felszólalását tisztán azért közöljük, mert elvi álláspontunk értelmében megnyitjuk a tért bármilyen vélemény előtt, ha az egyénileg nem sértő, megokolásában a tények igazságával mereven nem ellenkezik. Deannyit mégis ki kell jelentenünk, hogy a sok fogásos banketteken elhangzani szekott, a legtöbbször minden tárgyi igazságot nélkülöző, émelyítő dicséretekkel és magasztalásokkal telt felköszöntőknek elmaradását semmiféle tekintetben nern tartjuk olyan tárgynak, amelyért az egyházi életben feljajdúlni tudnánk. Szerk. NEKROLOG •f Ruthéniji Béla. Fogynak, egyre fogynak azok, akik nem szégyenük a Krisztus evangéliomát, nem restellik evangelikus voltukat, de szívok lelkesedésével, lelkök hithűségével, tudások erejével, vagyonuk, világi állásuk tekintélyével odaállanak evangelikus egyházuk mellé, hogy benne tehetségük szerint munkálkodjanak, magasztos céljai elérésében segitsék s ha kell, mindenkivel szemben megvédelmezzék. Fogynak s helyökbe nem mindig jönnek mások. Mélységes fájdalom, gyötrő aggodalom szállja meg a lelkeket, ha e kevesek közül egy-egy kidől s helye üresen marad . . . E kevesekből való volt Ruthényi Béla, a rimarahói egyháznak f. hó 12-én 74 éves korában elhunyt felügyelője. — Neve az utóbbi években nem szerepelt a nagy nyilvánosság előtt, agg kora, betegeskedése meggátolta abban, hogy szavát nagyobb körben hallassa. Csak otthon dolgozott, szülő egyháza javát munkálta odaadással, hűséggel. A leáldozni készülő nap csak a nyugati láthatárt melegíti már áldást hintó sugaraival, holott napközben milliók és milliók élvezték jótékony melegét. így ő is. Egykor a dicsőséges múltú „parva Saxonianak" nevezett kishonti egyházmegye is őt vallotta vezéréül, felügyelőjéül. S mint ilyen, példásan, lelkiismeretesen dolgozott. Pedig nehéz viszonyok között állt az egyházmegye kormányrudja mellé. Nem a higgadt észt kellett vezetnie, hanem a fékevesztett szenvedélyt megzabolázni, megtörni. A nemzetiségi izgatások szenvedélyét. Hogy ez nem ment simán, küzdelem nélkül, az bizonyos. Hogy e küzdelmek a gyűléseken s általában az egyházi életben nagy hullámokat vertek, amelyek az egyházi vitális érdekeket is háttérbe szorították, ez érthető. Hiszen a levegőt felüdítő, megtisztító nyári zivatar is megtépázza a fák koronáját, letördeli a gyenge virágokat. — De hogy a Küzdelem nem volt hiábavaló, az tagadhatatlan. Az erélyes, megalkuvást nem ismerő kéz rendet, békét teremtett. Az egyházias szellem fejlődésének, megerősödésének útjából minden akadályt elgördített. Eljárását még a vele egy véieményen levők közül is sokan támadták, a viszonyok nem ismerése folytán sokan félreértették, érvényesülési vágyból sokan roszszalták. De a következmények teljesen igazolták az ő határozott, nyilt törekvéseit, tetteit. Ma nyugalom, méltóság, béke honol a kishonti egyházmegye gyűlésein s talán nem követünk el megbántást az egyházmegye mai vezéreivel szemben, ha állítjuk, hogy ebben nagy része van Ruthényi Béla felügyelőségének. Hiszen az épület szilárdsága, tartóssága is nem annyira a falak, mint inkább a földdel eltakart fundamentom erejétől függ . - . Mikor a nagy munkát elvégezte, visszavonúlt. Helyét — szívében a jól teljesített kötelesség érzetével, de egyúttal a hálátlanság fulánkjával — másnak engedte át. Önzetlen fáradozásának áldásait csak távolról szemlélte, figyelte. Most ezt a figyelő helyét is elhagyta. A halál rideg szava messzire szólította el tőlünk, messzire szerető hitvesétől, barátaitól, messzire a rimarahói ev. egyházközségtől, melynek több mint 30 esztendeig volt felügyelője. Temetése, melyen hálás elismerése jeléül a kishonti ev. esperesség egy, Medveczky Sándor egyházmegyei felügyelő és Banczik Sámuel alesperes vezetése alatt álló küldöttség által hivatalosan is képviseltette magát, f. hó 14-én d. u. volt óriási részvét mellett. Az özvegy és a rokonság mélységes fájdalmában őszintén osztozott a jelenvolt nagy sokaság apraja, nagyja, midőn a szerető szívet eltakarták a hideg hantok. Legyen emléke áldott! B E L É L E T. Rz Országos ág. hitv. ev. Tanáregyesület választmánya november hó 18-án dr. Meskó László elnöklete alatt népes ülést tartott. Gömöry János tit-