Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-10-28 / 44. szám

378 EVANGELIKUS ORALLO 1909. díszét, sem komolyságát nem emelik a tanácskozásnak és sok, főként idegesebb természetű embert visszatartanak attól, hogy esetleg értékes felszólalással vegyen részt abban. — Ä harmadik megjegyzésünk bizonyos úri allűrökre vonatkozik, amelyeket egyes, szerényebb állást betöltő tagok felszólalásaival szemben némely urak magunknak megengednek. Lekicsinylő nyilatkozatok, gúnyos, lenéző beszédmodor, leczkéztető hang néha szinte azt a benyomást teszik reánk, mintha itt nem is az Isten országa földi intézményének tanácskozásán, de az előkelőség, a rang, a parfüm és a toilett szerint határozódó high-liffe zsúron szeretnének minket látni. Hát Uraim! Méltóságos és Nagyságos Urak! Már mi még is csak azt kívánjuk, járja át egyetemes egyházunk tanácskozásainak szellemét is az igaz evangéliumi testvéri érzés és annak hozzánk egyedül illő mérlegelése, hogy mit mondanak a mi gyűlési tagtársaink s nem annak, hogy ki mondja azt. Egyházunk érdekében mondjuk azt, amit mondunk. Mert lelkünk mélyén megvagyunk győződve arról, hogy ha egyházunk közvéleménye a maga hamisítatlan, igaz mivoltában jutna kifejezésre egyetemes egyházunk tanácskozásaiban, sok dolog nyert volna más megoldást, sok törekvés más irányt, mint így. Nem akarunk egyébre ráutalni, csak az 1848. XX. t.-c. megvalósítása elé felülről emelt mesterséges akadályokra és a theologiai fakultás kérdésének évről-évre szégyenletes eltolódására. Képzelhető-e, hogy hazai evang. egyházunk igazi közvéleménye megnyugszik — hogy többet ne mondjunk — csak ennek a két kérdésnek a mai, vagy a tegnapi, vagy a tegnapelőtti stádiumában? Képzelhető-e, hogy amikor a gyülekezetekben már évek óta fel van ébresztve a remény, hogy az országszerte jogosnak felismert követelményeink az 1848. XX. t.-c. végrehajtása iránt végre teljesedni fognak — törvényünk lesz, amely egyfelől örök időkre megváltozhatatlanul veszi le egyházunk anyagi terhek alatt roskadozó vállairól a létfenntartás legfőbb gondjait és megszünteti azt az égbekiáltó igazságtalanságot, hogy míg a legkevésbé sem hazafiasabb szolgálatot tett róm. katholikus és gör. kath. klérus és egyházak anyagi javakban és ami ebből önként folyik,

t de amit a mi vezéreink némelyike nem akar megérteni, szellemi fegyverekben egyaránt dúslakodik, addig a mi szegény népünk az állami adónak sok helyütt 150—200, sőt — mint azt most Paloncza és Kapinémetfalva példája mutatja, 800 százalékával adózik az egyház fenntartása céljaira és ez a remény csak nem teljesül, ez a törvény csak nem készül, sőt hir szerint annak teljesítése, emennek létesítése elé a pénzügyi helyzetre való hivatkozáson, az egyenlő jognak fel nem ismerésén kívül a kultuszminisztérium még egy ujabb akadályt gördít a kath. autonómiával való junktim törvényes alapot nélkülöző követelésével, tehát képzelhető-e, hogy — mondjuk — ezek láttára az volna az evangelikus egyház egyetemének meggyőződése, ami az egyetemes közgyűlésen és annak jegyzőkönyvében kifejezésre talál? És képzelhető-e, hogy a budapesti egyetemen szervezendő theologiai fakultás kérdésében is abban a békés resignációban összpontosúlna a különböző egyházi tényezők véleményének eredője, a mi egyetemes egyházunk közgyűlésének évről-évre ismétlődő stereotyp jegyzőkönyvi pontjában foglaltatik, hogy t. i.: a kérdés, a jog, az igény »nyilvántartandó?« Nem, — mi azt hisszük, a szívekben mélyebb horderejű elhatározás, a cselekvés élesebb irányára vonatkozó vágyak foglaltatnak. És ha nem mi csalódunk, akkor jogos az a kívánságunk, hogy történjék meg minden a szívekben élő vágyaknak, törekvéseknek az egyetemes gyűlésen is hű tolmácsolására. Mert mi nemcsak a gondolatszabadság, de a jogok emberies és igazságos megvalósításának egyháza is vagyunk. Erre emlékeztet minket a reformátió 392-ik évfordúlója. Ä vegyesházasságok ügye a protestáns közös-bizottság előtt. A »Ne temere« oktalan kibocsátásával felvert hullámokat — mint tudjuk — a magyar püspöki kar még magasabbra szökkentette, a »Providá«-hoz kibocsátott s a reversalishajszát egyenesen elrendelő instrukciójával. A hazai prot. közvélemény nyomása alatt foglalkozott ez ügygyei a protestáns közösbizottságnak két legközelebbi ülése is. A szept. 22-iki ülés egy kisebb bizottságot küldött ki a vegyesházasságok körüli eljárás tekintetében a prot. papságnak adandó instrukció megszövegezésére. A f. hó 15-én megtartott ülés pedig egy deklarációt tett, amely, amíg világosan feltünteti a prot. egyházaknak a Providával és r. kath. püspöki instrukciókkal szemben elfoglalt álláspontját, másfelől alapul szolgálhat a két testvéregyház által a lelkészkedő papság számára kibocsátandó utasításnak. A f. hó 15-én tartott ülés elé terjesztette a kiküldött bizottság a deklarációra és az utasításra vonatkozó javaslatait. A deklaráció szövegét azonban a bizottság nem tartotta alkalmasnak; az utasítást illetőleg pedig — igen helyesen — úgy véleke-