Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-09-16 / 38. szám

1909. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 326 elszánt lelkületű vezetőkre ? Kire inkább, j mint ama férfiúra, aki az egyházpolitikai ; küzdelem idején ország-világ előtt bátor lé- j lekkel állotta meg a küzdelemteljes egyházias j közéletűnk törvényes igényei mellett való állásfoglalást, — s aki kerületének nem egy nagyszabású alkotásában mutatta meg, hogy kishitűség, lemondás és aggályoskodás mindig könnyen győzhető le férfias akaraterővel és bölcs munkássággal. Azért mi a küzdő egyház nevében és annak javáért lelkesülő szívvel kívánjuk, hogy Zelenka Pált testi-lelki erőinek javával tartsa meg nekünk a kegyelem ura Istene soká ! Két nagy beszéd. Vezérférfiaink elnöki megnyitó beszédei nem egyszer hatalmas tényezői voltak a közvélemény irányításának, felrázói a csüggeteg lelkeknek; szavaik gyújtólag hatottak, példájuk tettekre ragadott. Tartalmas, eszmegazdag, lelkes ket beszédet halottunk e napokban is két vezérférfiunak dr. Baltik Frigyes dunáninneni püspök és dr. Zsilinszky Mihály v. b. 1.1., bányakerületi egyházfelügyelő ajkáról. Dr. Baltik Frigyes megnyitó beszédét a dunáninneni egyházkerület lelkészi értekezletén mondotta, hiven ecsetelve a lelkészhiány okait s síkra szállott a theologusok ingyenes oktatásáért, kívánatosnak tartja a gyakorlati képzés szempontjából a Saemináriumok életbe léptetését s óhajtandónak és sürgetendőnek a három theoL akadémia helyett az egy parallel tanszemekkel ellátott theol. fakultásnak a kormány által való felállítását. — Dr. Zsilinszky Mihály pedig az itt közölt beszédét a szeptember 8-án Budapesten megtartott bányakerületi közgyűlésen mondotta, mint elnöki megnyitóját. Beszédjében nagyon találóan festi súlyos, küzdelmes helyzetünk korképét és igen helyesen ecseteli azok gyógyító eszközét. Azonban szolgáljanak soraink igazolásául maguk a beszédek, melyeket itt alant egész terjedelmükben közlünk: I. D. Baltik Frigyes megnyitó beszéde. — Elmondotta f. évi augusztus 25-én a dunáninneni kerületi lelkészi értekezleten. — Főtiszteletű egyházkerületi lelkészi értekezlet „Az aratni való ugyan sok, de az arató kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy bocsásson munkásokat az ő aratásába." (Máté 9. 37—38. v.) Az Úrnak ezen magasztos szavaival fordulok ma hozzátok Szeretett Testvéreim az Úrban, amidőn itt vagyunk az egyházkerületi lelkészi értekezleten. Az Úrnak szent beszéde örök igazság ugyan maga-magában, de intő szózattá válik, amidőn az emberi tapasztalat is látja az idők jeleit, hogy ime az írás ezen része beteljesült. Megtörtént pedig ez nálunk, ahol nincs tagadás benne, hogy egyházunk mezején kevés az arató a sok aratni valóval szemben. Távol állok attól, hogy a munkások alatt egyházunkban csakis a lelkészeket értsem. Elég utalni az egyet, papság elvére, a részben abból kifolyó egyházi alkotmányunkra, elég rövid pillantást vetni az apostoli őskeresztyén egyházra, elkezdve az Apóst, csel. IV. részének tanúbizonysága szerint választott és az Apostolok mellé az egyházban a mindennapi kiszolgálásra rendelt diakónusoktól és az asszonyoknál elkezdve azon nemes lelkektől, akik követik vala Jézust és szolgálnak neki, a férfiaknál pedig a katechuménok oktatásáról, folytatva a diakonissak intézményével : mind ez elegendő bizonyíték arra, hogy a keresztyén egyház munkája munkásul hívja fel a hívek egész gyülekezetét és van is ott helye minden munkásnak, aki nem akar hivalkodni az egyház terén. De hogy elsősorban az egyház munkásai alatt azokat kell érteni, akik az evangéliumot hirdetik : az önként folyik ezen munka fogalmából és a történelem is azt bizonyítja. Azonban igen szomorú jeleit látjuk annak, hogy az egyház mondjuk közös, egyetemes munkájánál napról-napra kevesebb a munkás s ez nemcsak a díakónia, a belmissió különféle nemeinél, de a kormányzat, az egyházi igazgatás egyes ágainál is észlelhető, úgy, hogy e tekintetben sok helyütt már Laudiceában állunk! Érdemes volna tehát e téren eszmecserét folytatni afelett, hogy mi módon lehetne ezeken a mezőkön több a munkás, mégis az id® rövidségénél, a tárgy fontosságánál és égetó szükségességénél fogva én ma az egyháznak csakis azon munkásaira szorítkozom, akiknek osztályába mink is tartozunk s igénytelen megjegyzéseimet arról akarom tolmácsolni, hogy ma, amikor annyi sok az aratni való, annyi sok a munka a lelkészek számára az egyházban, a munkásokul, a lelkészekül jelentkező munkások szárna oly csekély. Ha az aratás ura, az egyház Úra e tekintetben nekünk csakis azon utasítást adja, hogy kérjük az aratás Urát, hogy bocsásson munkásokat az ő aratásába: ennél kell maradnunk és magunkba szállanunk, vájjon ma híveink családjaiban fordulnak-e az Úrhoz a szülők azzal, hogy gyermekeik sorából interna vocatióval lelkipásztort válasszon az Úr az ö egyháza munkája mezejére? Isten a szíveket vizsgálja s ezt főkép az imák fohászaiban teszi. Tagadásba nem veszem, hogy ily családjaink is lesznek, de a külső jelek nem nagyon szólanak emelett. Kevés az olyan ház, ahol a gyermekek szüleikkel egyetemben naponta a házi ájtatossághoz sorakoznának, mint az Úrnak kicsiny, de híterős gyülekezete. Pedig bizony ez az első nyoma a lelkészi hivatalhoz vezető interna vocatiónak. Ä család feje legyen élő példa a gyermekek előtt, mondjon imát, olvasson írást s a kátéból intézzen kérdéseket. Már itt kell kérnünk az Urat, hogy újból nagy számban, mint annak előtte, küldje az előmunkásokat az ő aratásába. Mint annak előtte volt! Mert az üldözések korszakából, a dragonádák idejéből olvassuk a krónikából, hogy a lutheránusok felkeresésére jelül adatott a karhatalomnak, hogy ezen eretnekeket azon házakban találják, ahol esténként szépen énekelnek szent zsolozsmákat. Ily házakból egyenes út vezet a templomba, ahol a szülők gyermekeikkel a szent napon összegyülekeznek