Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-08-12 / 33. szám

1909. ezt a költségtöbblet a számtani mérlege szerint elbírta volna a nyugdíjalap, akkor ez esetben, a nyuydíjazás jelenlegi megszorítás mellett igen természetesen kell, hogy a 40—50 ezer kor., — mint megtakarított összeg szerepeljen. Röviden, tehát vagy nem birta volna el a javaslat szerinti kiadást a nyugdíjalap, — vagy, ha elbírta volna, úgy most megtakarítás van. Ez a megtakarítás pedig, miután annak hováfordításáról eddig külön intézkedve nincs, a nyugdíjalap javára, gyarapítására szolgál. Nemde! Ha igen, legyen szabad ebből kiindulvu kérdeznem, hogy nem látná-e időszerűnek s alkalom sze- I rünek az 1908. év előtt nyugdíjba vonult lelkésztársaink létfentartását nyugdíjuk emelésével megkönnyíteni? akiknek az 1600 kor. nyugdíjaztatásuk iránti kérvényüket az egyetemes közgyűlésen azzal a kijelentésével üttette el, hogy ezt a — számításon kivűl maradt költségtöbbletet már nem bírja el a nyugdíjalap, annál kevésbbé, minthogy így a papözvegyek nyugdíjait is emelni kellene. Holott ezek a papözvegyek, mint már úgy is nyugdíjat élvezők, tudvalevőleg már nem fizettek évi díjat a nyugdíjintézetbe, mint ahogyan a nyugdíjazott 25 lelkész azt egészen' 1908. év elejéig fizette. Tehát ezek fizették az évi díjakat 1906. és 1907. években is, — mikor a nyugdíjalapunk már az államsegélyben részesült, — épen csak úgy, I mint ahogy a többi, még állásban levő s részben már a nagyobb nyugdíjat élvező lelkészek fizették eme két éven keresztül. S a díjak fizetése által ők, az állam segélyével felemelt, új alapra fektetett nyugdíjintézetnek két éven át tagjai lévén, a változás, a nyugdíjemelés őket bent s nem az intézet körén kivűl találta. S így igényt, némi jogot szereztek maguknak a kérelmezett 1600 kor. nyugdíjhoz. De különben is méltányos, testvéries és keresztyéni szellemben való s nemkülönben a nyugdíjintézet céljának és feladatának megfelelő lenne, ha az ő nyugdíjuk oly összegre emeltetnék, hogy ez által, — nem kevesen, — a megélhetés küzdelmeitől meglennének kiméivé. Én bizony-bizony a részvétlenség körén kivűl eső tiszttársak jóleső érzésével és helyeslésével is találkoznék ez. Hisz ők is úgy szolgálták I évek hosszú során át egészségük, erejük hanyatlásáig a közegyházat, munkálták az Úr szőlőjét, mint mi, — kik 1600 kor.-nál is jóval magasabb nyugdíjra birunk igénnyel. Azután meg nem nyerészkedés, vagy önbiztosítás, sem pedig a kegy alapján épült fel ez az — nem kiváltságosok, de a hit«rkölcs szolgálatában kiérdemült lelkészek részére — áldásos nyugdíjintézet! Vannak nekünk ezeken kivűl még testvéreink is, kik még rosszabb helyzetben vannak, a szószoros értelmében sinlődnek, nyomorognak, nagyrészt a fővárosban, de meg az ország más vidékén is, kik megaláztatásuk, elnyomatásuk érzetében szemeiket sem merik felvetni a magasba, az intéző körök felé egyegy kis segélyért, hanem miután már minden értékesíthető ingóságaikat elkótyavetélték, vagy önfentartásuk végett elzálogosították, végső esetben a fővárosi lelkésztársakhoz fordulnak segélyért, hogy tovább tengethessék életüket. — Ezek ama régen megözvegyült papnék és papi árva lányok. Kérdem most már, ugyan van-e ezekről — ha nincs, miért nincs és váljon legközelebb jövőben lesz-e rólunk is némileg gondoskodva, hogy legalább 400—500 kor. évi kegydíj által siralmas és reánk is, mindnyájunkra szégyenletes helyzetükön segítve legyen? Avagy még mindig az hangoztatik ridegen, közönyösen, hogy: oh, hisz ezek a nyugdíj alapszabályai szerint nem jogosultak ama segélyre, melyet az evang. egyház hívei s nagy részben az ország lakosai zsebéből összehozott nyugdíj alapból mi, újabb időben működő egyház szolgái élvezhetünk. E célra külön alappal még nem rendelkezünk kellőleg. Hangoztatik több oldalról. De hát abból a 40—50 ezer kor.-ból, mely az eredetileg készített és javaslatba hozott számítás szerint nyugdíjba lett volna évenként kifizetendő, de az azonban tényleg megtakaríttatik, váljon abból nem telnék az a 13—15 ezer korona a 25 lelkész és nyugdíjazatlan papnék és papi leányok segélyezésére? S ha így sem lehetne célt érni, mondok hát más kisegítő módot. Végső esetben a püspökeinknek 10 ezer kor. nyugdíjából bátran és nyugodtan lehetett volna valamelyes összeget elvonni. Mert arra, hogy mint püspök szerepeljen a nyugdíjas püspökünk a 10 ezer koronával a társadalomban. Hogy némileg lépést tarthasson — mint püspök a kath. püspökökkel, — arra ez az összeg, még ha megháromszorozzuk is azt oly csekély, hogy azzal még mindig az ismeretlenség homályában maradnak. A tisztességes — úri megélhetésre meg — abban a korban, amikor ennek élvezetébe jut, amikor már a családi gondok régen elmúlta* — arra meg a protestáns szegény papi helyzethez képest sok a tízezer korona. De meg szükség esetében a lelkészek nyugdíja évi járulékaiból is kész volnék e célokra 3—4 százalék-ot megszavazni. Ezen észrevételeket és kérdéseket kívántam a nyugdíj ügy szellőztetése alkalmából felvetni. Ezen kívánalmak kielégítését, sérelmek orvoslását látnám én szükségesebbnek és üdvösebbnek, mintsem, hogy a létrejött s a kedélyeket némileg lecsillapító kompromissum, így idő előtti lerontásával a nyugdíj maximum megállapítása feljebb emeltessék. Befejezésül még egy tiszteletteljes kérésem van az ügyvivő úrhoz. Úgy a nyíregyházai „Körlevélben' , valamint az Ön „Felvilágosításában" a kongruás lelkészek nyug' díj igénye mindig, kivétel nélkül 2400 kor.-val van számítva. Úgy kerestetik e két dolog, mintha a kongrua és a legkisebb nyugdíj egy fogalom alá tartoznék, mintha e kettő egymással mintegy szervi összefüggésben volna. — Ezt a felfogást nyilvánította az „Evangélikus Őrálló" 12. számában az „evangeliumi élet a fővárosban" cimű közlemény írója is. Sőt némi megbotránkozásnak is kifejezést adott, midőn írja: „ezek folyamán szóba került ez a hihetetlen és ettikailag aligha igazolható eljárás, amely egyházunkra kimagyarázhatlan elítélést hozhat, hogy t. i. több lelkészünk kiáltóan ellenmondó számadást adott be" stb. Nekem kételyem van afelől, hogy azok, akik ezt így fogják föl, a kongrua törvényt és a javadalmak felszámítására vonatkozó szabályokat ismernék. Sőt bizonyosra veszem, hogy ezeket nem ismerik, nem tudják, hogy mily különböző alapon lesz a kongrua alá és a nyugdíj igény megállapítása végett a papi javadalom felszámítva. Szóval a nemtudásban rejlik e fogalom zavara, e felfogás tévedése. Hja, jó szolgálatot tenne néha-néha a domb oldalán, a völgyben alant lakó-^lelkész is! Mindezáltal kérdem a tisztelt ügyvivő urat, — mint aki illetékes némileg e kérdéses ügyben nyilatkozni, hogyan is magyarázza azt Ön, miszerint a kong-