Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-08-05 / 32. szám

EVÄNGELIKUS ŐRÁLLÓ 1909. pótadóval biró községekben rendszerint több előny biztosíttatott az adózónak, úgymint:iskola, körorvos, közkórház, villamos vasút stb.? Több is városban apótadó, mint falun. (Igaz, hogy teszem a katholikus hívő csekély egyházi adó mellett is élvezi az előnyöket, de hát az éppen a végzetünk, hogy mindannyian szegények vagyunk.) Ha pedig tényleg figyelembe akarnók venni a pótadót, csinyján kellene vele bánni s csakis az egyházat érdeklő ügyek okozta pótadóemelkedést lehetne számításba venni, mint pl. községi iskolák, árvaház, közkórház fenntartási költségeit, de már katholikus kegyúri terhek, vigadó, szinház stb. okozta pótadókhoz mi köze az egyháznak? Ämit pedig számításba lehetne venni, annak előnyeit élvezi az adózó, tehát ismét csak számításon kivűl hagyandó. Ä legfőbb ok, amiért tollat fogtam a „Harmincöt százalék" cimü cikkben kifejezett azon óhaj, hogy „az 1000 koronán íelül levő állami adó ... a százalékos számításból nemcsak kihagyható, de ki is hagyandó". — Hát erre mondom különösképpen, hogy . . . Isten ments! Mert ha még különbségek tétetnének az egyes egyházközségek között, esetleg valóban indokolt helyi körülmények folytán, de már az egyházközség körén belül kirívóvá tenni a különféle elbánási módot, oly veszedelemmel járna, melget felidézve, vele megbirkózni nem tudnánk. Egy adózó listán szerepelvén az a földjét véres verejtékkel megmunkáló földmives, vagy az éppenséggel sem rózsás adózási viszonyok közt élő kereskedő s iparos azzal az 1000 koronán felül adózó állampolgárral elképzelhető-e, hogy nyugodtan nézné és viselné el az egyházi adó kivetésénél előforduló aránytalanságot s mondjuk méltatlanságot? S az ezen elidegenedés következtében meggyengülő egyházközségeket talán bizony a kedvezményezett nagybirtokos, vagy tőkepénzes menti-e majd meg a pusztulástól ? Vagy idefordítsuk azután az adóalap minden erejét, hogy ezáltal is közvetve a nagybirtokos és tőkepénzes élvezze annak áldásit? Nem és ezerszer nem! Ä méltányosság ily kirivó ellentéteket nem tűrhet meg! Vagy van valamely egyházközségben adókulcs, vagy nincs. De ha már van, fizessen azután egyformán mindenki ! Nem kell félteni azt a szentetornyai 700 holdas birtokost, vagy azt a 3 nagyszentmiklósi adózót. Rz ilyen birtokos, vagy tőkepénzes már helyzeténél fogva jutott anynyi műveltséghez, intelligenciához, hogy ha már a hitélet ingadozó is volna benne, intelligenciájánál fogva ne vesse mérlegre őseinek hitét és ... a pénzt. Äkinek pedig intelligenciája sincsen ennyi, nem involválhatja magának azt, hogy kedvezményezésével tartsuk meg egyházunknak, melynek ügy sem hű fia s keserítsük el azokat az áldozatkész híveinket, kik az egyház részéréi tapasztalt méltánytalanság folytán annak igazságérzetében csalatkozva válnak hitetlenekké, vagy összeroskadva sírva hagyják el egyházunkat, esetleg tertium datur . . . hazájukat is! Ne betűjében teljesítsük a Máté XXV. 29-ben befektetett igéket: „Äkinek vagyon adatik és megszaporíttatik, akinek pedig nincs, amije vagyon is, elvétetik tőle", hanem honoráljuk hitbuzgó szegény híveink áldozatkészségét. Nem birom tehát eléggé hangsúlyozni, hogy bármint szeretném az összes híveket teljesen felmenteni az adózás alól, de az adott viszonyok között méltánytalansággal fel ne szabadítsuk az elkeseredés és egyenetlenkedés ördögét. Sajnos azt észleltem, hogy egyházközségeinkben meg van a hajlandóság a jobbmóduak kiváltságoiására. Nagyobb befolyással (hisz' a legtöbb jómodu tekintélyénél fogva legalább is tanácstag) ép ezek teremtik meg az egyes egyházközségekben levő visszás adózasi állapotokat, ami egy kissé az ököljogra emlékeztet. — Ezt pedig nem szankcionálhatja az adóalapi bizottság. Tudomásommal a legtöbb helyen úgy gondolkodunk, hogy sommázva az egyenes állami adót és sommázva az egyházi járulékokat, megállapítják a két főösszeg között a legalább is 35 százalékot, nem törődvén azzal, hogy az egyházi járulékok főösszege csakis az állami adót nem fizető hívek áldozatkészségéből befolyó nagy járulékok segélyével érte el magasságát. Az egyházközség megfelel a 35 százalék-nak, de nem a méltányosság követelményeinek, már pedig az adóalapi bizottság nem elégedhetik meg csnpán a 35 százalék-os adókimutatással, hanem meg kell, hogy győződjék arról is, vájjon maga a kivetési kulcs 35 százalék-ban van-e megállapítva? olyan egyházközség, mely külsegélyt vár, nem tekintheti adóügyét annyira belügynek, hogy az adóalapi bizottság ebbeli jogát kétségbe vonhassa. Már pedig az adóalapi bizottság meg kell, hogy győződjék a 35 százalék-os adókulcsnak valamely egyházközségben minden tagra egyaránt való kivetésének helyességéről, mert ellen esetben a segélyezés nem felel meg céljának: az adóteher igazságos és méltányos leszállításának. — E tekintetben