Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-07-22 / 30. szám

1909. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 256 fentebb említett gyámintézeti istentiszteleteken jelen voltak. Hogy azonban a liturgikus istentiszteletek ó-testamentomi formalizmussá és miseszerű cselekvénnyé ne változzanak át: múlhatatlanul szükségünk van nemcsak zeneileg képzett, hanem evang. egyházunk szellemében nevelt, hitbuzgó, alázatos lelkű, keresztyén tökéletességre törekvő, a renyheséget gyűlölő, a testes anyagimádástól ment, a Krisztusi önmegtagadással s áldozattal járó munkálkodásra kész, — ének vezérekre és az orgonát rendeltetésének megfelelőleg kezelni tudó, hivatásuknak élő kántor-tanítókra illetve templomi karnagyokra. Hogy e téren mily mulasztás terheli egyházunkat, elég konstatálnom azon tényt, hogy míg Németországban, ott, ahol a positiv iránynak vannak hívei, egy-egy liturgikus istentiszteletnél zsúfolásig megtelnek a templomok, nálunk — főleg a magyar istentiszteleteknél — sokszor konganak azok az ürességtől. Általánosan ismert dolog: sokszor miféle énekléssel és orgonálással gyötörtetnek meg az áhítatra vágyó keresztyén lelkek, az istentiszteletek alkalmával ? ! Azok az ordítozások, sakálszerű üvöltések, az erőlködéstől kékülő és zöldülő arcok s a megrepedés veszélyétől fenyegetett torkok, melyeket istentiszteletek és temetések alkalmával az éneklést teljesítő gyermekcsoportok nem egyhelyt produkálnak; azok a dörömbölések, idegrázó és fülsüketítő fortissimók, visitó orgonasípok, melyek által némelyek az istentiszteletek alkalmával, — a saját belső háborgásuknak és indulatuknak szoktak, a billentyűk segítségével oly imponáló kifejezést adni, hogy a templomablakok megrezegnek tőle; azok az operaszerű hosszas prálúdiumok és postlúdiumok, cifrázatok és a dallamot nyújtó, eredeti formájából kivetkőztető közjátékok, melyekkel as őskeresztyén fölséges egyházi zenét, — a templomokba betolakodott világi szellem zabolátlansága, az újjá nem született emberi természet hiúsága, önzése és kevélysége, —• eltorzította : mindezen jelenségek kardinális akadályai s okai annak, hogy istentiszteleteink nem gyakorolhatják azt a vonzó és építő hatást a lelkekre, amelyeket azoknak — benső lényegüknél fogva — gyakorolniok kellene. Ezen megjegyzéseim után javaslatomat, a Petrovics-féle jelentés alkalmából, — a következőkben bátorkodom összefoglalni: 1. Mondja ki értekezletünk, hogy az istentiszteletek egyöntetűsége kérdésére nézve a Petrovics-féle jelentésben foglalt elveket helyesli és az istentiszteletek terén — ott ahol — tapasztalt visszaélések, kinövések, ferdeségeknek a megszüntetését, az istentiszteleti rendnek és módozatnak az említett elvek alapján való fokozatos és a lényegre nézve egyöntetű javítását, — kívánatosnak tartja. 2. Kérje fel értekezletünk az egyházmegyei közgyűlés útján az egyházkerületet oly irányú intézkedések megtevésére, hogy tanító-képzőinkben az orgonálásra és ének tanításra, énekkarok begyakorlására és vezetésére képesítő külön tanfolyamok szerveztessenek oly képezdei növendékek, esetleg lelkész-jelöltek számára, akik ahhoz tehetséggel, zenei érzékkel bírnak s akik vallásos érzületüknél, őszinte hitbeli meggyőződésüknél, kellő műveltségüknél fogva az egyházi ének és zene tanitására és vezetésére kiváló hivatottsággal birnak. Jeszenszky Károly. Laszkáry Pál beszéde. Folyó évi julius 8-án tartotta a nagyhonti evang. egyházmegye közgyűlését Ipolyságon a vármegyeház dísztermében Laszkáry Pál egyházmegyei felügyelő és Händel Vilmos főesperes elnöklete alatt. Mely alkalommal Laszkáry Pál esp. felügyelő következő megnyitó beszédet mondott, — a melyet, eltérve gyakorlatunktól, tárgyára való fontossággal egész terjedelmében közlünk: Tisztelt egyházmegyei közgyűlés ! Nehéz időket élünk. A 20-ik század az anyagiság korszaka, a kunyhótól a palotáig a legtöbb ember csak anyagi javak után vágyódik és emellett a vallás, a hit és erkölcs csak mellékszerepet visz. Ennek az eredménye a vallásos érzés, a hit és erkölcs hanyatlása, a socialismus, a nemzetiségi izgatások, az amerikai kivándorlás és az egy gyermekrendszer terjedése. Az áldatlan politikai harcok folytán mindezen bajokkal szemben az államhatalom tehetetlen. Ily szomorú körülmények között minden törekvésünk oda irányuljon, hogy egyházunk kebelében térjünk vissza őseink erényeihez, azon erényekhez, melyek mindenkor összeforrtak a magyar haza és az evangelicus egyház szeretetével. Egyházi életünket ma a közöny és az összetartás hiánya jellemzi, az anyagi érdek, a politikai torzsalkodás és a nemzetiségi mozgalom, kihat egyházi életünkre is. Minő máskép volt ez apáink korszakában, midőn az elnyomatás idejében a parens ellen küzdöttek, mely egy tollvonással autonómiánkat el akarta törölni. Ekkor itt Hontban legjobbjaink esperességi közgyűlésre összejöttek a szúdi Sembery kastélyban és több napig tartó heves küzdelem után legyőzték a nagyeszű Szeberényi János akkori Selmecbányái lelkész vezérlete alatt lévő patentálistákat, meggyőző érvekkel, nagy lelkesedéssel elnémították a törpe minoritást. A protestánsok országszerte megindúlt erélyes mozgalma Bécset megrémítette, a patens visszavonatott és ezzel derengni kezdett a magyar szabadság és az alkotmányos élet. Pedig tisztelt esperességi közgyűlés, egyházi életünkben, ha valamikor, úgy most is nagy szükségünk van az összetartásra és erélyes fellépésre, mert egyre szaporodó sérelmeink egyházi gyűléseinken és a protestáns vegyes bizottságnál állandóan napirenden vannak, de fellépésünkkel célt érni nem tudunk mindaddig, míg az 1848. XX. t.-c. egész terjedelmében végrehajtva nincs, melynek végrehajtását a legnagyobb erélylyel követelnünk kell. Az 1868. 53-ik t.-c. 12-ik §-ának hatályon kivül helyezése folytán a vegyes házasságoknál a gyermekek vallására nézve teljesen ki vagyunk szolgáltatva a r. kath. clérus önkényének, az elkeresztelések napirenden vannak, ez ellen minden erőnkből a legerélyesebben védekeznünk kell, még pedig ref. testvéreinkkel szövetkezve. E részben hivatkozom gróf Tisza Istvánnak a dunántuli ref. egyházkerület közgyűlésén f. é. junius 9-én Komáromban a felekezeti békéről elmondott kitűnő beszédére, melyben aggodalmának ad kifejezést a r. kath. főpapság által a „Ne temere" kezdetű pápai decretum visszavonásának kihirdetése alkalmából, a vegyes házasságokra vonatkozólag kibocsátott utasítás mikénti foganatosítására nézve.