Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-07-01 / 27. szám

234 EVANG EM KU-S ORÄM^O 19 9 ügyvivője." Ily cím alatt jelent meg és közöltetett az összes lelkészi hivatalokkal az a füzet, amely a nyír­egyházi egyház képviselőtestülete által a 3 milliós államsegély felosztási kulcsának megváltoztatása érde­kében kibocsátott, lapunkban is közölt Köríra'-ra eleve bejelentett választ tartalmazza. A füzet illusztris szer­zője erős érveket sorakoztat azon álláspont védelmére, amely a nyugdíjintézet mai szervezetét egyelőre érin­tetlenül kívánja hagyni. Értesülésünk szerint a Körírat szerzője viszonváíaszán most dolgozik, ennek elké­szültéig tartózkodunk a vita alatt lévő tárgyhoz való hozzászólástól. Ä vasi felső ev. egyházmegye idei köz­gyűlése julius 8-án lesz Rohoncon. Julius 7-én dél­után öt órakor az elöértekezlettel kapcsolatban a nép­iskolai-bizottság ülésezik. Ä dunántuli ev. egyházkerület augusztus 16. és 17. napján Sopronban tartja rendes közgyűlését. Ez alkalommal iktatják hivatalába vései Véssey Sándort, az egyházkerület uj felügyelőjét is. Az ünnepélyes beiktatással kapcsolatos közgyűlésre már most folynak az előkészületek. Leköszönt egyházfelügyelő. Bulla Sándor, az orosházai ev. egyházközség felügyelője — mint értesülünk — tisztségéről leköszönt. Ä miskolci ev. egyház mult vasárnapi lelkész­választó közgyűlésén nagy szavazattöbbséggel Csók György szirk-i lelkészt választották meg az egyház másodlelkészéül. Az Ur áldja meg bemenetelét! Nyilatkozat. Mivel tudomásomra jutott, hogy többeket is — »ártatlanokat« — „gyanúsítanak" az ezen becses lap ezidei 21. számában »Akárki« néven megjelent cikk szerzőségével és nem szeretném, ha ebből bárki másra nézve kellemetlen félreértés szár­maznék, de meg mivel különben sem szeretem azt a bizonyos »lappangó« helyzetet: erkölcsi kötelességem­nek tarlom, hogy a névtelenség látszólagos előnyeiről is lemondjak s nyíltan jelentkezzem mint ama cikk szerzője, akit tehát egyedül illet azért minden fele­lőség. Egyébként az illető cikk tárgyára vonatkozólag a magam részéről minden további megjegyzést fölös­legesnek tartok. Sopron, 1909. junius^ 23-án. Pröhle Károly, theol tanár. Esperességi közgyűlés. Magyarhoni evang. Egyházunk legnagyobb egyházmegyéjének a nógrádi esperességnek f. évi rendes közgyűlése junius hó 22. és 23. napjain folyt le Losonczon az ottani állami tanítóképzöintézet termében. Az egyháziak és világiak nagy számmal voltak jelen. Bemczky Árpád orsz. gyűlési kepviselő, esperességi felügyelő lelkes meg­nyitó beszedet mondott, melyben utalt a lelkészi kar fontos hivatására, a hitbuzgóság és vallásosság ébren­tartására és fejlesztésére ; s e téren elismeréssel szól a nógrádi lelkészek mult évi működéséről. De egy­úttal felhívja őket egy más munkatérre is s ez az esperesség területén legutóbb mind nagyobb mérveket öltő nemzetiségi irányzat elleni küzdelem. Ennek gyö­keres kiirtásáról gondoskodni egyházi és hazafias kötelesség. A megnyitó beszédet nagy tetszéssel fogad­ták s egyúttal javaslat tétetett arra nézve, hogy kül­dessék ki, illetve bizassék meg Draskóczy Zsigmond esperességi ügyész azzal, hogy kísérje figyelemmel e mozgalmat s na konkrét esetek merülnének fel ugy a lelkészeknél, valamint a felügyelők között, hogy ellenük a fegyelmi vizsgálatot nyomban indítsa meg. Ezen általanos tetszéssel és helyesléssel fogadott megnyitót illetőleg javaslatot a közgyűlés egész terjedelmében a | jegyzőkönyvbe felvenni rendelte. Ezután a kiküldött i egyházközségi képviselők benyújtván megbízó levelei­i ket, a közgyűlés megalakult. Fóesperes bemutatja az j uj lelkész testvéreket, és újonnan megválasztott fel­! ügyelőket, akiktől a szokásos esküt is kivette. Majd i előterjesztette kimerítő az egyházi közigazgatás min­den fontosabb eseményeit felölelő évi jelentését. A m. évi esperességi gyűlés egyes pontjainak során a kö­vetkező fontosabo határozatom hozattak. A ,,Luther­társaság" tagjai közé való felvétel, illetve belépés i ügyében főesperes felhívatik, hogy az összes egyhá­j zakhoz és lelkészekhez felhívást Docsásson ki, hogy I tekintettel- az ellenséges áramlatokra, tartsa kötelessé­i gének oda mindenki beiratkozni. Az 1917. évben be­álló reformációi 400 éves évfordulónak méltó meg­ünneplése tárgyában az esperesség felír az egyházke­rülethez, illetve egyházegyetemhez, hogy ezen emlé­j kezetes évforduló tárgyában már most tegye meg az előkészületeket arra, hogy ezen emlékezetes száza­dos fordulópont méltóképen megünnepeltessék. Az esperesség területén edeig fennálló „hegyi konferencia" megszüntetendő s az idetartozó lelkészek felhivatnak, hogy csatlakozzanak vagy a felső, vagy az alsónóg­rádi papi körhöz. A lelKészválasztási szabályrendelet revisiós javaslatánál, melyet D. Baltik püspök készí­tett és bocsátott le az esperességekhez, megjegyzések és esetleges indítványok megtétete vegett, nagyobb eszmecsere volt. A 14. §-ra nézve, mely a lelkészi állomásnak meghívás, ilietve pályázat általi betöltéséről szól, az esperességi gyűl. azon módosítást javasolja, hogy hagyassék meg az egyházközségeknek az a régi joga, hogy ha meghívás által nem töltetik be az állo­más, az esperes ajánlata folytán hívjon az eyyház pró­bára tetszésszerint szónokokat. A 1«. § B) h. pont­jára nézve, ahol ki van mondva, hogy nem jelölhető a lelkészi állomásra, aki nem ág. h. ev. nővel él há­zasságban, javasoltatik, hogu hagyassék meg „protes­táns" nővel, (t. i. a reformátusok is értendők) kitétel. A m. é. esp. gyűlés 16 p-val kapcsolatban tárgyalta­tott a m. évi zárszámadás és 1910. évi költségelőirány­zat, amely már az új közig, segély czimén kap a ke­rülettől 4130 koronát. Mivel azonban a m évre ez nem volt elég a közigazgatási költségek fedezésére, tehát az esp.' még ezen évre 2 filléres szemelyenkénti adókivetés révén kénytelen volt beszedni 1029 kor. 14 fill -t. A jövő évi költségvetés azonban, meiy 9078 kor. szükségletet és csak 6'462 kor. fedezetet mutat, igényel tehát 2616 kor. hiánynál fogva ennyivel na­gyobb közig, segélyt kerülettől. A 18 p.-nál a jogügyi bízottság jkve elfogadtatott. Petrovits esperesnek az istentiszteletek egyöntetűségéről szóló füzete tárgyal­tatván, az esp. gyűlés kimondja, hogy e kérdés meg­oldására küldessék ki a Zsinat által egy bizottság, amely javaslatát elfogadás végett terjessze annak ide­jén a Zsinat elé 38 p.-nál örvendetes tudomásul szol­gált a nógrádi tanfelügyelőnek azon átirata a toespe­reshez, hogy ezentúl az iskolák látogatásánál az is­kolaszéki elnökségekkel egyetértőlég akar eljárni. 40. ! p. A közalapi nyugdíjintézeti hátralékok benzetesere I nézve, illetve beha tására a fóesperes a legszigorúbb intézkedéssel bízatik meg. 70 p. A patvarci leányegy­ház átcsatolási kérvénye elutasittatoic. A surányi papi­lak áthelyezésének régen húzódó ügye akként nyert elintézést, hogy a paplak áttehető ugyan Terénybe, de a Surányban lévő imaház és papiak is megha­gyandó eddigi istentiszt, célokra. Az esperesség terü­letén a következő szórványok jelöltetnek meg missiói pontokul: Lapújtő, Pásztó, Kisterenne, Vadkert má­sodleik. állás szervezésére ajánltatnak: Losoncz, Salgó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom