Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-07-01 / 27. szám

2.32 EVANGELIKUS OI.'ÁLLO 1 LH»«» Eszébe jut s átéli újra azokat az érzéseket, me­lyek akkor dagasztották keblét, mikor ősz püspöke az ő tömött fűrtü fejére tetie kezeit s elénekelte oly gyö­nyörűen a felszentelő igéket, hogy a legközönyösebb hallgatónak is könny szökött szemébe. Eszébe jut — rosszul mondom, mert hisz egy percre sem feledte el — azzal van telve azóta szíve és lelke, amit akkor fo­gadott meg Istennek önmagának, nemcsak hangos sza­vakkal, de lelkének tiszta lapjára írt tüzes érzésekkel, hogy egyházáért élni-halni fog, a közönyösöket lelke­síti, a tévelygőket felvilágosítja, a hívőket pedig meg­erősíti s megtartja az egy igaz hitben, amelynek alapja az evangelium. Megfogadta, könnyűnek és gyönyörű­ségesnek hitte fogadalma megtartását. S most, pár hó­napi működés után, ebben az ünnepélyes alkonyi órá­ban fogadást tesz újra, habár már tudja, hogy annak megtartása nehéz, de betartása maga a gyönyör. ,,Uram én Istenem — tör ki szívéből e fohász­szerű sóhaj — de meg is nehezítetted az időjárását felettünk. Óh mutasd meg nekem az útat, melyen jár­nom kell, a módot, mellyel célomat elérjem. Adj tisz­tán látó szemeket, adj ép érzékű lelket, hogy felis­merhessem a rosszat, melytől félni, mely ellen küz­deni kell s tudjam meg találni és alkalmazni azokat az eszközöket, amelyek általában a vallásosság feléb­resztésére, de különösen a prot. hithűség minden vé­szen és viszályon való bátor megtartására segítnek." Összekulcsolt kezeit levette arcáról. Megdöbbent. Különös alak állt mellette. Éles, gunyoros nézésű sze­mei őt vizsgálták. Hosszú, szürke köpeny fedé tagjait, mely azonban itt-ott látni, de leginkább sejtetni en-< gede a legkülönbözőbb dolgok körvonalait. Jobbját pathetikus mozdulattal tartá szívén, míg balkezét el­rejtve tartá a köpeny ráncai között. Kis idő múlva megszólalt: „Úgy látszik nem tudod ki vagyok ? Pedig ha nevemet tudod, töprengésed egyik részére már meg­kaptad a választ. Én a Korszellem vagyok. A Kor­szellem hozta magával, hogy a vallásosság, hogy úgy mondjam kiment a divatból s nagyon elfeledett polcra került, azon érzelmek, vágyak, indúlatok közt, melyek most a világot mozgatják." „Rosszúl beszélsz, felelt az ifjú felocsúdva első meglepetéséből, hogyan művelhetne a Korszellem ilyen dolgokat? Ellenkezőleg van, mert az emberek érzelem és gondolkozás módja s ezekből kifolyólag tetteik hozták létre a kfilönböző Korszellemeket." A szürke alak türelmetlen mozdulattal vont vál­lat s így szolt: Hm, amint látom, te is csak olyan vagy, mint embertársaid legnagyobb része. Okoskodni tudsz, de tisztán látni nem. Azért jöttem hozzád, hogy megmutassak neked sok olyat, melyet sem módod, sem időd, sem fogyatékos képességű testi szemeid meg nem engednének látni. Segíteni akariak, bár ér­zékenyen megsértetted hiúságomat, hogy jellmezemről el nem találtad nevem. ,.Igaz, nem ismertelek fel, de most már hogy kiléted tudom, megengesztellek azzal, hogy elemezem a rajtad észlelteket. Az a hosszú szürke köpeny, mely tested fedi, az a halálos közöny minden iránt, mit ugy szeret most fitogtatni e kor gyermeke, mely azonban csak jól, rosszúl fedi el azokat a vágyakat, szenvedelyeket, melyek többé-kevésbbé uralják őtet. A szívre tett kéz jelzi, hogy embertársaink szinte látvá­nyosságot csinálnák érzelmeikből. Hazafiság, vallásos­ság, emberbaráti szeretet, könyörületesség, úgy e nagyszerű nemes érzelmek — ide nézzetek atyámfiai, az meg van mind az én szivemben. De amikor tettre | kerül a dolog, óh jól látom én elrejtett kezed mozdú­latát, azt mutatja, mit várhatunk nagyhangú felebará­tainktól — fügét. Végre az a gúnyoros, szinte csú­fondáros tekintet, mi arcodnak jellegét megadja, fő­jellemvonása e kornak, melynek fiai szeretnek gúnyt űzni égi és földi dolgokból egyaránt. A szürke alak helyeslőleg bólintott. „Okosabb I vagy, mint hittem" — mondá az ifjúnak. ,, Te pedig — feleié az, — őszintébb, mint a nevednek megfelel, de ép azért kezdek bizni benned, kérlek oszlasd el még utolsó kétségemet! Hogy értsem azt, hogy te e klerikális kornak szelleme, segítségemre akarsz lenni nekem, a szellemeddel ellenkező célom | elérésében. ?" ,,Tudd meg hát, ha kívánod. Mint a legáinokabb i embernek, úgy ennek a kornak is meglehetnek néha I a maga őszinteségi rohamai. Egy iiyen pillanatnak í engedve jöttein én hozzád, Jösz most már velem?" „Megyek — sz^ lt az ifjú lelkész s követte a , Korszellemet." Csakhamar egy nagy, de elhanyagolt külsejű fa­luba értek. Hadasit levertség szállta meg. Ismerte ö e a falut, de nem ilyennek látta csak néhány év előtt is. A korcsmák — óh de milyen sok van mar belő­lök — tömve, a templom majdnem üres. Hivogaioiag zúgnak a harangok, de kellemesebb zene annai a po­harak csengése. Szépen szonokol a tisztelendő úr, de jobban esik a Mózsi beszédjét hallgatni, mert az úgy szól mindig, amint hallgatói érzése kívanja. Az iskoia udvarán két úr tárgyal egymással: a tanító és jegyző vállra vetett puskával' Egy gyermek könyörög nekik, „Nem tehetem jegyző úr. Édes anyám haragudnék meg, meg a jó Isten verne meg, ha ma, virágvasárnapján is elhanyagolnám a templomot." „Azt mondia édesanyám — szól a fiú, de most már szepegve, — hogy nemcsak bottal ver az Isten." „Hallgass — riad rá a tanító — félve tekintve | a megbántott falu basájára — eredj s hívj 4-5 paj­| tást is, mert ha ma itthon maradsz, őrizheted az anyád j tyúkjait máskor is. Pedig rád fér a hajtódíj." Most egy paraszt gazda lépett a fiúhoz s ke­| mény hangon rivall rá : „Ide menj, ahova hívnak ! Ha ! az urak nem félnek az Isten verésétől, mit félsz te ?! j Ők okosabbak, jobban tudhatják, mint mi, hogy mit | kell tenni. Magához rántja a fiút s úgy súgja: „Mit haragítod a jegyzőt, adía kölyke, hogy még nagyobb | porciót vessen ki rám, úgyis alig nyögök alatta." A fiú megadása jeléül lehajtja fejét s megy hajtő­társakat keresni. Szegény anya, hasztalan vetetted te ! el fiad szívében a vallásosság nemes magvait, ha j azok, kikre később bízva van, addig-addig nyesegetik ! a gyenge hajtást, míj az tövestől kipusztul, hogy he­í lyét egy csomó mérges dudva, a vallástalanság, a hi­j tetlenség s az ezek nyomán fakadó erkölcstelenség S foglalja el. Szegény asszony te, a te férjed fél attól ! a pár fillértől, amivel a jegyző haragja megterhelhetné, de az eszébe nem jut, hogy kényszirszavával gyer­meke boldogságát tette tönkre. Most kimarad a tem­plomból, engedve a kényszernek, rövid idő múlva még • parancsszóra sem megy oda s kellemesebbnek találja 1 az erdőn-mezőn való csatangolást, a templom szűk padjaiban való kucorgásnál s tetszősebbnek az imént hallott okoskodást, a .pap legbölcsebb elmélkedésénél. Nem látja sehol, ama fenséges igék követésének pél­I dáját. „Inkább engedelmeskedjetek Istennek, mint az embereknek s szivét elfogja a kétség, a Közöny, majd a teljes vallástalanság. Lehet-e bo dog egy vallástalan ember? Ideig-óráig elkábítják ugyan e világ élvei, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom