Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-05-27 / 22. szám
1909 EVANGELIKUS ORALLO 194 Gyászrovat. A veszprémi evang. egyházmegye egyik mindnyájunk által szeretett és nagyrabecsült, hivatásának magaslatán álló lelkésze — Szalay János, életének 41-ik évében elhunyt. Hirtelen történt elmúlása, alig három napi betegség után, agyszélhüdés következtében. Fölemelt fővel el lehet róla mondani, hogy a nemes harcot megharcolta, hü és igaz sáfára volt a reá bízott talentumoknak. Temetése igen nagyszámú helybeli és vidéki közönség jelenlétében történt ; a gyászbeszédet Horváth Dezső veszprémi lelkész, az imát Horváth Sándor várpalotai lelkész mondotta, a sirnál pedig Povázsay György csernyei lelkész mondott rövid beszédet és imát. Koporsójánál megjelent a helybeli r. kath. esperes-plébános és a szápári r. kath. plébános. A boldogult édes testvére volt az 1905. év novemberben elhunyt Szalay Ferenc esperesnek. Családja a köv. gyászjelentést adta ki: özv. Szalay Jánosné szül. Szarka Karolin, úgy maga, mint gyermeki és a rokonság nevében fájdalomtól megtört szivvel jelenti, a legjobb férj, apa és szeretett rokonnak Nagytiszteletü Szalay János, tési ág. h" ev. lelkész és közs. képviselőtestületi tagnak f. évi május 20-án, életének 41-ik, boldog házasságának 6-ik évében történt gyászos elhunytát. A megboldogult temetése f. évi május 22-én d. u. 4 órakor lesz Tésen. Tés, 1909. május hó 21-én. Béke lengjen porai fölött! Özv. Szalay Jánosné, szül. Szarka Karolin mint feleség. Szalay Gizella, Szalay Ferike, Szalay Margitka gyermekei. Szarka László, Takács József apósai. Szarka Lászlóné szül. Boros Karolin, Takács Józsefné szül. Boros Mária anyósai. Dr. Takács József, Kiss Géza, Szarka László sógorai, özv. Szalay Ferencné, Dr. Takács Józsefné szül. Mesterházy Paula sógornője. Ä tornaversenyek. A vallás- és közokt. miniszter 555,34. sz. alatt kelt rendeletével i- ét sorban lefújta az orsz. ifjúsági tornaversenyeket, melyre pedig az ifjúság nagy buzgalommal, reményekkel eltelve és örömmel készülődött hosszú időn át és egyenruhákat is készíttetett drága pénzen. És miért történt ily gyorsan, váratlanul a versenyek lefuvása ? Mert dr. tíarkóczy tábori szentmisével akarta megkezdetni és pápista szellemben akarta ezt is végeztetni; — szándéka azonban ellentállásra talált s igy Barkóczy erőszakoskodása folytán inkább nem lett semmi. — És Barkóczy, aki nem ezt az első stikklit tette és aligha fog a jövőben is ilyen stikkliktől tartózkodni: él és uralkodik a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban. Protestáns egyhazainknak, a főrendiházban ülő képviselőinknek nincs ehhez semmi mondani, tenni való közük ? Lelkészjelölés. A kővágóeőrsi üresedésben levő lelkészi állásra a gyülekezet: Nomk Elek helybeli segedlelkészt és F enuv £$ Ede mencshelyi lelkészt jelölte, a püspök hivatalos jelöltjei • Zongor Béla győri hitoktató és Czipott Géza másod lelkész Pápáról. Kubinyi Älbert halála. Eperjes városát, társadalmát, ottani evang. egyházunkat és főiskolánkat súlyos veszteség érte. F. hó 19-én jobblétre szenderült az eperjesi I. egyház örökös tiszteletbeli felügyelője, Kubinyi Albert udvari tanácsos. Életéhez a nemes cselekedetek szakadatlan láncozatának emléke fűződik. Félszázadot meghaladó egyházfelügyelői működése tündöklő példányképe hithűségnek, egyházias áldozatkészségnek. Ama kevesek közzé tartozott, akiknek ez a szolgálata kint és bent, fent és lent általános elismerésben részesült. Rajongó szeretettel csüngött személyén egyház, város, társadalom s ezért távozása pótolhatatlan űrt támaszt jeleseink sorában. Legyen áldott emléke, legyen követésre vonzó példa ! nemes élete. Haláláról egyháza és családja a követl kező gyászjelentéseket adták ki: Az eperjesi ág. hitv. evangélikus I. egyházközJ ség közönsége a nagy veszteség mélyen átérzett fájj dalmával tudatja, hogy örökös tiszteletbeli felügyelője I Méltóságos Kubinyi Albert udvari tanácsos, collegij umi igazgató-választmányi tag úr 52 évre terjedő hű1 séges és önfeláldozó eyyházfelügyelői működése után, 5 életenek 81-ik évében, az egyház-, haza- és ember; szeretettől áthatott és minden nemes eszményekért I hevülő lelkét 1909. évi május hó 19-ikén visszaadta ' az alkotónak és bevégezte áldásos életét. Egyházunk J megdicsőült vezérének hiilt tetemét 1909. évi május j hó 21-ikén, pénteken délután félnégy órakor fogjuk a 1 Kubinyi-kertben és a templomban megáldani és onnan nyugvóhelyére, a sírkertbe kisérni. Eperjes, 1909. évi május hó 19-ikén. ,,Az igaznak emlékezete áldott!" Kubinyi Kálmán és Miklós úgy a maguk mint az egész rokonság nevében mély fájdalomtól megilletődve jelentik, hogy feiejthetetlen jó testvérük fel| sőkubini és deménfalvi Kubinyi Albert úr 1848—9-es i honvédfőhadnagy, m. kir. udvari tanácsos, az eperjesi ág. h. ev. I. egyház örökös tiszteletbeli felügyelője, Sárosvármegye törvényhatóságának és állandó választmányának, Eperjes sz. kir. vá.os képviselő-testületé| nek tagja stb., stb. folyó évi május hó 19-ikén, d. u. j 4 órakor életének 82-ik évében, rövid, de súlyos ; szenvedés után jobblétre szenderült. A drága halottnak hűlt tetemeit f. évi május hó 21-ikén d. u. fél 4 órakor fogjuk a szebeni-úti Kubinyi-kertből az evang. sírkertbe örök nyugalomra elkísérni. Eperjes, 1909. 1 rnájus hó 19-ikén. Áldás emlékezetén! PÄLYÄZÄTOK. A hrasztováci evang. népiskola tanítói állomására pályázat hirdettetik. Ez állással az I—V. oszt. népiskolai tanitás és a kántori teendők kötelezettsége van összekötve, javadalom: évi 1000 K, továbbá szép lakás az iskolában, kerthasználattal, 6 öl fa beszállítva és feldarabolva. Pályázók felszerelt kérvényeiket lehető rövid időn belül küldjék az evang. presbyteriumra címzetten Hrastovácra (U. p. Uljanik, Szlavónia.) — 3—1. A turóci ág. h. ev. egyházmegyéhez tartozó necpáli ág. h. ev. egyház rendes lelkészi állomására pá! lyázat hirdettetik. Az isteni tisztelet nyelve tót. Javadalmazás: készpénzben 470.72 kor. famegváltás 112 kor. fa in natura: 6 m. kemény, 14 m. puha; 2407 1. rozs, 2407 1. árpa, 32 q. szalma ; a kertek és szántóföld haszonélvezése 4 igás napszám mellett; esperességileg megállapított stólák; 519 kor. 14 fill, kongruasegély. A bányakerületi lelkészválasztási szabályrendelet értelmében kellően felszerelt jelentkezések alulirt alespereshez f. é. junius 25-ig nyújtandók be. Tur-Szt. Márton és Szucsányban 1909. máj. 23. Dr. Vanovics János, Hodzsa János, esperességi felügyelő. 1—1. szucsányi lelkész, alesperes HHH^^Bfl