Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-05-27 / 22. szám

190'.) EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 192 tartana szabad előadást (miután úgymond, — nagy derültség között — felolvasni nem olvashat föl, mert saját irását nem képes elolvasni) s mindehhez még járul Dedinszky Aladárnak az idén elmaradt rövid élet s jellemrajza Blaskovics Miliduch elhunyt csábrágsomosi lelkészről. Végül megemlítjük, hogy az értekezleten nem tárgyalt adóösszeirási munkálatok mikéntjéről a közebédnél volt „per longum et latum" bőven szó, de kimerítő felsőbb direktívák híján, kellő eredmény nélkül. A konfusiót azonban, miután egyházainkra nézve segélyről van szó, mindenképen amabilisnek minősíthetjük. Krupecz István. Ä dunántuli kerületi felügyelői választáshoz. — Levél a szerkesztőhöz. — Nagytiszteletü Szerkesztő Ür! Hivatkozással az »Evang. Őrálló* 1909. év 21-ik számú vezércikkére, engedje meg, hogy a következő észrevételeimet én is megtehessem: Ha „Akárki"-nek a lelkiismerete nagyon nyugtalan volt, mely ösztönözte e cikk megírására, jobb lett volna, ha pár hónappal előbb írta volna meg s bocsátja közre, vagy pedig tette volna el az asztalfiókba örökre. Azért a lelkiismeretét megnyugtatta volna az a gondolat, „hogy no most megmondtam nekik." De most, -- midőn a választások folynak — írni az eddigi választások ellen — s megtámadni mindazokat, kik a legtöbb szavazatot nyert egyénre szavaztak nem tapintatos dolog. S ha mert hiában mentegetődzik „Akárki", hogy senkit megbántani nem akar s az illető legtöbb szavazatot nyert egyén jellemében, képességében, egyháziasságában nem kételkedik — bizony keményen megtámadja azokat, — kik olyan ismeretlenre adták szavazatukat —- „ki még az idősebbek előtt is teljesen ismeretlen." Ti elfelejtettétek az Urnák ama parancsát: „Keressétek mindenek előtt az Isten országát stb." Titeket az anyagi érdek vezetett a választásnál s ha már az „őrállók" is illyenek; mert hiszen ezek befolyásolják a választást — mit várhatunk a néptől. „Ha a só megízetlenül — mire való az?" kérdi tovább. „Ha én adhattam volna nektek az én lelkemet, gondolkodás módomat, ideális felfogásomat, bizonyára másként üt ki a választás; mert én egész szivemmel, ekzisztenciámrnal egyházamhoz vagyok kötve, csak ennek javát tartom szem előtt." Ti pedig, ti 156-an nem viselitek, nem viselhetitek sziveteken egyházatok jólétét, boldogságát; mert titeket megvakított az anyagi érdek. A ti lelketek rugója — nem Isten országa. — így megvádolni 156 gyülekezetet örállóikkal egyetemben — még annak sem szabad — aki mindenben tökéletes. Engem nem érint az ö vádaskodása: mert véletlenségből-e ? nem voltam a 156 között; de hátha most mi is közibük kei ülünk? S így mi is „ízetlen" sók leszünk. De megvádolta bizony ő a legtöbb szavazatot nyert egyént is, mert „mi kvalifikálja őt ez állásra" — épen őt — kit még az öregebbek sem ismernek." Kérdi tovább mit tett egyházi téren, hol működött? Ha figyelemmel kísérte volna az egyes egyházmegyék, egyházközségek mozzanalait „Akárki" vagy csak a „névtárt" nézle volna meg, megtalálta volna a régi névtárakban az ő nevét — mint felügyelőét. De ha semmi érdeme nem volna ís, ha ismeretlenség homályából léptették volna is fel oly sokan — van-e joga „Akárki"-nek másokat ezért és éppen a választás alatt megtámadni ? Sérteni nem akar — mondja — s ime megsérti a választók nagy részét s a választandót. Kedves testvér! „Akárki" legyen ön: most az egyszer nem volt tapintatos, nem is keresztényi szeretet vezette tollát; mert a szeretet soha nem bánt. Nem is keresztényi alázatosság, mert az mindég önmagát vádolja, nem másokat. De megsérti „Akárki" nemcsak a legtöbb szavazatot nyert egyént — hanem a többit is; mert szerinte csak az lett volna az igazi — akire ő szavazott. Szóval

K csak neki volt igaza a szavazásnál, a többinek nem. Csak az ő jelöltje az igazi — a többi nem. Megengedem én azt, hogy cikk írót „ügyszeretet" vezette, cikke megírásánál; de most közre adni s megvádolni egy nagy testületet — „ismeretlen" egyéneket — sem jogos, sem tapintatos nem volt. S kimondani azt, „hogy Isten jóvá teheti még — mit mi elhibáztunk" ő arra nem is illetékes. Kiváló tisztelettel „Senki.

1

1 II. Mindeddig büszke lehetett minden dunántúli ev. egyháztag kerületére, hogy benne nem talált talajra a gyanúsítás szülte visszavonás, a nemzeti és politikai félreértés és féltékenykedés okozta egyenetlenség, ellenségeskedés. Eddigelé a legfontosabb ügyeket is közmegelégedéssel és közmegnyugtatással sikerült megoldani, még ha látszólag ellentétes vélemények merültek itt-ott fel. Előttünk lebegett mindig a békesség, jó rend, egyetértés, melyek a közügyet egyedül képesek hasznosan szolgálni. E szép tulajdonságok ékesítették is mindeddig a kerületet, úgy hogy bizony — dicsekvés nélkül legyen mondva — más kerületek sokszor tekintettek a mienkre irigy szemmel. A megüresedett ker. felügyelői állás betöltésénél is — noha sokfelé terelődött a figyelem — eddig nem lehetett senkinek alapos kifogása az ellen, mintha az egyes jelöltek ajánlásánál oly eljárás követtetett volna, mely ellenkeznék a törvénnyel, jó ízléssel, a kerületnek, e hatalmas erkölcsi testületnek tradicionális komolyságával, méltóságával. „Akárki" jónak látta mindezeket figyelmen kivül hagyni és az ellentét, visszavonás üszkét beledobni a választási küzdelembe azzal, hogy mult ori cikkében meggyanúsítja a kerület gyülekezeteinek majdnem felét oly váddal, mely protestáns egyházunkban a legszigorúbban elítélendő és üldözendő. Igaz, nem állítja vádjait egész nyíltan, határozottan, de ki ismerné azokat félre. Igaz, azt állítja, hogy »minden korteskedési szándék távol áll tőle« — de azért mégis a folyamatban le vő választás ideje alatt szóllaltatja meg „egyéni lelkiismeretét." És nem megtámadja-e az „ellenjelöltet" és vele a reája szavazott nagy tömeget, amidőn kérdéssé teszi „miféle érdemek gualifikálják Vésseyt (mert gondolom erről van szó 1) a ker. felügyelői állásra ?" Igaz, ő saját bevallása szerint nem ismeri és szerinte „még az idősebbek előtt is úgyszólván teljesen ismeretlen" — de azért és éppen csak ezen a jogon elvitatná Véssey érdemeit. Hogy ő nem ismeri, arról azok, akik ismerik, nem tehetnek, — de annyi loyalitást igenis elvárunk, elvárhat mindenki mindenkitói, hogy mindenkinek egyéni meggyőződése tiszteletben tartassék, s hogy másban is az egyéni lelkiismeret létezése elismertessék s ez megbecsültessék.