Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-05-13 / 20. szám

190'.» EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1?3 kényszerítik a lelkészi arra. hogy negyvenedik szolgálati i éve betöltése után nyugalomba vonuljon, mindaddig, mig habár talán korlátoltabb mértékben, de munkaképességet érez magában. Ha valaki végignézi annak a 95 lelkésznek a névsorát, akik a kimutatás szerint betöltötték a 40 évi szolgálatot, bizony aránylag igen keveset talál közöt- I tük olyat, aki akár önszántából nyugalomba menne, akár hivei által nyugalomba vonulásra sarkaltatnék. Ha mindezeket alaposan és jól átgondoljuk, ha körültekintünk lelkészeink tiszteleiremeltó testületének tagjain, ha mindenik egyházközség csak az előtte bizonyára személyesen ismerős egyházmegyei papság tagjaira fordítja figyelmét, bizonyára teljesen indokoltnak fogja találni abbeli feltevésünket, hogy a lelkészi nyugdíjintézet bőségesen elegendő és kellő körültekintéssel jár el akkor, ha legfeljebb 50 nyugalomba vonuló lel- j kész nyugdíjának fedezésére szükséges összegről gon- j doskodik. A mindössze 39 egyházmegyébe tartozó 689 lelkészi állomás mellett és akkor, amikor a 45 évi szolgálatot betöltő, tehát átlag 70 évesnél idősebb lelkészek száma csak 49, akik között túlnyomó számmal vannak olyanok, akik holtuk napjáig kívánják szolgálni az Urat és egyházközségüket, ötvennél több nyugalomba vonulj vagy nyugdíjba menő lelkész nyugdíjáról soha sem fog kelleni gondoskodni a nyugdíjintézetnek! És még ha lennének is ötvenen és még ha ezek közül csak 30-nak lenne a minimális 2400 korona nyugdíja, ellenben 10-nek a középarányos 3600 és 10-nek a maximális 4800 korona nyugdíja, ez még mindössze is csak 156,000 koronát tenne ki. Ha most már mindezek után a püspöki lelkészek, hitoktatók, kántorok és theologiai tanárok tényleg felmerülendő és kielégítendő nyugdíjigényeinek kielégítésére szükséges összegeket a mathematikai mérlegben e cimeken felvett mennyiségben, illetve kerek összegben évenkénti 46000 koronában vesszük is számításba — ami a tényleges szükségletet szintén messze felülhaladja — a nyugdíjintézet évi kiadásait az elmondottak nyomán végösszegben 382,000 koronában irányozhatjuk elő. Még így is — ismételten hangsúlyozzuk — o'yan bö keretek között és olyan előrelátással, aminő kiadásai a nyugdíjintézetnek nemcsak a kezdő években és évtizedekben, illetve az átmeneti időben, hanem a nyugdíjintézet teljes kifejlődésekor sem fog előállani a nyugdíjintézeti tagok jelenlegi létszáma mellett, amely létszámnak rohamos, vagy nagyobb arányú szaporodása nem várható. Ä várható normális gyarapodással szemben viszont ott van biztosítékul a nyugdíjintézet tőkéjének folytonos gyarapodása. Félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy a mathematikai mérlegben a már nyugdíjat élvező tagok, illetve ellátási dijat és neveltetési járulékot élvező özvegyek és árvák számára még külön előirányzott kiadást szintén külön előirányozni indokolatlannak találtuk volna akkor, mikor ezek a kiadások az átmeneti idő kiadásaiban nyernek fedezetet. Hogy a nyugdíjintézetre várható kiadások nem fogják meghaladni az általunk számításba vett összeget, azt példával is tanúsíthatjuk. Az igazságügyi tárca személyi kiadásai az 1906-ik évben 31.640.000 koronát tettek ki. Ugyanakkor a nyugdíjak 5.237,000 koronát; ami 16"5 százaléknak felel meg. Az 1907. évben a személyi kiadások öszszege 32.350,000 koronát, a nyugdíjak 5.850,000 koronát, tehát 18 százalékot tettek ki. Az 1908. évben a személyi kiadások 35.736,000 koronát, a nyugdíjak 6.090,000 koronát tettek ki, tehát 17 százalékot. Megjegyzendő azonban, hogy törvény (1885. XI. t.-c. 20. §.) szerint a bíró, ha 65-ik életévét betöltötte, nyugalomba lépni köteles, kivéve ha hivatala folytatására felszólíttatik és maga is tovább kíván szolgálni. Csak a felsőbb bíróságok bírái szolgálhatnak 70 éves korukig. Ez a körülmény, valamint az, hogy a bírók automatikus előrehaladás utján fokozatosan magasabb fizetés élvezetébe lépnek és így az általuk elérhető lehető legmagasabb fizetéssel mennek nyugdíjba, felette súlyosan esik a mérlegbe abban a tekintetben, hogy a nyugdíj az egész status fizetéséhez képest nagy százalékot tesz ki. Ezzel összehasonlítva aránylag jóval kisebb teher egyetemes nyugdíj intézetünkre az, hogy a tagok nem tiz, hanem már öt évi szolgálat után nyugdíjjogosultsággal bírnak munkaképtelenség esetén és hogy az özvegyek a kezdő években és a kisebb javadalmaknál valamivel kedvezőbb ellátási igénynyel bírnak, mint a bírák özvegyei. Ebből is kitűnik tehát az, hogy a 382,000 korona, ami az egyetemes nyugdijintézeti tagok javadalmazása 19 százalék-ának felel meg, a valódi tényleges szükségletet a nyugdijak teljes mérvű esedékességekor is bőségesen fedezi. Mindezek végső eredményeként a nyugdíjintézetre vonatkozólag megállapítható tehát az, hogy a nyugdíjszabályrendelet áldásos rendelkezéseinek végrehajtására évenként 380—382000 koronánál több nem szükséges, ugy, hogy ebből még egy igen tekintélyes hányad a tőke folytonos és fokozatos gyarapítására marad, ami egyúttal a kamatjövedelemnek, tehát a fedezetnek is folytonos és fokozatos emelkedését jelenti. Ugyanebből következik viszont, hogy a nyugdíjszabályrendeletnek magukra a nyugdíjintézeti tagokra vonatkozó két rendbeli súlyos rendelkezése módosítható és javítható anélkül, hogy ebből bárkire is teher vagy veszély háramolnék. Módosítható nevezetesen az az intézkedés, amely a nyugdíj maximumát 4800 koronában állapítja meg. A 4800 koronás maximumnál magasabb javadalma mindössze 37 lelkésznek van. Ezek javadalmának összege 218,960 ko

rona, tehát a 4800 koronás maximumnál mindössze 41,360 koronával több. Ez a többlet, ha maximum egyáltalán nem állapíttatnék meg, ami végeredményében legigazságosabb volna, mindössze alig 8000 koronával terhelné a nyugdíjintézet mérlegét Ezzel sem most, hanem majd az idők folyamán s viszont bizonyos bevétel többletet is eredményezne a járulékokból. Módosítható volna továbbá a nyugdíjintézetre vonatkozó szabályrendeletnek az az intézkedése, amely szerint a tagok 3 százalékos járulék fizetésére vannak kötelezve, akként, hogy a 3 százalék 2 százalékra száliíttassék le. Ez a leszállítás ugyan 20000 korona különbséget jelent a nyugdíjpénztár bevételeinél, de még mindig lehetővé válnék az, hogy az államsegélyből tetemesen nagyobb összeg fordíttassék első céljára és tulajdonképeni rendeltetésére : az adózási terhek csökkentésére. A helyzet ugyanis akként alakulna, hogy a nyugdíjintézet kiadásaira a nyugdíj maximum eltörlése esetén szükséges 8000 koronával együtt évi 390,000 koronára lenne szükség. Ezzel szemben a nyugdíjin-