Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-05-06 / 19. szám

1-168 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1909 ápolási és temetési illetmények címén. A kezelési kiadások a mathematikai mérlegben 4000 koronára vannak előirányozva. A 20.000 korona tehát mindezekre kellő fedezetet nyújt. Az eddig számításba vett kiadások ezek szerint 175.000 koronát jelentenének. Ezen 175.000 korona évi kiadás levonása után a nyugdíjintézet 525.000 korona bevételéből még évenként 350.000 korona marad a nyugdíjintézet tagjainak: a lelkészek, püspöki alkalmazottak, hitoktatók, kántorok és theologiai tanárok nyugdíjaira. Az most már a kérdés, hogy ezekre a tulajdonképen nyugdijakra tényleg milyen összegre van, illetve lehet szüksége a nyugdíjintézetnek? Ennek a kérdésnek az elbirálhatása érdekében vizsgáljuk meg•> kissé részletesebben például a nyugdíjintézeti tagok túlnyomó nagy többségét tevő lelkészek statisztikai adatait. Ezekből az adatokból megállapítható mindenekelőtt az, hogy az egyes évcsoportokba tartozó lelkészek száma, — a 20—24 szolgálati évvel biroktól eltekintve — aránylagosan oszlik meg a 35—39-es évcsoportig. A 40 évnél hosszabb idő óta szolgálók száma azonban rohamosan csökken. Ami az előrehaladt életkorral járó elhalálozások miatt egészen természetes. Megállapítható továbbá, hogy a negyvenedik szolgálati évet betöltött lelkészek száma az összes lelkészek számának 14%-át sem teszi. Mi következik ebből ? Az. hogy ha a negyvenedik szolgálati évét betöltő valamennyi lelkész teljes nyugdíjjal nyugdíjba menne, teljes nyugdíjuk fedezésére átlag az összes beszámítható lelkészí javadalmak 14"/o-ának megfelelő összeg volna szükséges. Ugyanezt az eredményt mutatja egy másik számítási mód is. A kimutatásban szereplő 40 éven felül szolgáló 95 lelkésznek bejelentett összes javadalma 272805 K. Közűlök azonban hatnak a javadalmazása meghaladja a 4800 koronát, vagyis a szabályrendelet szerinti maxi- , mális nyugdíjat. Ezeknek nyugdíjigényét leszállítva 4800 koronára : 260,280 koronát tenne ki az őket megillető j teljes nyugdíj, ha nyugdíjba mennének, vagyis a beszámítható összes lelkészi javadalmazásoknak 14%-át. A teljes 40 évi szolgálati idő betöltése következtében önként, minden külső kényszerítő körülmény nélkül nyugdíjba mehető lelkészeken kívül a 40 évi szolgálati időn belől, valamely testi vagy szellemi fogyatkozásból u*edő és szabálysze üen beigazolt ; munkaképtelenség miatt, avagy kényszernyugdijazás j következtében nyugdíjba menő lelkészek számát természetesen előre megállapítani lehetetlenség. Alig j szenvedhet azonban kétséget, hogy az ilyen címeken j felmerülhető nyugdíjak aránylag nagy összeget igénybe venni nem fognak. Ezt a lelkészi foglalkozás minősége biztosítja. A lelkészi pálya távolról sem veszi igénybe a testi szervezetet sem az idegeket annyira, mint pl. a katonai, a vasúti, vagy a posta és távíró szolgálat, sőt kevésbé lélekzsibbasztó, mint akár az irodai szolgálatra kényszeritet hivatalnoki pálya is. A lelkészek s velük együtt a püspökök nyugdíjára ezek szerint 300000 korona elegendő volna akkoZis, ha az időközben szolgálatképtelenné vált lelkészer ken kivűl a negyvenedik szolgálati évet betöltő valamennyi lelkész teljes összegű nyugdíjjal tényleg nyugdíjba menne. Ámde épen itt van óriási különbség a lelkészi nyugdíjintézet és minden más nyugdíjintézet, vagy életjáradék biztosító intézmény között. Ott és abban a körülményben, hogy a lelkészek nem mennek, illetve nem fognak menni nyugdíjba a negyvenedik szolgálati év betöltésekor pusztán azért, mert már akkor teljes nyugdijat cl vezhetnének. Más pályákon sem szívesen mennek nyugdíjba a 40 évi szolgálatot betöltő nyugdíjjogosuitak. Több rendbeli okoknál fogva. Ezek között ott vannak az anyagiak és az erkölcsiek. A kizárólag készpénzbeli javadalmazást élvező állami hivatalnokok elveszítik a lakáspénzt. Negyven évi szolgálat után más keresetforrásból csak igen kevés tudja azt pótolni. Ott van aztán az az erkölcsi ok, annak a különbségnek a tudata, amely különbség az aktív szolgálatban lévő és a nyugdíjas hivatalnokok között mindenki előtt, első sorban önmaga előtt tagadhatatlanul fenforog. Ugyanezek az okok kétségkívül megvannak és meglesznek a lelkészeknél is. A nyugdíjba menő lelkész feltétlenül veszít anyagiakban, elveszíti a lakást, stóla és egyébb mellékjövedelmeinek egy részét. Megvan és meglesz mindenkoron a tekintélyben való különbség a tényleg szolgáló és a nyugalmazott lelkész között. Ainit pedig minden önérzetes ember az anyagiaknál is előbbre helyez. Mindezeken felül különbség van a lelkészek és minden más közszolgálatban állók között abban a tekintetben, hogy az életkor haladása nemhogy csökkentenéi, de növeli a lelkészi állás betöltőjének tekintélyét. Minden más pályán egy bizonyos koron túl, és pedig rendszerint már a teljes nyugdíjképesseg beállta előtt a testi rugalmasság, avagy a szellemi frisseség hanyatlásával együtt, sőt fokozottabb mértékben hanyatlani kezd a külső tekintély, legalább is a fiatalabb nemzedék előtt. Ellenben a papi pályín szinte az évek számával együtt nő. És megfordítva, mint minden rnás pályán, mennél fiatalabb nemzedék veszi körül a tisztes munkában megőszült lelkészt, annál nagyobb tisztelettel és szeretettel övezi. Elnézi esetleges gyengéit is, mert tiszteli benne n kort és a gazdag élettapasztalatból származó bölcseséget. (Vége köv.) Dunántúli kerületi felügyelő választás. (Távirati tudósítás.) Pápa, május 6. Szavazatbontó küldöttség megállapítása szerint kapott: dr. Berzsenyi Jenő 86. Véssey Sándor 158. Dr. Ajkay Béla 4. Dr. Fischer Sándor 10. Hering Zsigmond 49. Szeniczey Géza 11. Br. Solymossy ödön 2. Barcza Géza 2. Láng Lajos 6. Htabovszky István 2. Molnár Viktor 2.