Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-03-25 / 13. szám

1-22 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 116 elhagyatottakat! Látom, a mint a krisztusi szellem a Tabithából, mint az éltető napból az áldott sugár, mindenfelé derűt kelt azoknak arczán és szivében, akiket az élet terhe szomorúságra készt! Látom, a mint a társadalom vállvetve munkálkodik a Tabitha támogatásán, erősítésén, hogy minél több áldást hint­hessen szét a társadalom boldogitására ! Vajha ez az álmom mielőbb megvalósulhatna! B E L É L E T. Barkóczianizmus. Mióta Gróf Apponyi Albert ül a kultuszminiszteri széken, azóta több oly különös és szokatlan jelenségek merülnek fel a közoktatás terén itt is, ott is, a melyek sértik a felekezetek közti egyenlőséget és viszonosságot is, amely pedig a 48-as függetlenségi pártnak is egyik alapelve. Igy legújabban Abaujszántón, ahol öt felekezet és egy 12 tanerővel biró állami iskola van ez iskola igazgatóját segédtan­felügyelőnek nevezték ki, s a helyét pályázat utján töltötték be. De a pályázati felhívásban meglepetve olvastuk, hogy „a pályázó igazolni tartozik — nem a rátermettségét, hanem azt, hogy róm. kath. hitvallású /" Azt hisszük, hogy sapienti sat est! R. soproni ág. hitv. ev. Theol. Äkad Ön­képzőkör f. é. április hó 21-én ünnepli fennállásának 50-ik évfordulóját. Ä jubiláló kör személyre szóló meghívót nem küld, hanem ez uton hívja fel barátait és az érdeklődőket az ünnepélyen való részvételre. A részletes programmot közölni fogjuk. Rz orsz. ág. hitv. evang. tanáregyesület ez évi közgyűlését április hó 14. és 15-én tartja meg Pozsonyban. — A meghívó néhány nap múlva fog kibocsájtatni. Rz érdem jutalma. Rövid néhány hónappal ezelőtt mondott le nyíregyházi egyházközségünk felü­gyelői tisztségéről Májerszky Béla. Amikor a képvi­selőtestület elfogadta a lemondást, több mint három évtizeden át mindenkor egyforma odaadással teljesített hűséges szolgálatainak elismerése gyanánt őt »örökös tiszteletbeli felügyelőnek« választotta s kimondotta, hogy tőle egy egyházi közgyűlésen fog búcsút venni. Ezt a közgyűlést március 25-ének délelőtti háromne­gyed 11 órájára tűzte ki az egyházi elnökség, az evang. templomba, amely napon nyíregyházi evang. egyház­községünk a templom alapkövének letételének emlék­ünnepét üli. Ez alkalommal az ének ás oltári ima után Paulik János e. i. igazgató-lelkész mond búcsúbeszédet az egyház közönsége nevében, méltatva Májerszky Bélának három évtizedre terjedő egyházi működését; majd utána Somogyi Gyula presbyter mond az egyház képviselőtestülete nevében az ünnepelthez búcsúbe­szédet. Március 15. Nyíregyházi főgimnáziumunk a kö­vetkező műsorral ünnepelte meg a szabadság évfordu­lóját: 1. Himnusz. Énekli a Dalos-kör. 2. Nemzeti dal. Szavalta: Murányi K. VIII. o. tanuló. 3. Ünnepi beszéd. Mondotta : Schönfeld Péter VIII. oszt. tanuló. 4. Talpra magyar. Énekelte a Dalos-kör. 5. A »Kossuth Lajos emlékalapítvány« eredményének kihirdetése. 6. Részlet a jutalmazott pályaműből. Felolvasta a szerző: Mu­rányi Kálmán VIII. oszt tanuló. 7. Ábrányi Emil: Ván­dor madár. Szavalta: Zitás Bertalan VIII. oszt. tanuló. 8. Szózat. Énekelte a Dalos-kör. Rz eperjesi vértanuk emlékének megörök .'>-• sére az 1908. év folyamán még a következő adomá­nyok érkeztek be: Baranyavármegye gyűjtése 3 K. 58 fili., Biharvármegye adománya 50 K., Eperjes vá­rosi és vidéki ev. egyház és eperjesi ev. I. egyház koszorumegváltás cimén 36 K. 40 fill., Sárosvármegye adománya 50 k., összesen 139 K. 98 fill. Legutóbbi kimutatásunk szerint a gyűjtött összeg 6289 K. 86 fill, volt és igy a mostani végösszeg vagyis a beérkezett adományok főösszege 6429 K. 84 fill. Eperjes 1909' márczius 17. A tiszai ág. h. ev. egyházkerület eperjesi Collegiumának pénztára. Kimutatás az eperjesi vértanuk emlékének megörökítésére beérkezett adományok felhasználásáról. Bevétel: beérkezett adományokból 6429 K. 84 fillér. Kiadás: Markup Béla szobrászmüvésznék tiszteletdíja 5500 K., a mészkőtalapzat kőfaragó munkája és szál­lítása 230 K. 65 fill., a vasrács 200 K., az emlékmű téli beborítása 40 K., a leleplezési ünnepély költségei 872 K. 46 fillér. Az eperjesi vértanuk emlékmüve cz. füzetnek nyomtatási költségei és egyéb nyomtatvá­nyok 917 K. 46 fill., összes kiadás 7760 K. 57 fillér, ami szemben a 6429 K. 84 fillérben kimutatott bevé­tellel 1330 K. 73 fillérnyi még fedezendő hiányt jelent. Eperjes, 1909. március 17. A tiszai ág. h. ev. egyház­kerület eperjesi collegiumának pénztára. Megjegyzés a statiszkára. Az »Evang. Őr­álló« 11. számában megdöbbenve olvastam a „Statisz­tika" rovatot, mely az 1908-ik évben a gyermekek vallására vonatkozó megegyezéseket illetőleg a vesz­teséget egyházunkra nézve 436 esetben, a nyereséget pedig egyetlen-egy esetben sem állapítja meg. Azonnal megnéztem az esketési anyakönyvünket és az 1908-ik évben is találtam egy nyereségi esetet, a mi azután megnyugtatta lelkemet. Mert ha két hatalmas egyház közé ékelt kis egyházban van nyereség, — a mi min­den évben van — mért ne volna akkor nyereség oly egyházban, mely nagyságánál fogva nem egy városban dominál ? S ha van nyereség, — a mit szentül hiszek — akkor érthetetlen a közölt statisztika ! A statisztika pontos legyen s ne tartalmazzon a valósággal teljesen ellenkező dolgokat, mert igen könnyen megtévesztheti a hivő olvasó-közönségünket. Debreczen, 1909. márc. 14. Hudák János esp. káplán. A közölt statisztika csakugyan nem pontos. Nálunk Nyíregyházán is 9 esetben történt megegyezés az ev. egyház javára. Szerk. Március 15. Felsőszeliben nagyon szépen ünne­pelték márcz. 15-két. Előbb a katholikus, aztán az evangelikus templomban. Az evang. lelkész Endreffy János, hívei élén ott volt a kath. templomban is, viszont a kath. plébános Boda Miklós, híveivel együtt az evang. templomban is dicsérte a magyarok istenét. Ezen a nagy napon a két felekezet csak azt az egyet érezte, hogy ők magyarok mind és istennek gyermekei egyformán mind. Az ünnepi beszédekben szó esvén a hazaszeretetről, megértette mindenki azt is, hogy a hazát azok szeretik igazán, akik azon vannak, hogy a különböző felekezetek békében éljenek egymással. — A templomi szónoklatok megemlékeztek a testvériség­ről is, a miről oly fényesen tanúskodott a felekezetek együttes ünnepe. Igy ünnepelték Felsőszelibeu a sza­badság ünnepét. Milyen szép volna, ha a felekezetek az egész országban így ünnepelnének! Egyházkerületi felügyelő választás. A du­nántuli ev. egyházkerületben a világi felügyelői tisztség betöltése iránt a szükséges intézkedések megtörténtek. Az egyházkerület felhívta a hozzátartozó egyházköz­ségeket, főiskolákat, gimnáziumokat és önálló iskolá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom