Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-03-11 / 11. szám

IAO EVANGELIKUS ÖIÍALLO 1909* a Theol. Akadémia igazgatóságánál (Pozsonyban) nyúj­tandók be. A Nagybizottság azonban a pályázat kihirdetése mellett is fentartja magának azt a jogot, hogy a tan­székre valamely alkalmas egyént közvetlenül is meg­hívhat, rendkívüli, esetleg magántanárt is alkalmazhat. A Theol. Akadémiai Nagy bizottság 1909. január hó 29-én Pozsonyban tartott üléséből. 2—2 Hornydnszky Aladár jegyző. A Glosius Artner Karolina-féle alapítványt a buda­pesti deáktéri ág. hitv. evang. testvéregyházaknál ke­zelő bizottság ezennel közhírré teszi, hogy a fentírt alapítványból két és pedig egy 420 szóval négyszáz­húsz és egy 315 szóval háromszáztizenöt koronás ösztöndíj osztandó ki oly magyarországi származású, ág. hitv. evang. feddhetlen erkölcsi jellemű, és jeles szorgalmú szegény sorsú ifjaknak, kik tanulmányaikat a természettudományokra való főtekintettel valamely külföldi egyetemen vagy műegyetemen folytatván, tanári vagy műszaki pályára készülnek. Ezek az ösztöndíjak az 190911910 tanévre fog­ván kiosztatni, elnyerhetésük czéljából pályázat nyit­tatik és a fenti módon minősített műegyetemi hallgatók vagy tanárjelöltek felhívatnak, miszerint a fenti körül­ményeket igazoló és különösen a magyar nyelvben való jártasságot is kellően tanúsító okmányokkal támogatott folyamodványaikat 1909. évi junius hó 30-ig az alul­írott bizottsághoz czimezve alulírott Szelényí Béla bizottsági jegyzőnél (lakik Budapesten V. Bálvány-utcza 8. szám) nyújtsák be. A megszavazott ösztöndíjat a díjnyertes tanár­jelölt vagy műegyetemi hallgató két részletben és pedig az elsőt a külföldi egyetemen történt beírását igazoló bizonyítvány és a szabályszerűen kiállított nyugta be­küldése után az iskolai év elején, a másodikat a második félévre történt beiratást igazoló okmányok beküldése után a második félév elején fogja posta utján megkapni. Kelt Budapesten, 1909. évi márczius hó 1-én. A Glosius Artner Karolina-féle alapítványt kezelő bizottság : Dr. Zsigmondy Jenő biz. elnök. 1—1 Szelényi Béla biz. jegyző. Konfirmácziói káté. Irta: Raffan Sándor. II. javított kiadás. [1 Ära kötve 40 fillér. = Megjelent és kapható Kókai Lajosnál, Budapesten, IV. Károly-utca 1. Mutatvány szám ingyen. Ä tankönyvül való alkalmazás első esztendejében szegény tanúlók számára G© Ingyen példányokat adok. 0Q II HEGEDŰS és SÄNDOR protest, irod. könyvkiadóhivatalában •••• DEBRECZENBEN •••• megjelent és kapható PÄSSIO az evang. híveknek virágvasárnapi és nagypénteki tem­plomi istentiszteleti használatra. — Irta : PÄULIK JÁNOS nyíregyházi ev. lelkész. II. kiadás. Ára kötve 50 fill. I I 10—5 Kérjük az »Evang Őrálló« igen tisztelt olvasóit, hogy szíveskedjenek könyvszükségletük beszerzése végett minden alkalommal, bármily csekélységre legyen is szükségük, a Luther­társaság ev. könyvkereskedéséhez, Budapest, Vili, Szentkirályi­utcza 51/a. fordulni. Könyvkereskedésünk minden izében evang. vállalat, melynek gyarapodása érdekében áll minden hitsorsosunknak. Rz egyházi irodalmon kivül szállítunk minden hazai és külföldi munkát és iskolai felszereléseket gyorsan és pontosan. Megrendeléseket közvetlenül hozzánk kérünk, mert utazó­ügynököket nem tartunk. Tisztelettel: A Luther-társaság Ev. Könyvkereskedése. Újabb időben mind többen és többen tudakozódnak alulírottnál a felől, vájjon a szerkesztésemben meg­jelent 1903. és 1904-iki évfolyamai kap­hatók-e még és minő árban ? Áz érdeklődőknek ez úton hozom szíves tudomásukra, hogy az 1903-iki év­folyam még mintegy 50 teljes pél­dányban, az 1904-iki évfolyam még mintegy 80 teljes példányban kapható és pedig az előbbi évfolyam fűzött példányokban összesen 8., — az utóbbi összesen 10 koronáért, — bekötve mindkét évfolyam 2—2 ko­ronával drágábban. Nyíregyházán, 1909. január. Geduly Henrik. Nyomatott Nyíregyházán Boibóly Sámuel könyvnyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom