Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-07-23 / 30. szám

1908 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ tí258 felelő — házasságát, mert nem pápista pap előtt kötötte, érvénytelennek, ágyasságnak merje tartani? Eltűrheti azt a férfi — ha ez nem pipogya valami, hanem férfiú, — hogy az állami törvények követelményeinek megfelelően kötött vegyes házasságát törvénytelennek, feleségét ágyasának, gyermekeit törvényteleneknek merje bárki bélyegezni? Én legalább — vegyesházasságom esetén — erkölcsi érzetem kényszere alatt, családfői kötelességemből folyólag, keresztül mennék az oly aljas rágalmazón, ki tiszta családi életemet, családom becsületes jó hírnevét merné durva vádjával megtámadni és érvénytelennek merné állítani törvényes házasságomat, mivel az nem pápista pap előtt köttetett. Maga az a családi élet is milyen lesz, sőt egyáltalában képződhetik-e ott családi élet, hol az egyik fél nem fogadja el azon követelést, hogy törvényes házasságát okvetlen pápista pap előtt is megkösse? Lesz-e itt más, mint egyenetlenség, viszály és átok? Hát a társadalmi életnek célja az, hogy annak tagjai egymásra törjenek ? Hogy az egyes családok az átok tanyáivá váljanak ? E szomorú eredményeket mosolyogva idézi elő és szemlélheti az, aki előtt legfőbb érdek minden áron a hatalmi önkény megvalósulása; de kinek érzése a társadalmi élet nemesebb termékét keresi, az útját állani törekszik minden olyan elvnek, mely megvalósulása esetén a társadalmi békés együttélést veszélyezteti. Ily veszélyeztetés várható eme pápai brevétől is, ha annak elve az ország pápistaságának köztudatába átmegy. — Tenni kell azért róla, hogy az annak köztudatába át ne mehessen. E társadalmi baj, zavar, mit a pápai breve a köztudatba átmenésekor létrehoz, nagy veszély; mégis e veszély csak eszköz a retrográd irány másnemű céljának elérésére, a protestantismusnak recatholizálására. Ezt a célt észrevenni a brevében, még csak éles látású szem se kell. Az az arrogantia, hogy a protestáns fél, róm. kath. féllel kötött házasságát köttesse meg a pápista pap előtt is és okvetlenül csak is itt kösse meg, sérti a prot. fél önérzetét. Hát hadd sértse! De a sértett fél szereti az ő élettársát. Épen erre számít! Sérelem és szerelem egymással szembe kerülnek. — A győzelem a szerelemé leend. S a szerelmes fél követi szerelmes élettársának hivását a pápista egyházba; elnyomja protestáns önérzetét, hogy gyengédségből meg ne szomorítsa az ő szerelmes élettársát és megmentse azt a pokolra jutástól, kinek már pici korától kezdve fejébe verték, hogy az egyedül üdvözítő egyház csak a pápás egyház, de értelmének csak annyi világosságot gyújtottak, mennyinél a képzelődés elmerenghet, de az ész tisztán látni képtelen. Az erősebbet tehát megfogja a szerelem. A gyengébb meg a társadalmi megszégyenítés elől menekül a pápás egyháznak ölébe, mivel nincs annyi ereje, hogy a breve által okozott társadalmi felfogásnak ellent állani tudna, sem az állam törvénye szerint való elválásra okot nem talál. Mit tenne hát mást? Áttér oda, ahol neki békét Ígérnek. íme a bt eve a szerelem és szégyen tüzét gyújtja, szenvedélyt kelt, lelkiismeretet terhel, árt a protestantismusnak, hogy használjon öncéljának, hogy recatholizáljon. Hogy ez által aztán a felekezetek egymás ellenségeivé válnak, egymásra törnek, mit törődik azzal a pápai breve? Előtte csak egy a cél mindenben: világhatalmi igényének megvalósítása, melylyel szemben felekezeti béke, családi, társadalmi jólét, mind igen csekély jelentőségű dolgok, azért ezekkel nem is törődik a bréve. Annál inkább kell azonban törődni az államnak, melynek ez a breve, — a maga intézkedésével — keresztül töri jogkörét. (Folyt, köv.) EGYETEMES NYUGDÍJINTÉZET. I. „Selten kommt was besseres nach", mondja a német közmondás s igazsága bebizonyítására vállalkozott a magyarhoni ág. hitv. evang. egyetemes egyház nyugdíjintézeti bizottsága, midőn a legutóbbi napokban működéséről beszámol s „Véleményező jelentését" kiadta. Erre vall legalább a bizottságnak ama határozata, hogy most már a nyugdíj egész vonalon fizetés arány, szerinti legyen, azaz 1600 K-tól fel 11,200 K-ig, — I mig az ügyvivő úr előbbeni javaslata szerint 40 évi szolgálat után a legkisebb nyugdíj 2400 K. lett volna. S vájjon mi indította a tisztelt bizottságot ügyvivő úr javaslatának ilynemű módosítására? A szeretet, mely Krisztus követőinek legfőbb jellemvonása, János XIII. 35.? Dehogy! Más valami, melyet az igazság mázával akar befedni, midőn eljárását akkép indokolja, hogy az előbbeni javaslat ellen azért volt oly nagy az ellenszenv, mert a congruás lelkészek 2400 K nyugdíj által nagyobb nyugdíjban részesülnének, mint amilyen a fizetésük, ami pedig szörnyű bün. Ej! ej! Tisztelt Bizottság! Hát olyan gyerekeszü s hígvelejüeknek tartja a falusi papocskákat, hogy mi ezt elhisszük ? Mi már csak jobban tudjuk, hogy miért voltunk ellene. S megvagyok győződve, hogy a tisztelt bizottság minden tagja is tudta, csak nem akart rajta segíteni. Most pedig azt hitte, hogy ha a szegény papságot, mint valami rakoncátlan gyereket megijeszti azzal, hogy csekélyebb nyugdíjat helyez kilátásba, — csend lesz.