Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-03-05 / 10. szám

85 EVANGELIKUS ORÁLLO 1008 ről s arról a körülményről, hogy a nazarénusok híveinket is eltemetik. Veres József esperes felhívta az értekezlet figyelmét azon jelekre, amelyek azt mutatják, hogy a mostani vallás és közoktatásügyi miniszter kiváló módon jár kezére a r. kath. egyház törekvéseinek, ezért szükségesnek tartja, hogy éberen vigyázzunk s megerősödésünk érdekében az 1848-i XX. t-c. foganatosítását sürgessük. Äz értekezlet tagjai az egész napot együtt töltötték bizalmas tanácskozásban. (Folyt, köv.) T Ä R 'C Ä. Ä lelkésznek az egyház betegeihez való viszonyáról (Folytatás és vége.) Ä tapasztalt lelkész, ki hiveit ismeri, tudja, hogy másként keil beszélnie a hitetlenekkel; másként a haláltól félő, nyugtalan, kishitű hívekkel; másként a nagy bűnösökkel; s másként az egyháziasan gondolkozókkal ; tudja, hogy mely sztirási helyeket kell idéznie, mire — mint mondtuk — ha az idő engedi, jó előre elkészülni; tudja, hogy miként kell imádkoznia a betegnél s tudja mikor és mily összefüggésben kell utalni arra, hogy: »életünknek napjai az Úrnak kezeiben vannak«; hogy az Úr vet határt életünknek, me- ; lyet senki áital nem hág; hogy a lélek fontosabb, mint a test vagy eledel vagy öltözet és hogy sáfárságunkról számot fog kérni az Úr, azért üdvös megbékülnünk. Ä haláltól azonban nincs okunk féini, mert megtartó Jézusunk «a halált is eltörlötte, és az életet és a halhatatlanságot világosságra hozta« (IL Tim. 1. 10.); ő tehát győzedelemhez visz; ő halálunkban pajzsunk és oltalmunk bajunkban, reménységünk megpróbáltatásunk után, ha őt szeretjük s benne hiszünk, adja az életnek koronáját. Ähol a lelkész betegeit nem győzi személyesen j meglátogatni s hol rendelkezésére diakoniszák állnak: szükséges, hogy legalább azokat küldje a betegek látogatására s ha kell ápolására! Hogyha a betegnek állapota meg nem javúl, minden beteglátogatásnak rendesen az a következménye szokott lenni még a kevésbbé kegyes egyháztagoknál | is, hogy a lelkészt a beteggyoníatáshoz elhívják. S ha ez nem álina be, újból keressük fel betegünket 2. Ä mi a betegyyóntatást, vagy a betegek Urunk szt vacsorájával való ellátását illeti, úgy ezen lelkipásztori ténykedés is önként folyik a leikésznek egyháza betegeihez való viszonyából. Äz első 4. században szokásban voltak az u. n. agapék, mely közös étkezéseknél a keresztyének, a betegek is az Úr emlékezetére az úrvacsorával éltek. Ä későbbi keresztyének az agapék eltiltása után ritkábban éltek az Úrvacsorával. Dr. Luther pedig, ki nemcsak az úrvacsora mindkét szin alatti kiosztásáért volt kénytelen küzdeni; ezen szentség elhanyagolása felett is panaszkodott, mondván: »csodálni való dolog, hogy az emberek oly erősen és nagyon tartózkodnak Urunk e vigaszteljes lakomájától és ezen szentségtől idegenkednek. Ha nekik ezen szentségről prédikáltatik, akkor tehernek tekintik azt (»so ist's ihren eine Last«), hogy ha reá figyelmeztetnek, még nagyobb tehernek veszik, mert afölött aggódnak, hogy kegyeseknek kell lenniök és a bűnt elhagyniok. Ki e szentséggel él, avval azt bizonyítja, hogy ő Krisztusnak szenvedéseért és kegyelmeért háladatos. Ki kell oktatni a keresztyéneket, hogy örömmel, bizvást és bizodalommal járúlianak hozzája, mondván : én szegény bűnös vagyok, segélyre s vigaszra szorulok, azért megyek az Ur asztalához, hogy Jézus Krisztus uramnak testével és vérével élhessek, mert arra rendelte e szentséget, hogy minden éhező és szomjúhozó lélek megetessék és megitassék.« Erre van főleg a betegeknek és haldoklódnak szükségük s nem egy közülök bevallotta és tapasztalta, hogy az Úr testének és vérének élvezése után megkönnyebülve érezte magát s felsóhajtott: »nekem mind életemben, mind halálomban nyereségem a Krisztus« (Filippi 1. 21.) Äz említett Stuttgartban 1863-ban megjelent kézikönyvnek 58-dik oldalán a névleien szerző elmeséli, hogy egy szegény beteg elhagyatott asszony a gyóntatás után örömmel megjegyzé: hogy „szobácskája most már még egyszer oly kedves előtte mint annak előtte volt. S a lelkész kérdésére miért ? azt mondta: »azért mert most kápolnává változott; mert ahol istenigéje és az Úr szentsége van, ott az Istenháza.« Helyes, ha a gyóntatásnál intjük híveinket: »Hívj engemet segítségül a te nyomorúságodnak idején mondja az Úr: megszabadítlak tégedet, és dicsőitesz engemet. (50. Zsoltár 15.) Ä kiket én szeretek megfeddem és megdorgálom, légy buzgóságos és térj meg. íme az ajtó előtt állok és zörgetek; valaki hallandja az én szómat és megnyítándja az ajtót, bémegyek ahoz és ő vele vacsorálok és ő is én velem.« (János Jel. 3. 19—20.) Ä reménységben örvendezzetek. . Ä háborúságban tűrők legyetek. Ä könyörgésben szorgalmatosak. (Rómab. 12. 12.) »Valljátok meg egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyíttassatok : mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. És a hitből származott imádság megtartja a beteget és feisegéli őket az Úr; ha bűnt cselekedett, megbocsáttatik néki.« (Jakob V. 15—16.) Helyesen mondja Hörk József tanár az ő »Cura pasíorialís«-ában: »Ha úgy találná (a lelkész), hogy a beteg eszméleténél nincsen, ez esetben buzgón imádkozzék fölötte a családtagok részvétele mellett. Ämint egyfelől az Úrvacsora élvezetét senkire őszinte kívánása nélkül rá ne tolja, ne erőszakolja, másfelől kik az által, hogy az Úrvacsorával húzamosabb idő óta nem éltek, egyháziatlanságukról tesznek nyilvános bizonyságot, akár mások buzgó közbenjárásával, akár saját utánjárással az abban való részvételre reábízni igyekezzék.« Ä lelkész a beteget, a fertőző s ragályos betegségben szenvedőt is, ha éjnek idején is hívják, köteles az Úrvacsorával ellátni. »Ä jó pásztor az ő életét adja a juhokért.« (Ján. 10, 11.) Dr. Luther Márton e tekintetben követendő példaképűi szolgálhat nekünk ő 1516, 1527 és 1535-ben nem távozott el Wittenbergből — a pestis idején, jóllehet barátai kérték, hogy tegye s hogy áldozatúl ne essék e ragályos betegségnek; de ő nagy buzgósággal vigasztalta s gyóntatta beteg híveit, élte kockáztatásával megmaradt a veszély helyén. Isten csodálatosan könyörült rajta s mindig vele volt s megtartotta. Ärra gyakran figyelmeztesse a lelkész híveit, hogy a beteggyóntatáshoz idejekorán hívják őt s ne akkor, ha a beteg haldoklófélben van s lelkiállapota áldásos élvezést kizár s szálljon sikra azon balhit ellen a lelkész, mintha a beteg az úrvacsorának puszta élvezése által biztos útlevelet kaphatna az üdvösség, a menyország elnyeréséhez. S lehetőleg