Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)
1908-02-20 / 8. szám
1-20 EVANGELIKUS O KÁLLO 1908 semnek helytelenségéről, sőt azok csak álláspontom igazolására szolgálnak. Beyer Theophil, kőszegi ág. hitv. ev. lelkész. NEKROLÓG. Svelila János. 1827—1908. A nógrádi egyházmegvónek mély gyásza van. Folyó hó 8-án este élete 81-ik évében örök nyugalomra húnyta le szemét Nagytiszteletü Svehla János úr, ipoly-magyari lelkész. A mélyen sújtott gyermekek, unokák, testvérek, számos rokonok és az elárvult egyházközséggel együtt mély fájdalommal gyászolja az esperessóg elhunyt nagy papját, több éven át főjegyzőjét, 17 éven át volt s 10 óv óta kiérdemült főesperesót. Áldott porait, mi, kik az elhúnytnak számtalanszor tapasztalt bölcsességét és mindenki iránti atyai szeretetét hálásan elismerjük, folyó hó 12-én, a délelőtti órákban temettük el. Az Úrnak nagy munkása, ki minden képességeit a Jézus Krisztus szolgálatának szentelte, kinek élete munka s kinek munkája élet volt, elment számot adni sáíárkodásáról, hogy elvegye jutalmát, az örök élet koronáját. A megboldogúlt 1827. évi július 13-án született Szinobányán, gymnáziumi tanulmányait pedig Osgyán, Losonc, Lőcse, Rozsnyó ós Eperjesen végezte. Utóbbi helyen a nagyhirü Csupkay András jogtudóstanár alatt egy évig a jogtudományokat hallgatta. 1846-ban Pozsonyba ment s ott két évig a hittudományokat hallgatta. 1848. évben Candidaticumot tett Pozsonyban főt. Stromszky Ferencz s ugyanazon évben másodszor ftdő Szeberónyi János szuperintendensek előtt, 1849. őszén Osgyánba hivatott meg helyettes tanárnak, a honnan egy évi tanárkodás után Németországba készült. De a szabadságharc után beállott szomorú viszonyok mellett útlevelet nem tudott kieszközölni, miért a hittudományok további hallgatása céljából Bécsbe ment, hol azonban ki nem töltötte az évet, mert 1851-ben Dobrocsra (üabar) hivatott segódlelkósznek s ugyanazou óv szept. 16-án ftdő Komáromy József adminisztrátor által Miskolcon ordináltatott. Két heti káplánkodás után Turicskára (Etrefalva) hívatott meg rendes lelkésznek. Innén 1857-ben a Hontmegyebeli Kiscsalomiára ment, honnan 1862-ben Uhorszkára (Ipolymagyari) hívatott meg lelkészül. Az Úr szolgálatában végzett nagy munkájának legfőbb időszaka az ipolymagyari-i lelkészkedós időszaka. Ez időben szolgálta a nógrádi esperessóget híven, teljes odaadással, mint körlelkész, mint főjegyző s 17 éven át mint föesperes. Ezen állásnak nemes, fenkölt lélekkel való betöltéséről, melyben a bölcsességet, erólyt mindenkor a szeretettel tudta összekötni, az egyházmegye évkönyvei századokon át fognak tanúskodj. A főesperesi tisztről az egyházmegye őszinte ragaszkodásának számtalan bizonyítéka dacára, 1897-ben mondott le. Azóta Istenbeni bizalommal és keresztény türelemmel várta Ura ós Üdvözítője hívó szavát, hogy elvegye hosszú, nemes munkájának örök jutalmát. Legyen áldott emlékezete! Málnapatakon, 908. február 14. Hrk János, föesperes. IRODALOM. EY. konfirmandusok kátéja. Irta Raffay Sándor theol. tanár. Pályadíjat nyert mű. Harmadik javított kiadás. Ára bekötve 40 fillér. Ezzel a cimmel immár a harmadik kiadást ért meg e jeles könyvecske, mely körülmény legfényesebben tanúskodik használhatósága és elterjedtsége mellett. E harmadik kiadásban már benn vannak mindazok a módosítások, melyeket a szerző a tapasztalás folytán szükségeseknek tartott. Külső kiállítása sokkal szebb, mint az eddigi kiadásoké volt. Megjelent és kapható Kókai Lajos könyvkereskedésében. (Budapest, IV., Károly-utca 1.) A konfirmációi oktatáshoz tankönyvül való alkalmazása céljából szívesen küld a kiadó mutatványpéldányt. KERELEM. A cselfalvai ág. h. ev. leányegyház a románkori régi műemléket képező, s több századok viharjait túlélt huszita-templomának hatóságilag elrendelt lebontását kikerülendő, a magyarhoni nemeskeblü evang. testvéregyházak könyörületességóhez tordúl azon alázatos kérelemmel: miszerint a saját templomaikból kiselejtezett, de még teljesen használható s lehetőleg román stylti oltárral és orgonával a cselfalvai kisebb méretű templom belső berendezéséhez hozzájárúlni, s erről Körtvélyessy Béla eperjesi (Sárosmegye, u. p. helyben) lakos vm. árvaszéki ülnököt mint egyház-felügyelőt értesíteni kegyeskedjenek. Tájókozásúl megjegyezzük, hogy a templom belső űrmérete 550*00 3 köbméter, belső magassága a padozattól a menyezetig 5 méter 80 centimeter, az oltárnak pedig a szentély magasságához mórt magassága 3 métert, s szélessége 2 métert teszen. 3—2