Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)
1908-02-13 / 7. szám
4(5 EVANGELIKUS O RÁLLO 1908 A módosítás, mely e tekintetben törtónt, nézetem szerint először is valóságos lekicsinyítése a mai tanárok erkölcsi érzületének ós tekintélyének, másodszor bizalmatlanságnak látszik a tanároknak az iskola ós így közvetve az egyház érdekében kifejtett önzetlen munkássága iránt ós harmadszor megnyirbálva a tanárkarnak a múltban megvolt jogát, a tanárt egyszerű hivatalnokká teszi, aki elvégzi majd a reá szabott teendőket, mert kenyerét ez által keresi meg. Igaz ugyan, hogy ez az intézkedés iskoláink legnagyobb részénél a múltban is mey volt, de ha igazi protestáns felfogásból kiindulja tekintjük a dolgot, csodálkoznunk kell ezen és egyáltalában nem helyeselhetjük, annál kevósbbó helyeselhető, hogy behozzuk ott is, ahol még nem volt meg, különösen ha az iskolának oly sajátos történeti fejlődése és helyzete van, mint éppen a rozsnyóinak. Az intézkedés mellett felhozható az az érv, hogy a tanárok nem lehetnek nagyobb számban tagjai olyan testületnek, mely sokszor az ö érdekeik felett határoz, ép úgy nem állhat meg a jelenben, mint nem állott fenn a múltban. Ebben látom a mai tanárok erkölcsi érzületének lekicsinyítését, mert amíg a múltban Rozsnyón az iskolatanács választott világi és tanár tagjainak száma egyforma volt és azért sohasem történt semmi olyan intézkedés, mely az iskola és egyház érdekeinek mellőzésével a tanárok személyes érdekeit tolta volna előtérbe, megvagyok győződve, hogy a jövőben sem törtónt volna soha, mert a mai tanárokban sem hiányzik az erkölcsi érzésnek, az iskola és egyház szeretetének az a foka, mely távol tartsa őket esetleg olyan határozat hozatalában való részvételtől, melyben az ö érdekeiről van szó. Különösnek tűnik fel a dolog mindinkább akkor, ha egyházközségi ós egyházmegyei közgyűléseinkre gondolok. Az egyházközségi közgyűlésnek tagja minden adófizető egyháztag, az egyházmegyei közgyűlésnek tagja minden lelkész s az egyházkerületi gyűlésre is annyit küld minden egyházmegye a hányat akar. Miért nem visszük ezt az elvet egyetemlegesen keresztül? Ha megbízik egyházegyetemünk lelkészeiben, miért akarná e bizalmat megvonni az iskolák ügykezelésében tanáraitól, mikor ezeket megválogatni, mégha nem is az ö szárnyai alatt nőnek fel, épúgy alkalma van, mint azokat s a meg nem felelőt ép úgy felelősségre vonhatja, mint a lelkészeknél. A protestáns tanárnak nehéz munkájában éppen az adta a múltban a nagy erkölcsi erőt és tekintélyt, hogy ö még anyagi tekintetben is mindig iskolája ós egyháza egyik lényeges szervének érezte magát, ebben a tudatban munkálkodott egész életén át, mert ebben nevelték fel ós ezt tapasztalta minden munkásságában. Sajnos a mai ifjabb tanári nemzedéknek nemcsak abban a tekintetben van mostoha sorsa, hogy jövendő hivatására egyházi szempontból nem nevelik, de abban is, hogy ha e tekintetben van is benne képesség és akarat, hogy a meg nem kapottat pótolhassa, nagyon nehezen teheti, mert sok bizalmatlansággal kell megküzdenie, pedig megvagyok győződve, hogy a fiatalabb tanári gárdának az a része, mely iskoláinknál elfoglalt állását nem tekinti csak átmenetnek, akit tanári hivatás érzetén kívül igaz protestáns érzete is vezérelt a'<kor, amikor felekezeti tanár lett ós maradt, épúgy hozzá nőtt iskolájához ós egyházához, mint a régiek és épúgy tudja ós akarja teljesíteni magasztos hivatását mint a régiek. Azt hozhatná fel talán valaki ellenérvül, hogv új szabályzataink felakarják menteni a tanárokat iskolájuk anyagi ós másnemű ügyeinek intézése alól, hogy teljesen nevelői és tanítói működésüknek élhessenek. Én ennek a felmentésnek semmi hasznát sem látom, mert úgy gondolom, hogy amint a régiek elbírták e kettős vagy hármas feladatot végezni,, elbirnók mi is, az iskolára pedig nem háramlanék ebből nagyobb kár, mint a múltban háramlóit. Tekintve azt, hogy iskoláink anyagi helyzete még ma sem valami fenyes, nézetem szerint az a tanár, akinek alkalma van e helyzetet igazán megismerni és tudja azt, hogy az anyagiak előteremtése miiven munkát igényel, sukkal elégedettebben és nagyobb áldozatkészséggel, buzgalommal végzi feladatát a tanítás körül is, mert számolva az adott anyagi köI rülmónyekkel soha sem lép indokolatlannak látszó í igényekkel a fenntartó hatóság elé és nem kedvet| leniti el, ha az valamely kérését nem teljesíti. Sőt nézetem szerint az a tanár, ki egészen iskolájának él, sokkal jobban reá ér még anyagi te kintetben is annak ügyeivel behatóan foglalkozni, j mint a világiak legnagyobb része, kiket ólethivatáI suk gátol ebben, mégha a gyűléseket rendesen látogatják is. Sokkal inkább feltámad és működik a tanár lelkében az érdeklődés, ha a nevelés ós tanítás ügyében való felelősség érzetén kívül más tekintetj ben is kö'i felelősség iskolájához. Csodálatosnak tetszik nekem, hogy ma, amikor arról gondolkodunk, hogy miképen lehetne egyházunk lagjaiban a regi egyházszeretetet, az egyházi i ügyek iránti melegebb érdeké dóst felkelteni, amikor I általános a nézet, hogy szervezkednünk kell, ha Sikerrel akarunk, a mindinkább elhatalmasodó ellenáramlattal szemboszállani, ahelyett, hogy arról gondoskodnánk, miképen lehetne az egyház veteményes kertjeinek gondozóit, nemcsak minél jobban belevonni e munkába, de erre igazán nevelni is, megI vonjuk tőlük azt a bizalmat, amelvet a múltban élveztek ós amelyre még eddig nem tették magukat soha érdemetlenekkó. Dr, Götz István. Néhány sor válasz a „Tünetekre"-re. (,EŐrálló" 1, IVOS., 5 sz ) Nem tudom, az érdekeltek fognak-e felelni; ón magam nézetét azokról a bizonyos katholikus protestáns házasságokról elmondom, ámbár tudom, hogy sokaknak a nézetével ellenkezik az én szerénytelen véleményem. Legyen szabad mindenekelőtt megjegyeznem, hogy a házasságnak egyedüli biztos és helyes alapja c>ak a lölcsöuös szeretet lehet. Ezzel természetesen nem ellenkezik az, hogy különböző vallású egyének is megszerethetik egymást s ez e>etben, házasságot kötve ; boldogan élhetnek egymással. Örüljünk kérem, — ne tessék félreérteni, — hogy még vannak olyan szivek, amelyek nem logikusan, nem igy gondolkozik : „Nini, ez a leány evangélikus is, szép is, jó is, no, meg — ami a fő — gazdag is; ebb« bele kellene szeretni!" — Még enynyire, hál' Istennek, nem jutottunk. Ha más ok nincs, mint a vallás-különbség, akkor nagyon sajnos volna, ha e miatt házasság nem jöhetne letre. Vegyük csak azt az esetet, hogy egy evangélikus egyén megszeret egy — ne mondjuk : katholi-