Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)
1908-12-17 / 51. szám
40') EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1908 morandumában foglalt azon kívánalmakat, amelyek | abban a most már megállapított 3,320.000 koronában nem találnak kielégítést, az éveknek bizonyos sorára megosztva szintén honoráljuk, szintén ki fogjuk elégíteni az állami pénzügyek által megengedett tempóban És örömteljessé fokozódhatnék bennünk ez a megnyugvás, ha szintén minden egyéb feltételtől függetlenül fogadhatnók és hallhatnék azt a miniszteri ígéretet is, hogy: „óhajtjuk az eddig követett uton továbbhaladva az 1848-iki törvényhozásnak nagy intenczióit megvalósítani, és pedig nemcsak a XX. t.-cz. 3. §-át, hanem annak 2-ik §-át illetőleg is." Csakhogy — mély aggodalommal tölt el minket az ezen miniszteri ígéretek megvalósítására nézve a miniszter nyilatkozataiból kitetszőleg megállapítható sorrend, rendszer és kapcsolat. Csak mint valami távoli bűvös lágy zene hangja szól e nyilatkozatból a protestánsok számára kedvező minden ígéret; s mint a közvetlen közelből felhangzó diadalmi harsona a r. katholikusok részére kilátásba helyezett előnyök. Készségesen felkínálva a dúsgazdag r. kath. főpapság által fedezni hívatott róm. kath. papi kongrua — az állampénztárból, a közjövedelmekből, a mi ^ filléreinkből, még pedig azonnal, már most! Évek hosszú sorára elhalasztva a protestáns kongrua korszerű rendezése, s amennyiben ez rendeztetik, ismét csak állampénztári úton lesz a róm. kath. kongrua járandóság felemelt összege is folyósítandó. Amott a róm. katholikusoknál az autonómiával, a congruával az ö minden képzelhető óhajuk teljesítve lesz — nálunk az 1904. évi memorandum jórészben túlhaladott, az idők folyamán beigazolt módon alacsonynak számított szükségleti tételeire nézve az évek hosszú sorára beosztandó segélyezés ! Bizony ez kétféle bánásmód, kétféle törvény valósítás. Es miért a junktim a kath. autonomia és a nekünk ígért segélyezés közt? A mi jogigényünk független a kath. autonomia létesítésétől ! Szomorúan láttuk, hogy részünkről senki fel nem szóllalt és a miniszter úrnak ott édes apai, itt mostoha apai eljárását szóvá nem tette. Mert akármennyire csak elv Ballagi szerint az egyenjogúság és viszonosság, és akármennyire mondja is a miniszter, hogy az 1848. XX. t.-cz. teljes végrehajtásáig sohasem fogunk eljutni, „mert hiszen a szükségletek egy variabilis mennyiséget képeznek 1 1 de az bizonyos, hogy az elv megsértése az, ha a mérték, a melylyel ide-oda mérnek, nem egyforma és nem igazságos, — a variabilis mennyiségekkel szemben pedig igen egyszerű volna a számítás az állandó aránynak az adott variáns mennyiségekre való alkalmazásával. Ezt fogjuk követelni tovább is, az 1909-iki kultuszköltségvetési vita után is, míg csak teljes mérvben nem teljesülnek jogos igényeink. Ä helyzet most már úgy alakúi: lesz autonomiája a róm. kath. egyháznak is, a protestáns egyháznak is. R róm. kath. egyház az állam bőkezűségéből több mint egy milliárd alappal rendelkezik. Lélekszámarányban ennek reánk eső része a mi jogos követelésünk tárgya. Ezt kívánja az 1848. XX. t.-cz. akár mint elv, akár mint az elv alkalmazása. Ä lelkészek tanulófiait segélyző intézet tagjainak névsora. Több oldalról megnyilatkozott, s általam is helyeselt óhajnak teszek eleget, a midőn az „Őrálló" Nagytiszteletü szerkesztőjének szives engedelmével közzéteszem azon testületek és lelkésztársak névsorát, a kik részint mint alapítók, részint mint rendes tagok felkarolták a szűkös anyagi viszonyok között tengődő evangelikus lelkészek tanuló fiainak segélyezését. Ezek a nevek az intézetnek 1901-ben történt megalakítása óta az évenkint kiadott jelentésekben szórványosan nyilvánosságra jutottak ugyan, miután azonban nem lehetetlen, hogy egyesek esetleg magok sem tudják, hogy váljon tagjai-e az intézetnek vagy nem, nem lesz érdektelen, s magára az intézményre hasznos is lehet, ha együttesen, csoportosítva is közreadjuk azok neveit, a kik a kartársi szeretetet s „egymásnak terhét hordozzátok" elvét irták zászlajukra s a kik viszont keresztény önzetlenséggel pártfogolják a lelkészek, mint családapáknak azon törekvését, hogy fiaikból a hazának derék, müveit polgárokat, egyházunknak pedig híthü fiakat nevelhessenek. A tagok neveit könnyebb áttekintés kedvéért egyházkerületek szerint csoportosítottam, megjelölve az egyházmegyét is, a melyikbe lakhelyök esik. A tagok a következők: I. Bányai egyházkerület: a) Alapító tagok: Br. Solymossy Lajos Arad-békés, Arad-békési egyházmegye Arad-békés, Békési egyházmegye Békés, Veres József esperes Békés, Dr. László Elek főorvos Békés, Okályi Adolt lelkész Békés, Mendöl Lajos lelkész Békés, Kovács Andor lelkész Békés, Rédei Károly lelkész Békés, Scholtz Gyula lelkész Békés, f Csermák Kálmán lelkész Békés, Placskó István lelkész Békés, özv. Kvacsala Jánosné birtokosnő Békés, Szarvasi egyházközség Békés, Mikolay István ügyvéd Békés, Csanád-csongrádi egyházmegye, Zsilinszky Mihály ker. felügyelő Budapest, Budapesti Egyházmegye Budapest, Margócsy István Pestmegye, Zólyomi Egyházmegye Zólyom, Zólyomi leik. értekezlet Zólyom, Blatinczky Pál lelkész Zólyom. b) Rendes tagok: Liffa János lelkész Arad-békés, Gálik Mátyás lelkész Arad-békés, Korén Pál lelkész Arad-békés,