Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-11-05 / 45. szám

40') EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1908 termeikben büszke emlékül egy pápai trónust állítanak fel, minden igaz protestáns ember szivében hordja az ősök képét, akik hitünkért küzdöttek és szenvedtek. Miképpen fejezhetjük ki méltóbban hódolatunkat ez ősök iránt, mint ha segítünk hitsorsosainkon ? — Óh, vajha az ékesszólás hatalma szárnyakat adna szavaimnak, hogy beférkőzhetnének minden hallgató szívébe és meggyőzhetnék őt nagy kötelességeinkről, szerény gyámintézetünk iránt! És ne higyje senki, hógy az adakozás nagysága az, ami czélunkat előmozdítja. Az adakozók sokasága az, ami az eredményt biztosítja. A nagy összegek sokszor elrettentik azokat, kiket az ég nem áldott meg földi javak bőségével. Az adakozás szerény volta kedvet és bátorságot ad a legszerényebb vagyonú embernek. Apostolok kellenek, kik minden gyülekezetben felkeltik a hivek buzgalmát. Legyen minden egyházban egy-egy gyámintézet és különösen a nőegyletek keletkezzenek minél nagyobb számban, mert igazi bőséges adakozás csak ott van, ahol ők karolják fel a gyámintézet szent ügyét. És ne ijedjünk meg az eddigi gyűjtések csekély voltától, ne gondoljuk, hogy ez összegekkel úgy is keveset lendíthetünk ott, hol annyi a szükség és oly nagy a szegénység. Mikor a gyűjtések eredményét felemlítettem, nem beszéltem a gyámintézet tőkéiről, sem a Gusztáv Adolf-egylet segélyeiről. Mindegyiknek szolgáltatása lépést tart gyűjtéseink nagyságával. — Minden fillérnek, melyet összeszedtünk, majdnem 3 fillér felelt meg a kiosztásnál. Ez a tudat aczélozza meg erőnket és buzgóságunkat. A gyámintézet vándorlásának legfőbb czélja, hogy az ország minden részében fogékonnyá tegye hitsorsosaink szivét nagy feledataink iránt és ez apostoli utunkban csak a legigazabb örömmel és hálával vesszük, ha felebarátaink minél bensőbb és szívélyesebb, de egyszersmind minél egyszerűbb és keresetlenebb módon fogadják a gyámintézetet, hogy igy minél inkább buzgólkodhassanak annak igazi céljaiért. Az én igen tisztelt elnöktársam Gyurátz Ferencz püspök úr Őméltósága nemes lelkesedéssel már tavaly egy egyetemes országos lutheránus árvaház létesítését állította elénk czélul, gyámintézetünk fennállásának félszázados évfordulójára, melyet két év múlva fogunk megünnepelni. Reméljük a hivek buzgóságától, hogy addigra legalább annyi felett rendelkezünk, hogy a kezdet első nehézségein túl legyünk. De én még tovább is szeretnék menni. Én nem tartozom azok közé, akik korunkat sötét színekben látják és a szegénynek sorsát ma feketébbnek tüntetik fel, mint bármikor régebben a történeti idők folyamán. Én azt hiszem, hogy a haladó műveltség mellett ma csak érzékenyebbek vagyunk, mint régebben és a gazdagabb több részvéttel tekint a szegényre, mint valaha. A mi protestáns hitünk és a mi presbiteríális egyházszervezetünk a legszerencsésebben hidalja át azt az űrt, mely a műveltebb elemek felvilágosodott szellemét és a legegyszerűbb szív érzelmeit a modern világban sokszor oly éles és kibékíthetetlen ellentétbe hozza. A gazdag és szegény, tanúit es nem tanúit osztályokat az értelem világa és az érzelmek melegsége egy benső egésszé tudja összefűzni ami evangéliumi hitvallásunk és egyházszervezetünk. De ez csak fokozza kötelességeinket is szegényebb osztályú hitsorsosaink iránt. Az emberi műveltség és felvilágosodás egyik legnagyobb eseményének korszakos évfordulója rohamos léptekkel közeledik felénk. Tíz esztendőn belül a reformáczió negyedik század fordulóját ünnepelhetjük meg. Ez a nagy nap hatalmas, megrázó és lélekemelő emlékeket kelt fel bennünk. Az első százados évforduló Bethlen Gábor a nagy protestáns fejedelem, Gusztáv Adolf szövetségesének és sógorának korára esik, az utolsó nagy magyar államférfiú, aki nemzetének világállást és protestáns hitünknek teljes érvényt, fényt és dicsőséget szerzett, aki győztes hadaival Pozsonyig felhatolt, ahol Szent Márton koronázó templomában a református kassai prédikátor Alvinczy Péter, Pázmánynak nem méltatlan ellenfele, hirdette az evangelium igéit. A második százados évforduló idején a protestantizmus a földig le volt igázva. Egyházaink legnagyobb része elpusztítva és szétrombolva, miután nagy áldozattal és még nagyobb hitbuzgalommal épített legszebb templomainkat elkobozták és legjobbjainkat börtönbe, gályarabságra, vagy halálra hurczolták. Akiknek nevét ismerjük az áldozatok közül, azok száma is légió, de még nagyobb azoké, kik névtelenül pusztultak el hithűségükért és nemzetünk szabadságáért. Alig van régebbi nemesi vagy polgári protestáns család, mely ősei közt ne áldoznék egy vértanú szentelt emlékének. A harmadik százados évforduló idejét a hosszú szenvedésektől főleg II. József felvilágosodott nagy szelleme által új életre keltett ifjú protestáns egyház csak fejedelmi engedély mellett ünnepelhette meg, nem annyira külső pompa és fény, mint nevezetes alapítványok által. A komoly méltóság, az öntudatosság és erő, melyet egyházunk ez alkalommal tanúsított, tiszteletet kelteit az egész országban. Most a negyedik százados évfordulóhoz közeledünk, amelyen mint teljesen egyenjogú egyház, minden különös fejedelmi kegy nélkül ünnepelhetjük meg e napot. S midőn ezt tenni fogjuk és egy pilantást vetünk multunkra, nemes öntudattal mondhatjuk el, hogy ha hitünk új is volt, hűségünk hazánkhoz és nemzetünkhöz a régi maradt, hogy híven és becsületesen vettük ki részünket az ország minden szenvedéséből és öröméből, hogy tiszteletreméltó részt vettünk annak haladásában és mindig legelői állottunk, mikor a nemzet legszentebb jogainak, szabadságának és önállóságának megvédéséről volt szó. A politikai és lelkiismereti szabadság egy ágról fakadt ikertestvérek. Mint a vallási szabadság bajnokai, született harczosai voltunk a politikai szabadságnak is, s mint a lelkiszabadság hívei, harczosai voltunk a haladásnak és művelődésnek is. Minden támadás a nemzet szabadsága és haladása ellen, bennünket érintett elsősorban, minden harcz érettük közvetlenül vagy közvetve minálunk kezdődött. És a mint volt a múltban, úgy kell lennie a jövőben is, hogy minden támadás a haladás és szabadság ellen minket érint elsősorban és minden támadás a protestantizmus ellen csak előfutárja a nemzeti szabadság és haladás megtámadásának. Hogyan ünnepelhetjük meg már most legméltóbban a negyedik százados évfordulót? Legyünk azon, hogy e nagy napon együtt adhassunk hálát a Mindenható végtelen kegyelméért mindazok, kiknek apáik a mi apáinkkal harczoltak és szenvedtek hitünkért és hazánkért és akiknek gyermekei és unokái a mi gyermekeinkkel és unokáinkkal fogják ünnepelni a késő századok szebb és ragyogóbb időit. Erősítsük meg minden községünkben a gyámintézetet, hogy az túlmenve eredeti feladatán: az egyházak és intézetek segélyezésén, felölelhesse minden szegény és szűkölködő protestáns támogatását. Ezzel