Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-10-29 / 44. szám

40') EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1908 T Ä R C Ä. Luther Wormsban. Mutatvány Henzen Vilmos „Luther" cz. darabjából: III. felvonás 3-ik jelenete. Fordította : Frenyű Lajos. 3~ik Jelenet. Előbbiek, Luther (a birodalom örökös marsalljától vezetve, egy Új-szövetség a kezében, melyet később az officialis asztalára helyez). Luther (félénken jelenik meg a trón előtt, kezét szeme elé tartja, amint a fényes gyülekezetet meglátja): Óh Uram Istenem, mennyi fény és pompa! Császár: (nevetve Äleanderhez.) No ez sem tesz soha eretnekké. Berlepsch: (ki a kapunál áll, szorosan Luther mellé lépve.) Barátka, barátka, nehéz útra indulsz, mi- ; nőhöz hasonlót én kemény ütközetben soha sem tet- j tem ; de ha igaz véleményben vagy és ügyedben biz- | tos, akkor menj Isten nevében tovább és csak bízzál, 1 Ő nem fog elhagyni soha. Luther: Köszönöm a mondását kapitány uram, köszönöm. (Egy lépést tesz előre s belép a terembe.) Lovagok-. Luther, Luther! Éljen az Isten embere! Éljen ! ! Szerzetesek: A pokol pusztítsa el! A birodalom örökös marsallja: A császár nevében csend! Egge officilis úr kezdje! Officialis: Luther Márton, kegyelmed meg van idézve a császár és birodalom elé, hogy feleljen arra a kérdésre, — azokat a könyveket, melyeket kegyelmed Németországban nyomatott és kiadott, valamennyit visszavonja-e, vagy nem? Feleljen gyorsan! Visszavonja-e kegyelmed ? Luther-. A kérdés lelkem örök üdvössége és az i Isten igéje, — ami ég és föld közt a legfenségesebb, — körűi forog. Itt csaknem vakmerőség és nagy veszedelem volna valamit meggondolatlanul kimondani. Azért alázatosan időt kérek a meggondolásra, hogy lelkemnek kára nélkül tudjak a kérdésre felelni. Császár: Mit szólnak kegyelmetek ehhez a kérelemhez, fejedelmeim? Én azt hiszem, hogy ez a barát már régen tudta, miért idéztük ide. Választófejedelem: Kérem császári kegyelmedet, Ítélje meg, hogy ily fényes gyülekezetnek a látása nem kápráztatja-e a szegény barát szemét s nem zavarja-e meg gondolatait? Engedjen neki időt a meggondolásra addig, amig arra szükség van, hogy a Legfelsőbbnek segítségét a maga számára kikérje. (Rövid tanácskozás a császár és szomszédai között.) Officialis : A császár kegye enged kegyelmednek egy kis időt a meggondolásra, hogy imádságban forduljon a mennyei Atyához erőért s világosságért tévelygései között. Luther: Köszönöm a kegyet alázatos tisztelettel. (Miután a bibliát oldalt tette, egészen előre lépve, mély áhítattal imádkozva): Óh Isten, én Istenem, légy segítségemre Te az egész világ és emberi bölcseség ellen. Te Neked azt meg kell tenned, mert ez nem az én, hanem a Te ügyed. Hiszen személyemnek nincs itt mit keresnem és nincs semmi dolgom a világ nagy uraival. És mégis milyen szánalmas a nagy világ! — Hogy kinyitja az emberek száját és mégis oly hamar elvonja kezét, morogva vonul el és szalad a semmiség, a halál közönséges pályáján és útján. Hogy ha én engedem magamat a világ hiu fényétől elvakíttatni, akkor végem van : a harang már meg van öntve, az ítélet kimondva — nem hallod szavamat én Istenem ? Meghaltál ? Nem, csak elrejtőztél előlem, hiszen Te nem halhatsz meg. Mondd meg nekem Uram, Te választottál ki engem ? Én kérdezlek Téged. Felelj! Adj nekem bizonyságot! (Lelkesen.) Igen, amily igaz, hogy élsz, az ügyem a Tied. Mert én kész vagyok érte életemet is adni. így hát Belőled kell erednie, nem belőlem. Köszönöm Neked Istenem t Officialis : Luther Márton, kegyelmed gondolkodási ideje elmúlt. Feleljen végre a császár felhívására. Vissza akarja-e vonni kegyelmed összes könyveit ? Luther : Hatalmas felséges császár ! Fenséges fejedelmek! Kegyelmes Uraim! Miután nekem vissza kellene vonnom könyveimet, kérem legyenek szorgos figyelemmel arra, hogy azok nem egyfélék. Némelyek a hitről és erkölcsről olyan evangyeliumi módon szólanak, hogy még ellenfeleim is kénytelenek azokat evangyeliumiaknak és olvasásra méltóaknak elismerni. Ha ezeket visszavonnám, mit cselekedném egyebet, minthogy egyedül az igazságot átkoznám meg, amelyet ellenség és barát egyaránt elismer. Mások a pápaság, és a pápisták tanai, mint olyanok ellen vannak irányozva, melyek példájok által a keresztyén világot testi bajokkal és lelki csapásokkal elpusztítják. Mert azt senki sem tagadhatja, hogy a keresztyének lelki ismeretét a római túlkapások által a legszánalmasabb módon vetik fogságra és gyötrik és az egyház hihetetlen zsarnoksága a német nemzet javait és vagyonát elnyeli. (Tetszés-zaj.) Ha ezeket a könyveket vonnám vissza, a római garázdálkodást csak erősíteném. Jó Isten, miféie szégyenletes leplezője volnék a gonoszságnak és zsarnokságnak ! Aleander: Ne engedjétek a gonosztevőt beszélni! Pap: Dugjátok be a száját! A birodalom örökös marsallja: A császár parancsol itt. Luther: Azért kérek ellen-bizonyítékokat, vagy evangyéliuml iratokkal czáfoljanak meg. Ha rám bizonyítanak, meg adom magamat szívesen, minden tévedésemet visszavonom, sőt első leszek akkor, aki könyveimet tűzbe veti. Aleander: A kegyelmed tételei fölött már nem lehet vita, sem bizonyítás, hiszen az egyház azokat már régen elítélte. Officialis : Adjon kegyelmed arra a kérdésre, viszszavonja-e könyveit, egyszerű feleletet, melyben semmiféle kikötés nem nem lesz. Luther: Mivel császári Felséged rövid választ követel tőlem, adok olyat, melynek sem szarva, sem foga nincs. Tehát megvallom nyíltan és őszintén: az egyház, amint Rómában kérkedik, nem ered Istentől. Az ő akarata szerint nincs elkülönített papság, hanem minden egyes ember, aki Isten igéje és a szeretet parancsa szerint cselekszik, keresztyén s egyszersmind pap. A külső cselekedetek nem üdvözítenek, sem a fogadalmak, amilyen a feltétlen engedelmesség és szüzesség, hanem ezek helyett sokkal inkább szabad és mégis istenfélő vonzalom és tiszta szeretet egy nemes nő iránt. Tehát kijelentem: a zsinatoknak és pápáknak egymagokra nem hiszek, csak ha a Szentírás bizonyságával vagy világos észokokkal meggyőznek; visszavonni nem akarok semmit. Officialis: (Közbekiáltva.) Gondolja meg kegyelmed még egyszer! Luther: Itt állok, másképen nem tehetek. Isten úgy segéljen. Ámen. Szerzetesek: A pokol tüzére vele!