Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)
1908-01-16 / 3. szám
20 EVANGELIKUS ORAXiLO 190É valósításának útjára és egyfelől törvényt igér az 1848: XX. t.-c. 2-ik szakaszába ütköző visszaélések ellenében, másfelől ugyancsak törvényileg óhajtja biztosítani a megígért 3 millió segélynek állandóságát és az eddig költségvetési úton adott államsegélynek le nem szállítható voltát. Kétségtelen, hogy a miniszternek ez a cselekedete, szembeállítva az 1848: XX. t.-c. végrehajtása terén tapasztalt évtizedes mulasztásokkal: elismerésre méltó. De nem szabad felednünk, hogy mire a miniszter úr ezen kétségtelenül elismerésre méltó intézkedésre magát elhatározta : a gf. Tisza István kezdeményezése következtében már annyira megérlelődött ez a kérdés, a közvélemény már annyira követelte a cselekvést, hogy a miniszter egyúttal a legésszerűbben is tett, a mikor a kezdeményező lépést a végrehajtás terén megtette. Saját állásának tartozott vele, hogy megtegye. És tartozik vele most is! Az nem lehet, hogy egy gf. Apponyi és a megette ülő hatalmas politikai tábor be ne lássa, hogy minden jogot és igazságot arcúicsapó eljárás, a protestáns egyház nagy kulturális érdemeivel szemben való hűtelenség és hálátlanság, alkotmányvédő hervadhatatlan érdemeinek rút. megtagadása, élő törvények lábbaltiprása és a művelt világ megvetésére méltó cselekedet volna az, ha vele szemben végre már egyszer, akkor, amikor az ügy érdemleges tárgyalás alá vétetik, a letűnt századok elfogult szellemében magyarázatot találó mulasztásokat a magyar állam becsületbeli kötelességének nem ismerné helyrehozni, és a mikor a gazdag róm. kath. egyháznak nagy bőkezűséggel még autonomiát is biztosít, ugyanakkor az autonómiával ugyan rendelkező, de szegény protestáns egyházakról nem veszi le a szegénység nyomasztó tétlenségre, sőt folytonos veszteségekre kárhoztató terhét. Tehát nem 3 millió, de lélekszámarányban való aránylagos dotációja minden egyháznak! Ez legyen a követelés. A miniszternek rendelkezésére áll minden adat, amely igazolja, hogy a róm. kath., gör. kath., gör. keleti szerb és román egyházak miféle állami fundációkban és dotációkban részesültek. Megszerezhetik maguknak e kimutatásokat a bizottság tagjai is. Lehet, hogy meg is szerezték már. A legkevesebb, amit tőlük várunk és remélünk, hogy e kérdésben, a melyért való felelőség a magyarhoni evang. egyház szemében, a magyar evang. egyház történetében és saját evang. egyéniségük lelkiismeretében őket fogja terhelni, hogy egyszer már nyíltan, határozottan körvonalozzák a magyar protestáns egyházak törvénjen és Isten és emberek előtti igazságon alapúló elvitázhatatlan jogait. Ugy áldja meg őket Isten, s úgy áld meg minket is, a mint e gyönyörű feladatnak férfiasan eleget tesznek! Geduly Henrik. EGYETEMES NYUGDÍJINTÉZET Az egyetemes nyugdíj intézeti szabály rende let 25. §-ának C. pontja ellen. (Folytatás és vége.) III. Annyira természetellenes az, hogy ez még csalaz egyszerű polgári világnézletnek, a tételes államtörvény jogi elvének sem felel meg. Az állami törvényhozás ütve, vétve, foltozva, újítva, az emberi gyarlóság hibái között is mindinkább fejlik — örvendjünk neki — mindinkább hajlik a keresztyén erkölcsi világnézlet felé, mely az embert emberkent akarja kezeltetni még a büntetés közben is, s a büntetés fogalmát javítássá akarja átalakítani. E célból állít fel menedékhelyeket, javító intézeteket s a börtön lakóját is emberré akarja módosítani , mert benne a szerencsétlent ismeri fel, kit kötelességének tartja a társadalomnak visszaszerezni. Ezért alkotja segítő intézeteit, hogy a nyomort, a legtöbb vétek okát kevesbítse. Ezért korlátolja még a szülői hatalmat is és a gyermeket a köteles részből kitagadni nem engedi meg, hogy ha a szülő el is akarna felejtkezni gyermeke iránt való szülői kötelességéről, akaratja ellenére is kénytelen legyen valamit hagyni gyermekének. A nyomortól, a bűn torkától így is akarja menteni a polgári törvény a gyermeket. És est cselekszi az állam, melynek Isten akaratjából joga van viselni a kardot a gonosztevőknek büntetésére! íme letűnt már Spartának rideg korszaka, melyben az apa jogosan elvet!) te magától gyengének ismert gyermekét. Krisztus evangéliumának szelleme szelídebb fuvalattal lengi át a polgári törvényhozást, irgalomra inti ezt a bűnös, segedelemre viszi a gyenge iránt. Mi meg Krisztusnak hivatott szolgái, félre vetnénk Urunk akaratát ? A mi egyházunk Isten országának eszméjét úgy akarná megvalósítani, hogy el ne jöjjön az az emberek szívé\e? Mi egy eva^gdiomi nyugdíjintézetet akarunk felállítani az elgyengültek, a letöröttek gyámolítására ós kirekesztenénk onnét azokat, akik a gy A ilííásra legjobban rászorultak. Mi magunknak iweteljük benne a bókét, nyugalmat és békességet áhító szívünkbe tévedő gyermekeink kitagadásával sebző tőrt ütünk? Krisztus anyaszentegyházának szolgái egyházi nyugdíjintézet címén nem hozhatnak oly törvényt, mely rideg, mint volt a pogány Spartáé, mely humanitás tekintetében e ' lági állam törvényeinek alatta marad; nem hozhatlak oly törvényt, mely saját gyermekeiket — bürök miatt — a nyugdíjintézetből kiveti. Nem elvetni, felkeresni, menteni legyen jelszavunk ! Lám az állam -endőri hatalma midőn eltoloncoltatja haza az ideg iben kóborlót vagy nélkülözőt, míg e tettével vt 1i tőle az embereket, a társadalmat; addig jót cselekszik magával az illetővel is, midőn övéi közé kósztt'". És mi a mi kozülönk valót magunk közé be nem fogadnánk-e ? A szokás iktasson b*r egyik-másik intézményének szabályzatába oly §-i mely ezt a gyermeket, ki a törvény büntetése alá osett, kizárja jótótemónyónyóből, de azért még mhdig kérdés tárgya marad:
