Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-06-04 / 23. szám

204 EVANGELIKUS O

KA

LLO 19U

8 honleányi büszkeség nyomon követték egymást. Ä nagyteremben a „Himnus", Kossuth sírjánál meg a „Kossuth nóta" eléneklésével áldoztnnk a honszeretet oltárán. A sok csodás látnivaló: Tempe völgye, Plútó orgonája, Diana temploma, Nagy Sándor díszterme, Minerva és Árpád sisakja, Semiramis függő kertje, Niagara vízeses, Lőcsei fehérasszony, az Olympus hegyén magnéziummal illusztrált napfelkelte, az O-ágba átvezető keskeny Vaskapu szoros, itt a Nagy templom az oltárral és szószékkel, a Paradicsom stb. stb. szinte feledtették velünk a testi fáradságot. Igazi lelki gyönyörűséggel élveztük e mesevilágot, mégis — azt hiszem — mindnyájunk érzését fejezte ki az a lányka, ki megpillantva a napvilágot, felkiáltott: „Hála Istennek, hogy kisegített!" Domaniczky Irén. Új egyházi felügyelő. Lélekemelő ünnepségnek volt színhelye, f. évi május hó 24-ikén, a tisztelettől környezett Szentivdnyi család egyik nemesi kúriája Kissároson. A zsegnyei egyházközség szeretett, jubilált lelkésze, a sárosi evang. egyházmegye fáradhatatlan tevékenységű esperese: Hajdú János köszöntötte gyülekezetének küldöttsége élén mélyen megíndító beszéddel Szentiványi József f.-birtokost; az egyházmegye érdemes törvényszéki jegyzőjét, mint a zsegnyei egyház egyhangú, lelkes bizalommal megválasztott felügyelőjét, kérve Őt arra, hogy székét elfoglalva, legyen neki a nehéz időkben erős támasza ott: hol ádáz gyűlölettel, a Jézus lobogója alatt, még is . . . pogány indulattal támad e világ. O viszont 40 esztendő viharaiban edzett apostoli munkájának hűségét ígéri ifjú elnöktársának s tapasztalatainak tárházát nyitja meg készséggel az új hatáskörbe lépő lelkes férfi előtt, hogy közös küzdelmük sikere, a zsákmányra éhes farkasok közt elszórva élő juhok, az egyház és haza üdvére biztosítva legyen a jövőben is! Régmúlt időkből fölcsillanó kép volt az, midőn az új felügyelő, Szentiványi József beszéde alatt a ház 80 éves agg úrnőjének, az ünnepelt édesanyjának s bájos ifjú nejének könnye peregve hullva, összepatakzott a zsegnyei egyház, a tuhrinai, bogdányi, erdőcskeí, mocsármányi filiák tótajkú, egyszerű földmíves gondnokainak omló könnyeivel. Äz ilyen frigyből születik az erő, mely megtörni nem fog sohasem. Az ilyen szövetségben áll a fundamentum, melyen a pokol kapui sem vehetnek diadalt! Sionunk égi királya, hallgasd meg a nép és a vezérek buzgó imádságát! Ti pedig, szövetségre lépett lelki vezérek, ti Isten mellett munkálódó szolgák: plántáljatok, öntözzetek és az Isten adjon ho zzá : előmenetelt. —y

m Hibás számozás. Nyomdai téves intézkedés következtében az „Ev. Őrálló" múlt heti száma épen úgy, mint az azelőtti héten megjelent szám, 21 -ik számnak van jelezve. Ezért a nem rajtunk múlt hibáért olvasóink szíves bocsánatát kérjük. A kiadóhivatal. NEKROLÓG. Berke János. A virágos május egyik hajnalán, f. hó 9-én, az Urnák egy megérett gabonája takaríttatott a mennyei csűrbe, az evang. papság tisztelettől környezett Nestora Berke János tótkeresztúri evang lelkész személyében. 94 évig hordozta a nap terhét, viselte hévségét; 72 évig volt egy helyben, a vendségben fekvő Tótkeresztúrott az Úr nyájának hű pásztora. Már maguk e puszta, rideg számok is önkénytelenül a tisztelet érzelmeit keltik fel szivünkben, mennyivel inkább élt e tisztelet a megboldogult iránt az ő nyájának szivében, akik őt »Goszpon apának«, szerető atyjuknak nevezték. Berke János 1814. október 11-én született Tótkeresztúrott, ahol atyja szintén lelkész volt. Még lelkészi tanulmányait be sem fejezte, amikor elvesztette édes atyját, a tótkeresztúri gyülekezet pedig lelkipásztorát. Az elhumjt lelkész és árván maradt hívei között élt szívélyes viszonyt ékesen bizonyítja az a tény, hogy a hívek két évig vártak a lelkészi hivatal betöltésével, csakhogy elköltözött papjuk idősebb fiát, Jánost — aki akkor még a soproni iskolán a theologiát hallgatta — választhassák meg lelkészökül. A megboldogult ezen várakozást ugyan szerénységből úgy magyarázta ismerőseinek, hogy abban a zavaros időben a gyülekezetek előszeretettel választották nemesi családokból lelkészeiket, mint akiket előjogaik sok kellemetlenségtől megóvtak, s ez okból vártak hívei ő reá, mint akinek családját még II. Mátyás ajándékozta meg a nemességgel. 1836. július 1-én szentelték pappá és ez idő óta haláláig — 72 évig — szolgálta hűséggel, legjobb tudásával a nagy kiterjedésű, szétszórtan fekvő tótkeresztúri evang. gyülekezetet. E hosszú idő alatt az összes egyházi épületeket részben megújította, részben teljesen újjonnan építtette. Ez építkezésekben tűnt ki hívei iránt érzett atyai szeretete. Ugyanis, hogy a természettől nagyon is mostohán megáldott vidéken élő híveit az építkezéssel minél kevésbbé terhelje, — mint mondani szokta — szegény módra építkezett, vagyis úgy, hogy az összes napszámot, fuvart hívei ingyen szolgáltatták, a munkában papjuk járván elől mindig jó példával. 1844-ben lépett házasságra Fink Rozáliával. Házasságukból 11 gyermek született. A nagy nemzeti küzdelem idejében 1848-ban őt is megkísértette a sátán Hurbán személyében, aki neki pénzt és Bécsben házat ígért, ha vend népét a magyarság ellen föllázítja. Útja azonban balul ütött ki, mert éppen a megboldogult Kardos János hodosi ev. lelkész társával együtt szervezte a vidéken a nemzetőrséget és a vend nép együtt küzdött a magyarsággal a haza szabadságáért. Mint lelkészt folytonos önmívelődés és a korral való haladás jellemezte. Halála előtt egy héttel a legújabb theologiai művek olvasgatásánál találtam. Mikor csodálkoztam a felett, hogy ilyen korban is ennyire kedveli az újabb jó könyveket, sértődötten így felelt: »Szolgálómmal csak nem társaloghatok, magányomban jó könyveim a legjobb barátaim.« A társadalomban szellemességtől sziporkázó felköszöntői, állandó derült kedély tették mindenki előtt kedveltté. Víg kedélye és mérsékelt életmódja volt hosszú életének titka. A mértéken túl borozó fiatalokat rendesen e szavakkal szégyenítette meg: »Bolond ember az, aki az amúgy is tüzes kályhát fűti.« Hosszú életében sok csapás érte. Egymás után vesztette el gyermekeit — csak kettő élte túl — s 1894-ben elvesztette áldott lelkű feleségét is. A sok csapást azonban Istenben vetett bizalommal hordozta, s az öregség erőtlensége csak utolsó évében ejtette hatalmába. Egy évvel ezelőtt még gyalog járta a tótkeresztúri hegyeket, végezve terhes hivatalát. Egy ízben a szomszéd faluban temetvén, találkozik egyik jó hivatalnok ismerősével, aki Tótkeresztúr felé hajtatott. »Tekintetes Uram — így szólítja meg a mellette ko-