Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-05-07 / 19. szám

1908 EVANGELIKUS ORALLO 163 Urunk Jézus Krisztushoz vezessük, a torzsai evang. egyház presbyteriuma s a helyi gyámintézet bizottsága azt határozta, hogy a diaspora számára Torzsán az első magyarhoni ágost. hitv. ev. konfirmandusok otthonát fel fogja állítani. Áz ily úton hozott határozatot előterjesztette a felettes hatóságainknak, az esperességnek, kerületnek, egyetemes gyámíntézetnek. Ä fontos intézmény alapítását mindenütt örömmel üdvözölték. Ajánló záradékkal ellátott kérvényünk és szavunk nem csak szeretett hazánkban, hanem a Gusztáv Adolf-egyletnél is élénk visszhangra és szíves fogadtatásra talált. A Gusztáv Adolf-egylet Jenában tartott 59-ik főülésről szóló jelentésében olvasható: »A torzsai konfirmandusok otthona, mely a szétszórt és vallásoktatás nélkül maradó gyermekeket akarja összegyűjteni, sokat igérő kezdetet jelent.« Szeretett hitrokonaink szívesen fogadták az eszmét; 1903. újévig, tehát 6 hónap alatt, őskereszíyén módon közadakozásból úgyszólván fillérenként befolyt az intézet számára 5775 korona 77 fillér. Isten áldja meg a jószívű adakozókat! A bányai egyházkerület közgyűlése (1907. évi jk, 54. p.) három éven át évi 1000 korona segélyt biztosított; az egyetemes közgyűlés (1907. évi jk. 134 j p.) ezen fontos intézmény alapítását örömmel üdvö- | zölte, azonképpen az e. e. e. gyámintézet is. A múlt télen pedig kérvényeink szétküldése előtt hét (7) gyermeket helyeztünk el jobb családoknál, és mégis konfirmáltuk őket, bár többen jelentkeztek, 1 szerény anyagi viszonyainkra való tekintettel, kényte- j lenek voltunk őket visszautasítani. Az idei télen hazánk ezen déli részén sok he- ; lyen pusztító gyermek-betegségek léptek fel járvány- j szerűleg, tartani kellett tehát attól, hogy a hatóság j egészségügyi szempontból nem fogja megengedni, hogy j idegen gyermekek gondozás végett egyes családoknál j helyeztessenek él és azért kényszerítve voltunk egy ! otthon felállításáról gondoskodni, avagy pedig egy megfelelő házat külön e célra venni. Nem tagadjuk, az volt elejétől fogva forró óhajunk, mert meg vagyunk győződve, hogy a szórványból jövő ezen gyermekek nem csak gondos vallások- I tatásban kell, hogy részesüljenek, hanem — s ez j nagyon hangsúlyozandó — a családi élet által meg is erősítendők az evangeliumi hitben, a mi — sajnos — a jobb családoknál sem érhető el, ahol esetleg el van- j nak helyezve. Azonkívül kell, hogy a felekezeti különb- j ség fejükbe és szívükbe, testükbe és vérükbe menjen j át, az igében és annak követésében erősíteni kell őket: ez bizony rendkívüli fontossággal bír, mert újra visszakerülve a szórványba, számos viharos támadásnak lesznek kitéve. Ha valahol, úgy éppen a területileg oly nagy délmagyarországi szórványban van szükségünk ily harcedzett seregre, ilyen hü evang. lelkekre. Azért szükséges, hogy külön erre a célra berendezett és szervezett konfirmandus otthont létesítsünk, hol ezek a gyermekek igazi lutheránus hitvalláshoz híven neveltessenek. Alivei jelenlegi anyagi viszonyaink között nem gondolhattunk építésre, azért szorúlt helyzetünkben, Isten segítségében bizva, egy házat vettünk 15,000 koronáért, egészen közel a templomhoz és az iskolákhoz. Igaz, hogy a házon eleget kell még átalakítani, javítani, berendezni — ennek megtörténte után ide akarjuk majd a messze szórványokból a fiucskákat és leánykákat hozni, olyanokat is, kiknek sem atyjuk sem anyjuk s itt a lelkiekben tanítást és gondozást és biztos menedéket fognak találni mindaddig, míg konfirmálva lesznek. A mennyire tőlünk telik, még akkor is gondozásunkba akarjuk venni ezeket a gyermekeket, ha már elvégezték a tanfolyamot és elhagyták a konfirmandus otthont. Azokat, kiknek hajlamuk van valami ipari foglalkozáshoz, derék, hithű mesteremberekhez akarjuk adni tanulásra, ilyenek majdnem minden evang. községben találhatók nagyobb számban. Ezek azután későbbi éveikben is bizonyára visszaemlékeznek az intézetre, a honnan az élet minden nehézségei között tanácsot és segedelmet fognak kapni. (Folyt, köv.) Rz „utasítás" a nem állami elemi népiskolákról (Folytatás.) A fizetéskiegészítés (Ut. 50. §. 8. p.) nem a szerzetes-tanítók (apácák) nevére, hanem azok létszámához képest az iskola megjelölésével az iskolafönntartó kezeihez utaltatik, bélyegmentes nyugtára az illetékes állami pénztárnál. A fizetéskiegészítést az iskolafönntartó bélyeges nyugta mellett tartozik a tanítóintézetnek, (úgy van: a tanítóintézetnek!) illetve a szerzetestanítóknak (apácáknak) átadni. A fizetéskiegészítést az iskolafenntartó kinek számolja el, a bélyeges nyugta micsoda ellenőrző állami közegnek kezébe, vizsgálata alá kerül, arról egy árva betűvel sem emlékezik az Utasítás. Nagyjában a hitfelekezeti tanerők államsegélyének folyósítása és elszámolása körüli eljárás eddig hasonlított ahoz az eljáráshoz, melyet az Utasítás a szerzetes-rendüek államsegélyezésére nézve megállapít, (csakhogy az elszámolás kötelezettsége is pontosan és szigorúan szabályozva volt). Már ez az eljárás is lazította az iskolafönntartóktól való függés érzetét egy némely nyughatatlanabb elmében. Alig hogy fölvette a gondnok az egész évre vagy csak a félévre járó öszszegeí, már reá akarta arra tenni a tanító a kezét, hisz az állam adta pénzt a gondnok adja azonnal a tanítónak egy évre, félévre előleges öszszegekben. A mostani eljárás m^g jobban föltámasztja a tanítókban a fönntartó egyháztól való függetlenségnek érzetét és az államtól való függésnek érzetét, úgy hogy államsegélyei tanítóink inkább az állam, mint az egyház tisztviselőinek tekintik magukat és ennek nyomában mind lejebb száll leikökben az egyházhoz való ragaszkodás, az egyházi felsőbbség iránt való tisztelet. Ellenben a szerzetes-rendű tanító soha sem érintkezik közvetlenül az állammal, hanem kizárólag az iskolafenntartóval, nem is halnak el benne a fönntartó iránt való tisztelet érzelmei! A vallás- és közokt. miniszter az Utasítás értelmében (50, §. 9. p.) a kiutalt fizetéskiegészítésről egyideüleg a tanfelügyelőt irtesíii, aki viszont erről a közigazgatási bizottságnak tesz jelentést. Épen megfordítva, mint a hitfelekezeti iskolák kérvényét a közigazgatási bizottság rostálja meg, a közigazgatási bizottságnak küldi meg a miniszter a kiutaló rendeletet, az elintézett kérvényt és ennek mellékleteit, mellékesen értesíti az egyházi hatóságot is. Természetes folyománya ez az eljárás annak, hogy a szerzetesek kérvényét a püspöki hatóság bírálja meg, terjeszti föl, a választ is és a döntés a fölterjesztő hatósághoz küldetik vissza, a nem szerzetes-rendű tanítóknak, a róm. kath. hitfelekezetüeknek is, épugy mint a nem róm. i kath. hitfelekezetüeknek kérvényei más úton mennek,