Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-05-07 / 19. szám

160 EVANGELIKUS OKALLO 1908 sem azt a nagy összeget (8000 koronát) nyugdíjúl kívánná! Kegyes engedelemmel különben elmondok még valamit s ez a papi testvéri körökben megerősödött azon véleményem és kijelentésem, hogy a nyugdíjnál s minden nyugdíjnál jobban érdekli és szorítja az ev. papság nagyrészét fizetésének elégtelensége s az ebből folyó azon szellemi s anyagi nyomorúság, hogy a mai drága világban megélhetés s gyermeknevelés nehéz gondja alatt nyögve nem állhat e megvert testület feladatának magaslatán ; ezt értse meg már egyszer igazán úgy az egyház, mint az állam s annak nm. minisztere; ennek a bajnak adott kifejezést a múlt évben is úgyszólván az összes ev. papi értekezletek idevágó határozatsora, miért is legelső sorban (úgy mint azt minapában Debrecenben a közös ev. és ref. összejövetelen hangsúlyozták) a papi fizetés rendezendő. Ügyefogyott testben a lélek élete: vergődés. Ä mi pedig a nyugdíjösszeg megállapítását illeti: hát — a kompromissumok mai idejében — talán olyan megoldásba hamarább bele nyugodnék az összes ev. papi kar, ha amint az özvegy papnéknál ajánlva van mérsékelt összegű maximum (1600 kor. szemben 1200 koronával), úgy a következetesség jogán és módjával ily maximum (mondjuk: 3200 kor. szemben 2400 koronával) a lelkészeknél is állapíttatnék meg s a theol. tanárok kivételes helyzete méltányos szemmeltartásával a püspökök (és esetleg más nagyobb munkájú s felelősségkörű funktionáriusok) javára még külön nyugdíjba beszámítható bizonyos díjösszeg. Az igazi, evangyéliomi, keresztyén protestáns papi s testvéri megoldás azonban más, mint az egyenlő nyugdíj nem lehet, mely utóbbi esetben nem kellene a fenntartási s tagsági járulékokat sem emelni, a mi viszonyaink között, főleg falusi egyházainkban a nyugdíjakra bosszús népnél úgyis töméntelen nehézségbe ütköznék s mi tagadás benne, hogy a nyugdíjérésig 40 évig szolgálni hivatott papok is több befizetés helyett inkább kérnének majd dupla évet az 1917-iki örömesztendőben. Äddig is s most is Isten s az ő Szent Lelke az Úr Jézus által legyen velünk! Krupec István, honti cv. alesperes. Egy kisded játék. A horvát-szlavon esperesség ügye már évek óta napirenden van egyházkerületi s egyetemes közgyűléseinken. Múlt évi kerületi gyűlésen is sok szó esett róla. Czikkek is jelentek meg e kérdés tisztázása érdekében. Mohácsy L. Scholtz ö. s Morgenthaler F. irtak s érveltek, jogi s evangeliomi szempontból. (Lásd Őrálló 1907. 50. sz., 1908. 7, 8. sz. M. L. 1907. 12. sz.) Magában, a kicsi esperességben is állandóan napirenden van a magyar egyetemes egyháztól való teljes elszakadás, vagy pedig egy külön kerület létesítésének kérdése. E kérdés 1891-ben merült fel, mikor is Újpázuán kimondták, hogy egy külön kerület állítandó fel, 1893 okt. 4-én pedig a Zágrábban tartott gyűlés »egy önálló horvát ev. egyház létesitését mondta ki.« Azóta sokszor lett e kérdés napirendre tűzve. Napirendre került 1907. aug. 13-án is, az Újpázuán tartott esperességi közgyűlésen, s ebből oly zűr-zavar lett, hogy a kerület jónak látta a horvát esperesség viszonyainak megvizsgálása céljából, főpásztorunkat, Scholtz G. püspök urat canonica visitatióra küldeni. Hogy a canonica visitatio előtt mi történt, arról akarok jelen cikkben egyet-mást elmondani s ezáltal a horvát esperesség beléletébe egy kis bepillantást nyújtani mindazoknak, kik érdeklődnek ezen esperesség iránt s kik hívatva vannak az itteni zilált viszonyokat rendezni és az egyetemes egyházhoz való viszonyát az 1898. máj. 7-iki protestáns törvény értelmében a horvát bánnal egyetértve, véglegesen megállapítani. Rendkívüli esperességi közgyűlésre lettünk öszszehíva Ujpazuára, 1907. okt. 4-re. Ezen közgyűlésre a tótajkú egyházközségek képviselői sokkal számosabban jöttek, mint a rendes évi közgyűlésre. Már előre lehetett érezni, hogy tényleg valami rendkívüli dolog lesz, s hogy a napokkal előbb lábra kapott hírek nem alaptalanok. Napirendre volt tűzve a püspök úr fogadtatása, egyéb semmi. Mint majd kitűnik, nem erre kellett a rendkívülí esperességi közgyűlés, hanem egészen más dolog miatt. U. i. alig helyezkedtünk el a templomban, az esperes úr, Abaffy Miklós a következő tartalmú, német s tót nyelvű röpiratot osztatta ki néhány száz példányban: »Nagytiszteletű esperességi közgyűlés! Kedves testvéreim! Mielőtt mai tanácskozásunk főtárgyára térnénk át, legyen szabad eyy fontos, engem igen közelről érintő ügyben szólanom, önök jól ismernek engem, ismertek mikor bizalmuk engem erre a székre ültetett. Alkalmuk volt 7 éven át tevékenységemet, erényeimet, hibáimat megismerni. Egyesek »pánmagyar«-nak neveztek, egyesek »pángermán«-nak, s egyesek »pánszláv«-nak stb. S miután nem tartozom egy politikai párthoz sem s politikával nem foglalkozom, ezen neveket egyházi működésem folytán kaptam. Ha így van, akkor ezen nevekre csak büszke lehetek, mert akkor méltó utódja vagyok Pál apostolnak, aki »mindeneknek minden lett, hogy a Krisztus számára megnyerje őket.« Ügyesség kell ahhoz, egy oly esperességnek hajóját, mint a mienk, oly gonosz időben 7 éven át kormányozni. Nekem ez csak azért sikerült, mert mindeneknek minden akartam lenni s az is voltam. A zászlót, melyet önök adtak kezembe, tisztán őriztem meg, s igyekeztem hivatalbeli testvéreimet nemzetiségre való tekintet nélkül s ev. luth. egyházunk tagjait e zászló köré csoportosítani. Olyasmi történt azonban 1907. szept. 18-án, ami mélyen megrendített s majdnem életembe került u. i. akkor tárgyalta kerületünk, legutóbbi esperességi határozatunkat. Már szept. 17-én, az előértekezleten alkalmam nyilt zászlónkat némiieg kibontani azáltal,