Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-01-11 / 1-2. szám
1907 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 15 Előfizetési felhívás. Az 1907-ik évvel éz „Olajág" VII. évfolyama kezdődik. S bár ez év változást hozott a szerkesztésbe, mert Dessewffy Emma úrnő nagy elfoglaltsága miatt arról lemondott, de azért ez nem jelent változást a lap evangnliumi irányában és azon törekvésünkben, hogy munkálkodjunk a hitélet ébresztésében. Vezérfonalunk ezután is az evangeliumi alapon nyugvó mély vallásosság s az ebből fakadó szeretet lesz. De azért nem zárkózunk el a társadalmi élettől sem, mert csakis így hathatunk jótékonyan reá. A társadalmi kérdésektől teljesen elzáikózott vallásosság elveszti hatékony erejét azoknak alakulására. Pedig csakis az evangeliumi alapon álló hit ápolása, erősödése, terjedése oldhatná meg sikeresen a szociális kérdések összegét. Közölni fogunk tehát úgy, mint eddig, cikket vallási, valamint mélyebbreható társadalmi kérdésekről; költeményeket, elbeszéléseket, könyvismertetéseket, híreket evangeliumi és humánus mozgalmakról. Kis lapunk minden sorában, bármily kérdésről szóljon az, ott lesz a krisztusi szeretetnek és igazságnak hatása, a hit meggyőző ereje és bizalma. Kérjük tehát lapunknak s az evangeliumi ügynek igaz barátait, hogy támogassanak a lap terjesztésével s minél több előfizető gyűjtésével. Az előfizetési pénz új szerkesztőnk címére : Paál Árpádné úrnőnek, Budapest, IV., Molnár-utca 38. sz. küldendő. Egész évre 2 korona, félévre 1 korona. Lorántffy Zsuzsanna-Egyesület. A lelkészi szolgálat nyelve magyar és német. Kellően felszerelt folyamodványok 1907. január hó 20-ig a sárosi ev. esperesi hivatalhoz nyújtandók be. Zsegnye (u. p. Eperjes) 1906. december 28. Bánó Árpád, Hajdú János, egyházmegyei felügyelő. esperes. 2-2 A pazdicsi (Zemplénin.) evang. egyház kántortanítót keres. Tannyelv magyar. Tót nyelv ismerete kívántatik. Bővebbet a lelkésznél. Javadalom különféle címeken legalább 1300 korona. Három szobás lakás. Kérvények alulírotthoz küldendők január hó 17-éig. Pazdics, 1907. évi január 2-án. Kozlay József, ev. lelkész. Szerkesztői üzenetek. A múlt évi tartalomjegyzéket a második számhoz mellékeljük. Munkatársaink jó részétől levélben igyekszünk elbúcsúzni. Sajnáljuk, hogy az idén a kerületi gyűlések az Orállóra nem szavaztak meg semmit s így a magas nyomdabérek, a lap alacsony ára is hozzájárulván, munkadíj sem a dolgozó társaknak, sem a szerkesztőnek nem jutott. Bízunk azonban, hogy az egyházkerületi elnökségek fognak módot találni, hogy a dolgozók munkája valamikép jutáimaztassék. Az állatok világa. Brehm Tierleben-jének grandicus magyar fordítása a 184-ik füzettel bővült, a mely a hatodik rend, az őspuhatestük ismertetésével kezdődik. Majd új osztály, a harmadik következik, mely részben az ásólábúak, vagy agyarcsigák találnak alapos ismertetésre, hogy aztán a kagylók, vagy keménykopoltyusok jellemzésével folytatódik a füzet, a mely csak úgy bővelkedik a tis/.tán nyomott szöveg-képekben, mint az előző füzetek ; a szokásos műmelléklet képek a sugárállatkák fekete olajszíure nyomott ábrája található 300-szor nagyítva. Egy-egy füzet 80 fillér és megrendelhető a kiadó Légrády Testvérek cégnél (Váci-körút 78.). Pályázatok. A sárosi ág. h. ev. egyházmegyéhez tartozó Eperjes I-ső egyházban lemondás folytán megüresedett lelkészi állásra pályázat hirdettetik. A lelkészi állás évi javadalma a következő : 1. Állandó évi rendes fizetéssel az egyházközség pénztárából havi részletekben folyósítva 1224 korona 2. Congrua 222*60 korona. 3. Az evang. polgári iskolában végzendő vallásoktatásért és a confirmációi oktatásért 500 korona. 4. Egy földnek és egy kertnek haszonélvezete értékben 130 korona. 5. Egy kertnek megváltott haszonértéke 40 korona. 6. Stóla jövedelem. 7. 28 ürköbméter tűzifa a városnál. 8. Az idegen iskolákban végzett vallástanításért ez idő szerint megállapított és folyósított tiszteletdíj 600 korona. 9. Szabad lakás. BUDAPEST, VII., Garai-utca 48. villamos gépekkel = berendezve. RÍ EG ER OTTÓ es. és kir. udv. szállítók Szent-Sír lovagja és a Ferenc Jázsef-rend tulajdonosa, Legolcsóbb árban és kedvező fizetési feltételek mellett kiváló tiszta légnyomás, csőrendszer szerint (pneumatikai) tartós és nemeshangú orgonákat szállít. — Mindennemű orgonajavításokat és orgonahangolásokat a legmérsékeltebb árban és lelkiismeretes pontossággal teljesíti és jókarbantartást mérsékelt árban elvállal. | Terveze tek é s rajzok | A párisi és bécsi világ-1 I 30 évi fennállása éta kiállításon stb. helyről 980 új orgonákat kitünt etve. | | sz állított. | Bérmentve díjtalanul. | = Angster József és Fia = Magyarország legnagyobb orgonáinak és a budapesti bazilika nagy orgonáinak építői Orgona- és harmonium-gyár Pécs. Két arany, egy ezüst és egy nagy milleniumi éremmel kitűntetve. Ajánljuk kitűnő hangú és erős szerkezetű légnyomatu (pneumatikai) orgonáinkat, melyek a rendkívül könnyű játékmód registrálás mellett még azon nagy előnynyel is bírnak, hogy a templom nedvessége és az időjárás viszontagságai semmi befolyást nem gyakorolnak rájuk. Raktáron kitűnő hangú harmoniumok minden nagyságban. Mindennemű javításokat, hangolásokat és átépítéseket olcsón el===== vállalunk. ===== Árjegyzéket kívánatra ingyen küldünk. 15—26