Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-03-01 / 9. szám

74 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 leszen szó. Nincs rend, nincs tervszerűség, mindent incidentaliter tárgyalnak. A mi aztán meg is lát­szik a határozatokon is Ezekre a kérdésekre tessenek felelni. Van-e gondoskodva a legfelsőbb fokon az eminenter protestáns elvnek: a paritásnak érvé­nyesítéséről ? Erre a felelet csak egy lehet. Tényleg nagy következetlenséget követtek el apáink akkor, a mikor az egyetemes egyház élére, a világi úr mellé, nem állítottak egyházi férfit is. Ezt senki nem tagadja. Mindenki látja, min­denki elismeri. De azért eleddig senki sem gondolt arra, hogy ezt az anomáliát ki kellene küszöbölni a mi egyházunkból. Sőt a mikor dr. Zsilinszky Mihály felveti az eszmét, az indítványt, hogy az egyetemes felügyelő mellé válaszszunk egyetemes püspököt is s tegyük jóvá a multak mulasztásait, pótoljuk ama hiányokat, melyek miatt szemmel­látható, kézzelfogható kárt vallott a közegyház: a közvélemény megütközik rajta, a nagy tömeg megzajdul s felhangzik a hagyományos ,,má' mög..." Pedig ezt a kérdést nem lehet egyszerűen leinteni. Mert vagy gondoskodni kell ama hiányok­nak pótlásáról, a melyek a legfelsőbb fokon mutat­koznak, vagy pedig ha ez meg nem történik: be kell szüntetni az egyetemes közgyűléseket is. Ez az intézmény az ő mai alakjában egy teljesen haszon nélkül való dolog, a mely rengeteg pénzt emészt fel. De hát voltaképen mi kivetni való is van Zsilinszky tervében? Csakugyan ellenkezik-e az ő eszméje a pro­testantizmus lényegével ? Eme kérdésre a helyes feleletet csak akkor adhatjuk meg, ha genetikailag vizsgáljuk meg az egyetemes felügyelői állást, hogy ez miként és miért keletkezett. Mert csak így tudjuk megérteni azt, hogy miért volt világi főúr állítva az össz­egyház élére. De sőt, a ki ismeri a magyar köz­jogot s a XVIII. és XIX. század vallási viszonyait, az ezen felügyelői állás fejlődéstörténetéből azt is megérti, hogy akkoriban eme nobile officiumra mást, mint befolyásos, magas állású, közjogi méltóság­ban levő világi főurat nem is lehetett volna alkal­mazni. Papot, különösen lutheránus papot, egyálta­lán még csak szóba sem lehetett hozni. Mert hisz mi is voltaképen az egyetemes felügyelői állás — az ő fejlődésének kezdetén? Ki ne ismerné egyházunk történetéből azt a sajnálatos tényt, hogy a mi egyházunk mindenütt és mindig a rövidebbet húzta. Sérelmeinket senki nem orvosolta. S ott, a hol hivatottak lettek volna ezeket meghallgatni s orvosolni — ellenségeinké volt a terep. A királyt, vagy a bécsi kancelláriát és a budai helytartó-tanácsot ugyancsak nehezen lehe­tett megközelíteni. Utunkat állták. Sehol meg nem hallgattak bennünket. Az országgyűlésen — hová sérelmeinket orvoslás végett beterjesztették — prot. papnak szava sem volt. Oda se eresztették. Ez volt akkor a rend. A rendi alkotmány. Gondoskodnunk kellett hát olyanokról, a kik ott helyet foglaltak s ügyünket védelmükbe vehet­ték. Ez más, mint világi főúr — nem lehetett. így támadnak az ágensek, kik a bécsi kan­celláriánál vagy a budai helytartó tanácsnál ügyünk­nek szószólói voltak. Majd az országgyűlés előtt is -— felkérés, megbízás folytán -— egy-egy be­folyásos főúr lesz a patrónusunk. Már a bécsi béke után Thurzó György, Thurzó Kristóf és Thurzó Szaniszló határozottan mint fő­patrónusok szerepelnek. Jött aztán Zay Péter báró, ócsai Balogh Pé­ter, majd Prónay Sándor báró. Ezek már kifeje­zetten, mint „primus et primarius Inspector, gene­ralis Inspector" szerepelnek. Szóval egyetemes felügyelök. Ok képviseltek bennünket az udvarnál, a kancelláriánál, az országgyűlésen. Ok tolmácsolták kérelmünket. S hogy az elintézést tudomásunkra hozhassák, 1 758-tól kezdve többször gyűléseznek. Összejöveteleik már korábban is voltak, de 1 758-ban Zay Pétert generalis inspectorrá tették. Ezeken a gyűléseken az egész XVIII. században csak világiak voltak. A XIX. század elején is csak elvétve egy­két pap vett részt a gyűléseken. Pedig 1774-től kezdve már rendes egyetemes gyűléseket tartanak. S a papok még sem járnak el oda. S ha mennek is, csak ketten-hárman mennek. Úgy hogy az egyet, gyűlés tisztán világiakból állott. Világiak védelmez­ték az egyházat. Világiak, nemes urak, főrendek. Pap, ha akart volna, sem állhatott volna mel­léjük. Hisz a prot. pap mindenünnen ki volt zárva. Üldözték, elnyomták. Ott van Kerman, Fábry Ger­gely és sok más. Ezért a külképviseletet egészen a világiakra kellett bízni. így a legfőbb képviseletet az egyetemes fel­ügyelőre bízták. S a míg az egyházmegyék, kerü­letek élén mindenütt a paritás, a kettősség elve érvényesült, addig itt, e legfelsőbb helyen, papi egyént nem is állítottak a generalis inspector mellé. Mert nem lehetett. Annak úgy sem lett volna sehol szava, sehova bemenetele. Tehát a körülmények, s tegyük hozzá: a kény szerkörülmények okozták azt, hogy egyházun­kat a legfelsőbb fokon papi jelleggel bíró egyén nem képviselhette. Állítom, hogy csak ez, egyedül ez a közjogi kényszerhelyzet s a szegénység okozta azt, hogy apáink a legfelsőbb fokon nem tudták érvényre emelni a paritást. Hogy ez hiba volt — maguk is tudták. De ellene nem tehettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom