Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-01-11 / 1-2. szám

4 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 190? hajtva; hogy a nagy egyházak ma sincsenek lelkészi körökre osztva, hogy a cura pastoralissal komolyan senki sem törődik, hogy ennek következtében híveink idegen befolyás alá kerülvén, egyházuktól, — mely csak terheit érezteti velők — sokan elszakadnak stb. stb. Igaz, hogy az egyetemes főfelügyelő mellett a gyűléseken ott ül a legidősebb püspök. De legyünk igazságosak. Lehet-e méltányosan épen a legidősb püspöktől követelni, hogy a saját kerülete mellett még az egyetemes egyház közigazgatásának terhét is viselje — ingyen! ? A ki tudja, mennyi teendő gyűl halomra egy püspöki irodában; mennyi időt vesz igénybe az esperességek ellenőrzése, a gyülekezetek kötelességszerű látogatása és az ezekben előforduló anyagi és erkölcsi bajok elintézése; a ki tudja, mit jelent az alsó-, közép- és felsőbb iskolák szervezése, ezekben a jó szellemnek és rendnek fentartása, az egyházak és iskolák, tanárok és papok képzése, jogainak védelmezése; a ki tudja, hogy a közgyűlések hatáskörébe utalt teendők, a tan tisztasága feletti őrködés, a valláserkölcsi élet ápolása, a visszaélések megszüntetése, a protestantizmus világhódító hivatása a társadalomban és a főrendiházban való tevékeny részvétel stb. stb. mind a püspök teendője: az kénytelen bevallani, hogy ma püspökeinktől lehetetlenséget követelünk. A tényleges helyzet kényszerít reá, hogy ezekről az állapotokról komolyan gondolkozzunk ; keressük módját annak, hogy autonómiánkat és közigazgatásunkat hatásosabbá, egyházunkat az ezernyi küzdelemben harcképesebbé s így életrevalóbbá is tegyük. Az egyetemes egyház összetartásában, egyértelmű cselekvésében nagy erő rejlik. Hogy ezt az erőt a haladó kor újabb és újabb nehézségei között tényleg kifejthessük: ahhoz nézetem szerint szükséges, hogy alkotmányunk legfelsőbb fokán is álljon egy egyházi férfiú, egy egyetemes püspök, a ki a gyülekezeti apró-cseprő egyházi teendőktől felmentve, az egyetemes egyházat igazgassa, vezesse, emelje, a hol kell védje, a bel- és külmissiót irányítsa, a külföldi protestáns hatóságokkal érintkezzen, az egyetemes protestantizmus hódító erejét gyarapítsa és ezzel összhangban a hazai egyházegyetem minden hozott határozatait pontosan végrehajtsa. Ezzel sem az egyes kerületek püspökeinek, sem az egyetemes felügyelőnek eddigi hatásköre nem változnék meg; de valamennyinek működése összhangzatosabb, erőteljesebb és áldásosabb lenne. A lehető ellenvetések legnagyobb részét ismerem; de azok nem higgadt megfontolásból, hanem hirtelen odavetett frázisokból állottak. Azt hiszem, az ügy fontossága megérdemli, hogy tisztán ev. egyházunk közigazgatásának egységesebb és gyorsabb haladásának szempontjából minél többen hozzászóljanak a felvetett kérdéshez. Előre is kijelentem, hogy pápás csalatkozhatlansági betegség láza engem nem gyötör; ennélfogva szíves örömest meg fogok hajolni minden komoly, gyakorlatias, életrevaló érvek előtt Csak az az egy kérésem volna, hogy az esetleg eltérő nézetek a mi jelenlegi hazai és egyházi viszonyaink figyelembe vételével formulázott javaslatok alakjában kerüljenek a nyilvánosság elé; mert puszta hangzatos szóllamokból, szürke theoriákból és a múltnak dicsőségéből meg nem élünk. Zsilinszky Mihály. TÁRCA. A szociálizmusról és egyházunk szociális feladatairól. Irta és a dunántúli ág. h. evang. lelkészegylet 1906. szeptember 5-én Bonyhádon tartott közgyűlésén felolvasta: Pröhle Károly lajtaújfalusi lelkész. Bármily erős választófalakat vonnak is a népekés nemzetek között nemcsak a természetes határok és távolságok, hanem a nyelv, a faj, a vallás, az erkölcs, a jogrend, a történelmi fejlődés és a kulturális fejlettség különféleségei, — ezek a választófalak még sem oly erősek, hogy a népeket egymástól tényleg elválaszthatnák ; mert ép oly számosak azok a tényezők, azok a érdekszálok, azok a közlekedési utak és csatornák, melyek a népeket úgy az anyagi, mint a szellemi élet terén egymással összekötik s az emberiség életének a népekre való tagoltság mellett is nagyjából egységes fejlődését mindinkább lehetővé teszik. így a népek, a nemzetek nem élnek egymástól elkülönített életet, hanem úgy az anyagi, mint a szellemi élet terén kisebb-nagyobb mértékben a kölcsönhatás, az adás-vevés viszonyában állanak egymással. Különösen a vezetésre hivatott népek szellemi, politikai, vallási, társadalmi, gazdasági mozgalmai hosszabb-rövidebb idő alatt át szoktak hatni a szomszéd és más népek életére is, s kiváltkép áll ez természetesen oly mozgalmakra, melyek már eredetüknél és céljuknál fogva magukon viselik a nemzetköziség bélyegét. Ilyen természetű az a hatalmas mozgalom is, mely a XVI. században kezdődő s a szellemi és anyagi élet legkülönfélébb téréin jelentkező nagy individualisztikus-liberalisztikus áramlattal s különösen a gazdasági élet terén a (gyári) nagyiparnak az újkori technikai találmányok (a gépek) által lehetővé vált óriási fellendülésével kapcsolatban a szabad verseny alapján kifejlődött ú. n. „tőkés" termelési rendszerrel szemben a múlt század első felében alakult ki, mint az invidualisztikus, liberalisztikus, kapitalisztikus rendszer hibái és egyoldalúságai ellen támadt természetes reakció s a szocializmus neve alatt a kommunizmus elve alapján egy egészen új gazdasági és társadalmi rend létrehozására törekszik, főkép a mai rendszer mellett folyton szaporodó és folyton tengődő munkásnép (az ú. n. „negyedik rend", a „proletárság") köréből százezreket és milliókat gyűjtve a maga zászlaja körül, kik úgyszólván egy földi paradicsom megvalósulását várják, e határozottan nemzetközi irányú, de azért a nemzeti jellegek szerint többé-kevésbbé diíferenciálódó mozgalom sikerétől. Csak az idő kérdése volt, hogy e mozgalom, mely a múlt század első felében angol és francia földön támadt s a század második felében Európa többi országaiban, nevezetesen a szomszéd Németországban is hatalmasan kifejlődött, hozzánk is átterjedjen, a mi nagyiparunk fejlődésével egy időben, a hetvenes években történt sikertelen kísérletek után, a nyolcvanas és kilencvenes években meg is történt. Igaz, hogy nagyobb politikai jelentőségre e mozgalom nálunk — ismert viszonyok folytán — csak legújabban tett szert; de egyrészt önmagában, másrészt a külföldnek hasonló mozgalmaival való összefüggésénél fogva ez a hazai mozgalom is már elég jelentős arra, hogy nemcsak gondolkozóba ejtse, hanem tettre is hívja mindazokat, a kik nemzetünk, társadalmunk, egyházunk javát, boldogulását igazán szivükön hordják. Azért köszönettel és hálával tartozunk főtisztelendő és méltóságos püspök úrnak, egyházkerületi lelkészi egyletünk lángoló buzgalmú elnö-