Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-12-26 / 52. szám
460 EVANGELIKUS ORA LLO 1907 Elegendő hozzátennem mindezekhez az új iskolai törvény által előidézett iskolai gondokat ós sérelmeket,*) s szemünk előtt áll, egyházunk életének szomorú képe, amelyet csak Ézsaiás szavaival (1. 5 — 6.) jellemezhetünk: „Íme minden fejet elfogott a betegség ós minden szívet az erőtlenség. Talpától fogva tetejéig nincsen e testben épség, hanem mindenestől seb, dagadás, eves kelevény, melyeket nem gyógyítottak, sem kötözték, olajjal is nem lágyították." Látják ezt a legkomolyabb férfiak s azért velünk együtt panaszkodnak egyházunk szomorú állapota felett. Egyházi gyűléseiken és értekezleteiken elhangzó megnyitó beszédekben, folyóiratokban megjelenő értekezésekben és időszerű röpiratokban ép úgy keseregnek a magyar férfiak, mint mi, egyházunk beteg, súlyos beteg volta ós a jövő felől való sötét kilátások felett. Ily légkörben, ilyt viszonyok között mozgott életünk ós folyt le hivatalos és lelkipásztori működésünk. Hogy mikóp nyilatkozott meg kollektive, a többó-kevósbbó szervezett lelkészi értekezletekben, illetve egyletekben, arról a következőkben számolok be. Legközelebb áll hozzánk a mi liptói esperessógi értekezletünk, amely több évi szünetelés után ez évben uj életre ébredt. Folyó óv julius 30-án tartott utolsó gyűlésén nyilatkozott a szándékozott zsinattartás kérdésében. Ezen nyilatkozat egyházunk közéletének számos tényezőjénél élénk s kedvező visszhangra talált. A hivatalosan felterjesztett nyilatkozat eddig tudomásul nem vétetett ós nem is tárgyaltatott; alkalmasint hozzácsatolták a többi, a zsinattartásra vonatkozó irathoz. Elolvassák-e és magukóvá tesznek-e valamit abbói, amit benne egyházunk iránt való őszinte ós igaz érdekeit féltékenyen őrző szeretetből felhoztunk, azt majd a jövő mutatja, meg. Szélesebb körben élő s organikus tagjai vagyunk a szabadon társuló evang. felvidéki, évenként egy-egy belmissziói ünnepélyre összejövő lelkészi értekezletnek. Ezidei számszerint kilencedik összejövetelét és belmissziói ünnepélyét Zsolnán tartotta meg augusztus hó 14. ós 15. napjain. Valamint a mult éviek, úgy az ez idei értekezlet is komoly munka közt folyt le. A mi árvaházaink, a Biblia uj, az „Ev. Kazatel" folytatólagos kiadása s még több, az egyházi életre vonatkozó kórdós volt napirenden. Két érdekes felolvasást is hallottunk. Bodnár Gyula bukóci lelkész „^ógi kincseinkről" cím alatt egy alapos egyháztörténeti *) Az uj népiskolai törvénnyel kapcsolatban szükségesnek tartom megjegyezni még a következőket: Midőn a jelzett törvény meg csak javaslat volt, esperességünk a többi tót ajkú esperességekkel és néhány más eg3diázközséggel együtt felemelte into szavat, ramutatván azon sérelmekre, melyek e törvényjavaslatban foglalvak s a veszedelemre, amely egyházunk önkormányzatára nézve ezen javaslatban rejlik. Megkértük, sőt egyenesen felhívtuk felsőbb liatosagainkat a javaslat által veszélyeztetett egyházi autonómiánk vedelmere. Szavunk nem keltett visszhangot, kérelmünk eredménytelen maradt, felsőbb hatóságaink s vezető férfiaink meg sem moidnltak_ Sot egyházunk legvitálisabb érdekeinek védelmében tett eme lépésünkért meg nem érdemelt gyanúsítás és megvádolás ért oennuuket ?.z országgyűlésen egyházunk egyik vezérférfia részéről. ±.s íme rövid idő múlva az egyetemes gyűlés a legkiválóbb férfiak kezdemenyezesere általános és élénk helyeslés mellett feliratot intézett az országgyűlés elé, amelyben a nevezett törvény egyházunk autonomiajat sértő szakaszainak a módosítását kérelmezi. Az egyetemes gyules tehát ugyanazon okokból kéri a már kész és szenteleu törvény módosítását, amely okokból mi kellő időben szálltunk tt a ® <r r e! mf törvényjavaslat ellen. Ez mindenesetre nemcsak lenyes elegtetel szamunkra, hanem egynttal buzdítás is, hogy mint zunk''Vk V°t 1S le gj° bb m e^yó'ződésünk szerint védjük egyhátanulmányt olvasott fel, Bújna Márton, bakabányai lelkész „A keresztyén áldozatkészségről" f?.rtott buzdító, épületes felolvasást. A missiói isteuitisztelet magyar ós tót nyelven tartatott meg. Magyarúl Skrovina Ottó, turócszentmártoni, tótul pedig Palic János, kochanóci lelkész mondott egyházi beszédet. Úgy a jelenvolt 25 lelkész, mint a szépszámú egyház tagok épülve a hallottakon távoztak. Minderről körülményesebb jelentós jelent meg annak idején a „Cirk. Listy"ben. Itt csak azt jegyzem mes;, hogy az értekezlet lefolyásáról szóló jelentós az értekezésekkel egvütt, — úgy mint a mult években, — ez idén is a Tranoscius-egylet kiadásában meg fog jelenni, s már most is ajánlom kedves lelkésztársaim figyelmébe, hogy minél szélesebb körben terjesszék azt. Nem hagyhatom azonban szó nólküi azon szomorú tényt, hogy ámbár az értekezlet helye oly közel volt hozzánk, liptói egyházmegyénkből kívülem senki sem vett részt rajta. Pedig ezen összejöveteleknek az a céljuk is van, hogy bennünket, közigazgatásilag szétszórtakat, de lelkileg és szellemileg rokonokat közös szeretetben megerősítsenek. Bizony itt is kell, hogy álljon szabályul Pál apostol mondása (Zsid. X. 25.): „el nem hagyni a mi gyülekezetünket . . ." El nem hagyni annál kevósbbó, mivel ezen szabad szövetkezés folytán tagjai vagyunk az Általános lutheránus konferenciának (Allgemeine Lutherische Konferenz) amelynek szókhelye ugyan Németország, m üködóse azonban kiterjed a világ majdnem összes ev. lutheránus egyházaira. Ne hagyjuk el ezen összejöveteleinket, mivel ezek révén lutheránus anyaszentegyházunk oekumenicitásának érzetét elevenítjük fel, akárhogyan is vagyunk szétdarabolva külön országos egyházakban. A hivatalos egyház keretén belül magasabb fokon megemlítendő az egyházkerületi lelkészi értekezlet. Ilyen a mi tiszai kerületünkben még eddig nem volt. Midőn a múlt egyházkerületi gyűlésen szó volt ilyen értekezlet megalakításáról, elitólőleg szólalt fel ellene nemcsak egyházkerületünk felügyelője, Szentiványi Árpád, tehát világi fórfiú, hanem Szlávik Mátyás, tiieol. tanár is, tehát lelkész, azzal argumentálván, hogy mire való az ilyen szeperatizmus ós hogy hová jutnánk, ha a felügyelőknek is eszükbe jutna külön szövetkezni? Ilyen véleménynyilvánítás hatása alatt ós a püspök úr hallgatása mellett a többi lelkész elnémult ós meghúzódott. Azonban időközben újból felelevenítették a kórdóst. A szepesvárosi esperesség lelkészei vették kezükbe a kezdeményezést. Weber esperes az egyházkerületi gyűlés tartama alatt, Miskolcon megtartandó tanácskozásra meghívta az egyházkerület lelkészeit. Az összejövetelen s- ámosan megjelentek. Mindnyájan elismerték az értekezletnek, illetőleg a kerületi lelkószegyletnek szükségességét s választottak is mindjárt ideiglenes elnököt ós jegyzőt Wéber esperes ós Dianiska, kézsmárki lelkész személyében s az alapszabályok kidolgozásával Paulik, nyíregyházai lelkeszt bízták meg. Azt hiszem, hogy mindnyájatok véleményét tolmácsoltam, amidőn kijelentettem, hogy a liptói esperesség lelkészei is szükségesnek tartják a kerületi lelkószegyletet s annak tagjaivá lenni akarnak. Midőn másnap az egyházkerületi gyűlésen Wéber bejelentette a lelkószegylet megalakulását, megint Szentiványi, a kerületi felügyelő volt az, aki az elnöki székről teljesen hozzájárult a lelkószegylet megalakúlásához s a kerület nevében üdvözölte azt. Hozzájárúltak mindnyájan. Szlávik sem szólalt fel
