Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-09-19 / 38. szám

536 EVANGELIKUS ORÁLLO 1907 delnek. Ha a fiu helyére visszatért, a leányok elseje hasonló módon megismétli a fogadalmat. Bal kezemmel a bibliát tartva, jobbomat a fogadalmat mondónak fejére teszem. Rövid imában kérem az Istent, tartsa meg a konfirmandusokat az iránta való hűségben, hitben, szeretetben sat. Megszólal az orgona. A gyermekek felállnak. A gyülekezet egy, szintén a hűségre buzdító énekverset énekel. 46. A tulajdonképeni konfirmáció. A gyermekek hárman-hárman, nevükön szólítva, az oltárhoz járúlnak, jobb kezüket nyújtják, amelyet én az eléjök tartott bibliára helyezek, azután jobbomat fejökre téve elmondom felettük a konfirmáló igéket egyszer, mindegyikük felé fordúlva pedig külön azt a szentírási igét, amelyet a nekik szánt emléklapon is olvashatni fognak. A gyülekezet által énekelt énekvers után következik az Úr vacsorájának kiszolgáltatása, természetesen csakis a most konfirmáltak részére, miután előtte való nap is csak az ő részükre tartatott meg a gyónás. Rövid serkentés a hűségre, ima, a gyülekezet és a gyermekek által közösen énekelt ónekvers és az Aroni áldás fejezi be a szent cselekvényt. Az orgona utójátéka mellett visszavezetem a gyermekeket az iskolába és kiosztom az emléklapokat. 47. A házasulandók kihirdetésére vonatkozólag a veszprémi javaslat egységes formulát kíván. Véleményem szerint az eddigi formula ma is teljesen megfelel, épen csak a „törvényes akadály bejelentésére" szólók maradjanak el. Hogy a templomi hirdetésnek az új anyakönyvi törvények behozatala óta csakis az az értelme, hogy a gyülekezet közös imájában Isten áldását kéri a jegyesekre, azt talán említeni is felesleges. Az esketésre nézve szintén változatlanúl megtarthatónak vélem az ágendáinkban előírt szertartási eljárást, mivel mégis csak egészen más valami az egyházi esketés, mint a polgári házasságkötés. 48. A temetésnél véleményem szerint legyen beszéd is, akár a háznál, akár a sírnál, de ne ám csak könnyeket fakasztó érzelgés, sem pedig a római pogány korból a keresztyénségbe átszivárgott „laudatio" ; hanem az Istennek igéjét hirdessük a koporsók felett is az apostol intése szerint „alkalmas és alkalmatlan időben", meg nem feledkezve arról, hogy minden halotti beszéd lényegét Pál apostol e szavaiban egybefoglalva találjuk (Róm. 6, 23.): „A bűnnek zsoldja a halál; az Istennek pedig ajándéka az örök élet a mi Urunk Jézus KrisztusbanNem teszek különbséget gyermekhalott ós felnőtt halott közt. Az ige hirdetése nem szól gyermekeknek, még kevésbbó a halottaknak, hanem az élő, felnőtt gyászolóknak, akiket vigasztalnunk kell a halottaiból feltámadott Jézus Krisztussal. (I. Thesz. 4, 13, 14.) A beszédet rendesen a halottas háznál szoktam mondani. A temetőben pedig a funkció sorrendje a következő: Votum, ima, áldás a koporsó felett, Miatyánk és apostoli áldás. A votum előtt és az utolsó áldás után a gyülekezet énekel egy-egy énekverset, valamint a halottas háznál is a gyülekezet éneke (rendesen 3 vers) előzi meg a beszédet. A beszéd után a koporsó felemelése előtt is, valamint útközben a temető felé szintén felhangzik a gyászkiséret éneke. * Ezzel befejeztem volna szerény dolgozatomat, melyet a címben előadói javaslatnak sem mertem nevezni, miután benne inkább a tényleg fennálló gyakorlatot igyekeztem feltüntetni, semhogy javaslatokat tennék, amelyek esetleg határozatok hozatalára alapúi szolgálhatnának. Ahol a beérkezett jelentéseket hézagosaknak véltem látni, pótoltam, amit pótolhattam saját gyakorlatomból, tapasztalataimból.. Jól tudom, hogy még így is sok volna a pótolnivaló. De ha a mondottakkal a lelkósztestvórek figyelmét egyik vagy másik tekintetben irányítanom sikerült arra, hogy komolyan gondolkozzanak afelett, mikópen lehetne ós kellene lelkészi teendőinket külsőleg is úgy alakítanunk, hogy azoknak épületes ós építő hatását fokozzuk, akkor szerény munkám hiábavaló nem volt. De a külső alak mellett a lényeget soha se feledjük el. Ott van a Krisztus egyháza,, ahol az Isten igéjét tisztán ós hamisítatlanúl nemcsak hirdetik és a szentségeket a Krisztus rendelése szerint kiszolgáltatják, hanem ahol a hívek az Isten igéjét szívük szerint hitüknek és életüknek zsinórmértékéül el is fogadják és vallják. Ennek munkálására irányúljon első sorban minden törekvésünk. Ami pedig az istentisztelet külső alakját illeti, erre nézve is álljon a régi szálló ige: „In necessariis unitas, in dubiis^ libertás, in omnibus Charitas !" Felsőlövő, 1907. július 13. Stettner Gyula. EGYETEMES NYUGDÍJINTÉZET. Az állami adomány °/o-os felosztása és az egyetemes nyugdíj. Rendkívül érdekes és tanúlságos a megindúlt vita a fenti címben említett két kérdés fölött. Köztudomású dolog, hogy az állam által az ág. hitv. ev. egyháznak adandó, körülbelül 900 ezer korona %-át a három határozott célra, ú. m. a hívek egyházi terheinek könnyítésére, közigazgatásra és lelkészi nyugdíjra, az egyetemes bizottság indítványában következőkép véli megállapítandónak : egyházhívek terheinek könnyítésére 707«, közigazgatásra 15%, és végre lelkészi nyugdíjra 15%. Elemezzük most már a helyzetet, t. i. azt, hogy, magyarán mondva, hol szorít jobban a csizma? I vagyis, hol, mely címnél van a legégetőbb szükség ? Vegyük elő mindenekelőtt a híveket. S itt kezembe veszem a papi és kántortanítói vokátorokat ós mindjárt konstatálom, hogy ezek a mai vokátorok ugyanazok, amelyek századok előtt, mind e mai napig épen úgy és nem máskép, megállapítják a fizetési kulcsot a lelkésszel és tanítóval .-zemben^ Minden egyháznak első sorban ez a rendes évi terhe. Azonban, hogyha az ősök képesek voltak ezen terheket századok előtt viselni, amidőn a parasztság, — mert hiszen ez képezte és képezi a fizető hívek zömét — mint az urak szolgálatában álló, vagyontalan, robotos, dézsmás munkásnép, képes volt a vokátorok értelmében fizetni a lelkészt ós kántortanítót: mennyivel inkább képes lehet paraszthívünk ezen terheket viselni most, amidőn az úrbéres telkeket neki az állam ingyen, tulajdonjogilag oda ajándékozta! Egy egész úrbéres telek után fizetett hívünk századok előtt egy köböl búzát, vagy rozsot, akkor,, midőn az az egy telek nem volt az övé; most az az egy telek az ö sajátja, az ő tulajdona, mely után dézsmát nem fizet és robotot nem szolgál: vájjon ezt a terhet nehezebb-ó neki most viselni, mint viselte akkor az ő őse?